Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Műtétek világszínvonalon

Példás összefogás eredményeként új, a megyében egyedülálló műszerrel gyarapodott a csornai Margit Kórház. A csornai Margit Kórházban 2001-ben kezdte meg tevékenységét és azóta folyamatosan működik az emlődiagnosztikai centrum.
Wellner István: „Felkészültünk a műszer használatára.
Ennek következtében a sebészeti osztályon kiemelt feladat az emlősebészet. A kórház sebészei a szakmai kihívásoknak megfelelően próbálnak fejlődni, lépést tartani az országos és a nemzetközi színvonallal. Ennek egyik bizonyítéka, hogy széles körű összefogás eredményeként új műszert vásároltak az osztály számára.
– Mivel az emlődiagnosztikai centrumban lehetséges korai stádiumban felismerni az emlődaganatokat, a sebészszakma arra törekszik, hogy minél kisebb beavatkozást végezzünk a betegeknél úgy, hogy a gyógyulási esélyek ne csökkenjenek – mondta dr. Wellner István osztályvezető főorvos.

– A világon tíz évvel ezelőtt elkezdték fejleszteni a nyirokcsomó eltávolítását szolgáló műtétek diagnosztikáját és kidolgoztak egy eljárást, melynek köszönhetően bizonyos esetekben elkerülhető a teljes hónalji nyirokcsomólánc eltávolítása. Jelenleg ezt az eljárást a Dunántúlon csak néhány intézményben tudják alkalmazni, így Kaposváron, Veszprémben, Zalaegerszegen, Szombathelyen és Pécsen. Ehhez mostantól mi is csatlakozunk, ugyanis a város és a Rábaköz lakossága, továbbá vállalkozók és intézmények segítségével részben sikerült előteremteni az anyagi fedezetét annak a készüléknek, mellyel esetenként elkerülhető a kiterjesztett hónalji nyirokcsomó eltávolítása. Ezért köszönet illeti mindazokat, akik pénzzel hozzájárultak e fontos műszer beszerzéséhez, hiszen a megyében ez az egyetlen ilyen készülék. Ám az is igaz, hogy a teljes összeg még nem áll rendelkezésünkre.

Dr. Wellner István elmondta: mivel a daganat a nyirokcsomó-láncolatnak az első pontján ad áttétet, és ha ezt az úgynevezett őrszem nyirokcsomót diagnosztizálni tudják, megtalálják és ennek a szövettani eredménye negatív, akkor befejezettnek tekinthető a sebészi eljárás. Elkerülhető a kiterjesztett nyirokcsomóműtét, aminek sajnálatos következményei lehetnek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szakmai háttér hatmilliárd forintból

Az európai uniós pályázatok elkészítéséhez nyújt segítséget a Miniszterelnöki Hivatal által… Tovább olvasom