Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Művészeti oktatástól az iskolaépítésig

A most kezdődött 2004, hazánk európai uniós csatlakozásának esztendeje. Intézményi és települési vezetőket arról kérdeztünk, mire számítanak a következő hónapokban, milyen tervekkel búcsúztatták az óévet.
Az új esztendő első napjaiban intézményi, települési vezetőket kérdeztünk arról, hogy milyen célkitűzésekkel vágtak neki 2004-nek. Az iskolaigazgató a gyerekek művészeti oktatását, a kamarai irodavezető az európai uniós csatlakozást emelte ki, az egyesületi elnök a sérült fiataloknak szenteli az idei évet is, míg a polgármester községe javát akarja.

Ne legyen hátrány a falu

Kovács Teodóra, a rábacsécsényi iskola igazgatója az intézmény fejlesztését, jelenlegi értékeinek megtartását tűzte ki céljául az idei esztendőre.

– A körülmények igencsak megnehezítik a munkánkat, de az iskolát mindenképpen tartani szeretnénk, hogy a falun élő gyerekek semmiben ne kerüljenek hátrányba a nagyobb településen tanulókkal szemben – mondta Kovács Teodóra. – Az elmúlt évben a művészeti oktatásra helyeztünk nagy hangsúlyt, ami meglátásom szerint nagyon jó hatással van a gyerekek fejlődésére. A zenetanítás erősödött meg nálunk: a zongora-, a furulya-, a szintetizátoroktatás. December közepén már hangversenyt is tartottak nagy sikerrel, ami elsősorban Halmágyi Viktor tanár úr munkáját dicséri.

Megalakult a néptánccsoportunk, ma már több mint húsz taggal vannak jelen a község kulturális életében. Samu Erzsébet vezetésével túl vannak már két bemutatkozó fellépésen. A harmadik irány iskolánkban a képző- és iparművészet, Greszlerné Pozsgai Gizella irányítása mellett. Szenzációs alkotások kerülnek ki a gyerekek keze alól, amelyeket már kiállításon is bemutattak. A Molnár János Egyesület elnökeként továbbra is Rábacsécsény kulturális életének szervezését, hagyományaink megőrzését tartom legfontosabbnak 2004-ben is. Ennek szellemében tartunk Molnár János- és Róka György-emlékna pot, szervezzük a március 15-i műsort a Vajda-sírnál és a Mikulás-napot, illetve a Falukarácsonyt. Bevételeinket pedig az iskola fejlesztésére fordítjuk ebben az évben is.

Minél több információ

A rábaközi vállalkozások és gazdasági társaságok idei esztendeje az EU-s csatlakozás jegyében telik. Horváth Árpád, a megyei kereskedelmi és iparkamara csornai és kapuvári irodavezetője azt mondja: ők minden segítséget megadnak a hozzájuk fordulóknak.

– A legfontosabb, hogy minél több információ jusson el a vállalkozásokhoz a lehetőségekről, és a felkészülésben támogassuk őket. Ebben tanfolyamok, előadások szervezése, a témában járatos szakemberek meghívása kap kiemelt szerepet – hangsúlyozta Horváth Árpád. – Emellett készül a régió stratégiai programja, megvalósítása szintén feladatunk lesz 2004-ben. Szeretnénk a szolgáltatásainkat kiterjeszteni és nemcsak Csornán és Kapuváron jelen lenni, hanem például Fertődön, Beledben is. Kapuváron aktuális a civil ház felújítása, amiben mi is részt vennénk több szervezettel közösen és egy kamarai központot hoznánk létre.

Jó szándékban bízva

Fejes Sándorné, a csornai Reménysugár Egyesület elnöke akkor lenne elégedett, ha a sérült fiataloknak minél több felejthetetlen élményt szerezhetnének.

– Hagyományos rendezvényeink ebben mindenképpen segítenek, így a gyereknap, a sportnapok, a szünidei kerti partik, a nyárbúcsúztató, illetve a kirándulások. Jó lenne, ha anyagi helyzetünk is úgy alakulna, hogy ne jelentsen gondot ezek megszervezése – bizakodott Fejes Sándorné.

– Tavaly az önkormányzat már támogatta működésünket és remélem, idén is jó szándékkal lesznek irántunk a város vezetői, valamint bízunk a számunkra elérhető pályázati lehetőségekben és a helyi vállalkozókban, de magánszemélyekben is. Tudjuk, hogy mindenre 2004-ben sem telik majd, de egy-egy szép pillanat, megható ünnep sokáig emlékezetes a fiataljainknak és nekünk ők a legfontosabbak idén is.

Kevesebb civódással

Bamberger Tibor, a Csornai Roma Kisebbségi Önkormányzat elnöke idén inkább az érdemi munkára és nem a helyi cigányok közt szított feszültségek kezelésére koncentrálna szívesebben.
– Sajnos tavaly sok energiát vettek el azok a viták, amelyeket mesterségesen tartottak napirenden a városban – emlékezett az óévre a kisebbségi elnök.

– Idén inkább az érdemi, a romák helyzetét javító tennivalókkal kellene foglalkozni, kiemelten kezelve a roma gyerekek és fiatalok sorsának alakulását.

Az ő képzési lehetőségeiket szeretnénk szélesíteni, a továbbtanulásukat segíteni, de említhetném a sportolási lehetőségeket is. Nemrégen egy konferencián vettem részt, ahol éppen erről volt szó, nagyon sok jó ötlet hangzott el, egyelőre csak az a gond, hogy valahogy a települési szintre ezen elképzelések gyakorlati megvalósítása csak nagyon lassan, vagy egyáltalán nem jut el.

Új intézmények Vitnyéden

A vitnyédi önkormányzat nagy tervekkel várta 2004-et. Új iskolát, tornacsarnokot, egészségügyi centrumot szeretnének.
– Még készül a falu költségvetése, de már nagyjából látjuk, hogy mire leszünk képesek, persze nagyravágyók nem lehetünk, elsősorban a már meglévő értékeinket kell fenntartanunk, az intézményeinket működtetnünk – mondta Tóth Kálmán polgármester.

– Mindenképpen jó lenne, ha az önhibáján kívül hátrányos helyzetű települések számára kiírt pályázaton sikeresek lehetnénk. Legfontosabb ezenkívül, hogy minél több fiatalt tartsunk a községben, illetve vidékről is várjuk a hozzánk települőket. Ezt a célt szolgálja új iskolaépítési tervünk is tornacsarnokkal, a művelődési ház felújítása, egészségügyi-szociális központ létrehozása.

Ezekhez a beruházásokhoz pályázatokon szeretnénk forrást találni. Folytatjuk az út- és járdafelújításokat és idén várhatóan felépül az új ravatalozó is a temetőben. Az idei esztendő a csatlakozás éve is és Vitnyéd minden lehetőséget megragad, hogy ennek előnyeiből részesüljenek az itt élők.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kétmilliárdos árbevételt terveznek idén

Az összefogás mellett döntöttek a megyebeli sertéstartók és az érdekeik hatékonyabb érvényesítése… Tovább olvasom