Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 22°C Még több cikk.

Muskátlik Hany Istóktól - fotók a virágvásárról

Ismét kedvezményes virágvásárt tartottak a kapuváriaknak.


Muskátlik Hany Istóktól - virágvásár Kapuváron


Korábban - Szombaton ismét kedvezményes virágvásárra várják a kapuváriakat.

– Azok a helyiek, akik a korábbi években vittek már saját nevelésű virágainkból, tudják, hogy gazdag virágzatú, időjárástűrő, jó minőségű egynyáriakra számíthatnak, melyek ideálisak arra, hogy balkonládák díszei legyenek – mondta Szűcs Kálmán, a Kapuvári Virágkertészet vezetője.

– A helyi összefogás erejét bizonyítja, hogy a palántákat önköltségi áron tudjuk átadni a kapuváriaknak – tette ezt már hozzá Németh D. László, a városi parkok gondozásáért is felelős Kapukom cég ügyvezetője.

Az évente megrendezett program alapgondolata az, hogy a virágos, gondozott környezet önmagában nem vonz turistákat, ám minden, idegenforgalmáról nevezetes település törekszik arra, hogy köztereivel, virágágyásaival is emléket hagyjon a hozzájuk látogató vendégekben. Idén a város közparkjait is kizárólag Kapuváron „nevelkedett" árvácskák díszítik és a májusi fagyosszentek után kezdődő nyári virágosításhoz is csak helyben nevelt növényeket ültetnek.

Április 26-án, szombaton 9 órától összesen tízezer tő, különböző méretű és fajtájú muskátlipalánta közül választhatnak a kapuváriak a Hany Istók Kerékpároscentrum fürdő felőli parkolójában.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Áram nélkül élnek

Tovább olvasom