Kisalföld logö

2017. 02. 28. kedd - Elemér 7°C | 15°C Még több cikk.

Munkával töltötték az ünnepet

Aki teheti, a szentestét odahaza, családi körben tölti. Vannak azonban olyanok is, akiket ezen a napon is szólít a kötelesség, helyt kell állniuk a munkahelyükön.
Aki teheti, a szentestét odahaza, családi körben tölti. Vannak azonban olyanok is, akiket ezen a napon is szólít a kötelesség, helyt kell állniuk a munkahelyükön. Néhányukat az ünnepi munkáról kérdeztük.
Töreki Lajosné a csornai Margit Kórház sebészeti osztályán ápolóként dolgozik. Zsuzsa nővér hat éve van ezen a poszton, és ez volt az első szenteste, amit munkával töltött és ezt szó szerint kell érteni.
– Természetesen mi is ünnepeltünk otthon, délután feldíszítettük a karácsonyfát. Másnap pedig, miután letelt a munkaidőm, folytattuk. A gyerekeim már nagyok, ezért könnyebb távol lenni tőlük ezen a szép ünnepen.

Ivánkovics Jánosné Marika viszont már harminchat éve a Kórházban dolgozik – szintén a sebészeten –, és neki is bőven volt tennivalója.
– Sorozatban ez volt a harmadik szenteste, amit munkával töltöttem. Mióta a férjem meghalt, vállalom az ünnepi műszakot. Másnap aztán jöttek a gyerekeim és együtt ünnepeltünk.
Bujtás Tibor hadnagy a Csornai Rendőrkapitányság alosztályvezetője is szolgálatban volt.

– Tizenöt éves rendőri pályafutásom alatt már többször alakult úgy, hogy a szentestét nem a családdal töltöttem. Az idén is így történt. Ellenben szombaton, amíg nem kellett szolgálatba lépnem, együtt voltunk és az ünneplést karácsony napján folytattuk. Nincsenek kellemetlen élményeim az ünnepi szolgálattal, szentestén általában a nyugalom, a békesség a meghatározó. Szerencsére ez a jó tendencia az idén is folytatódott.
Szekretár Viktória őrmester másfél éve tagja a rendőrség állományának, és az idei volt a második szenteste, amit munkával töltött.
– Ilyenkor többnyire otthon vannak az emberek, inkább csak közvetlenül az éjféli misék előtt és után tapasztalható mozgás az utcán. Számomra nem okozott gondot, hogy a szentestét szolgálatban töltöttem, hisz volt még idő ünnepelni.

Idén először tartottak ügyeletet december 24-én a jelzőrendszeres házi segítségnyújtó szolgálat munkatársai. Ez alkalommal Haszonits Istvánné és Purgai Zoltán állt készenlétben, hogy szükség esetén segítsen az idős rászorulókon.

– Békésen telt a készenlét, sehová sem kellett kivonulnunk – tájékoztatott az ügyelő páros hölgytagja.
A csornai tűzoltóságon Pénzváltó Imre főhadnagy, szolgálatparancsnok és csapata volt a szolgálatos egység szenteste.

– Hetedik éve vagyok tűzoltó és eddig kétszer töltöttem a szentestét a laktanyában. Ilyenkor a feleségemmel és a két kislányommal egy nappal korábban kezdjük az ünnepet, és a szolgálat letelte után folytatjuk. A szenteste általában csendben telik, korábban egy alkalommal volt egy családiház-tűz Csornán. Nem közömbös, hogy az ember ilyenkor nem lehet a családjával, ráadásul az ilyen tragédia megviseli a tűzoltókat is.
Horváth Sándor főtörzsőrmester tizenhárom éve tűzoltó és ötször volt szolgálatban szenteste.

– Hozzánk is előző nap, 23-án köszöntött be a szenteste, feleségemmel és két kislányommal ünnepeltünk. Ugyanezt tettük karácsony napján is. Főleg a gyerekek miatt nem mindegy, hogy nem lehetünk otthon, de ezt vállaltuk, ezt kell tennünk. Szerencsére különös esemény nélkül telt el a szolgálati idő.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újraindul a bacon- és sonkagyártás

A Kapuvári Hús Rt. tulajdonosa kijelentette: tavasztól újraindulhat a híres bacon- és sonkagyártás. Tovább olvasom