Kisalföld logö

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -8°C | -1°C Még több cikk.

Nagy fejtörést okoznak a kisiskolák

Az egészségügyi reform mellett talán az oktatás átalakítása kavarja a legnagyobb vihart. A falvak iskoláinak fennmaradása a legfontosabb kérdéssé vált.
Az egészségügyi reform mellett talán az oktatás átalakítása kavarja a legnagyobb vihart a Rábaköz kistelepülésein. A falvak iskoláinak fennmaradása szinte a legfontosabb kérdéssé vált. A településeken más és más módon, de legalább az alsó tagozatokat szeretnék megmenteni.

Egy intézmény, két telephely

– A szomszédság együttműködéssel próbálja átvészelni a nehéz éveket – mondta Balogh István, Kisfalud polgármestere. A mihályi és kisfaludi gyermekek a mihályi intézménybe járnak, melynek két telephelye van a két településen. Ahogy azt Kisfalud vezetője elmondta, az együttműködést egy nemrég megkötött, mindenki számára előnyös szerződés biztosítja. – Településünkön egy jól felszerelt iskolát biztosítottunk a gyermekeknek – mondta Balogh István. Hozzátette, a nyolcosztályos intézmény feladása nem kis áldozat volt a testület részéről, ám ha az alsó tagozatot ezáltal megmenthették, akkor azt vállalniuk kellett. Lassan kétévnyi tapasztalattal a hátuk mögött elmondhatják, jó döntést hoztak. A település mintegy hetvenegymillió forintos költségvetéséből alig kilencmilliót fordítanak az oktatásra, ami a polgármester szerint vállalható.

Kecölben leépítés várható

Rábakecöl száznegyvenmillió forintos büdzséjét negyvenmillióval terheli az iskola fenntartása. Tuba Erik polgármester szerint a gyermekek létszámához képest ez elég magas összeg, bár a falu költségvetése el tudná ezt viselni, amennyiben több tanulót üdvözölhetnének az intézmény falai közt. A fiatal polgármester kijelentette, ötvenhat diákjukat tíz pedagógus tanítja, ám az alkalmazotti létszám mindenképpen „csökkentésre szorul". Az iskola jövőjét firtató kérdésre Tuba Erik megjegyezte: a határozott választ korainak tartja, az év elejéig eldőlhet a jövő. – Ha több gyermek lenne Kecölben, vagy a normatívákat a régi rendszerben hagyta volna a kormány, akkor nem is gondolkodnék a változtatáson – tette hozzá. Ám az ország tervezett költségvetésének adatai alapján a felső tagozat jövőjét borúsnak látja a kecöli polgármester. – Ezt elkerülendő, minden lehetőséget számba veszünk – mondta Tuba Erik.

Gyóró társulna

– Több környékbeli polgármesterrel is tárgyalunk intézményünk megtartásáért – mondta Tóth Sándor, Cirák idén választott első embere. Véleménye szerint a szomszédos polgármesterek hasonló problémákkal küzdenek, de meg kell várni a testületek döntését. Tóth Sándor úgy véli, decemberben vagy januárban eldőlhet intézményük jövője, hiszen január végéig le kell adni a várható létszámokat. Információink szerint a környéken talán Ciráknak okoz a legtöbb fejtörést nyolcosztályos iskolájuk fenntartása (a szomszédos Gyóró első három osztálya tagintézményként üzemel). A település nyolcvanmillió forintos költségvetésének közel felét elviszi a fenntartás. Illetékesek szerint hosszú távon ez az arány nem vállalható a település számára.

A normatíva a bérre sem elegendő

– Negyvenmillió forintos költségvetésünkből még hat-hét millióval kell támogatnunk alsó tagozatos iskolánkat – panaszkodott Takács Lajos dénesfai polgármester. Az említett összegen felül kapott állami normatíva a pedagógusok bérére sem elég. Az iskolájukban a tizenöt helyi gyermeket két tanító oktatja. – Az intézményre fordított összeg miatt elmaradnak a falu fejlesztései, ennek ellenére ragaszkodunk a beledi ÁMK telephelyeként működő iskolához – tette hozzá. A környékbeli tárgyalásokról szólva hozzátette: Cirákkal évekig társulásban voltak, sajnos a végén pereskedésbe fulladt az együttműködés. Úgy véli, hiába kötnének hasonló megállapodást, a szabad iskolaválasztás miatt a szülőknek azután sem lehet előírni, hogy Cirákra vagy akár Beledbe vigyék csemetéiket.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A közalapítvány működteti a vagyonvédelmi rendszert is

Másfél évvel ezelőtt alapította meg a csornai önkormányzat a Rábaköz Védelméért Közalapítványt. A… Tovább olvasom