Kisalföld logö

2018. 06. 25. hétfő - Vilmos 14°C | 22°C Még több cikk.

Műanyag-feldolgozó, száz új munkahellyel

Kisfalud - Kisfalud nyolcvanmilliós költségvetéséből csak útfelújításra futja az idén. Egy osztrák vállalkozó három év alatt száz munkahelyet ígér a kistelepülésre. A szélerőmű-beruházás egyelőre késik.
Műanyag-feldolgozó üzemet létesít Kisfaludon egy osztrák vállalkozó. – Az összes engedély megvan az üzem elindításához, már a nyersanyagot is idehozta a beruházó, aki az egykori szövetkezet épületeit vásárolta meg és három év alatt remélhetőleg száz munkahelyet létesít a faluban – mondta Balogh István polgármester.

Kijelentette, az elmúlt év nehéz időszaka után rá is fér a rábaközi kistelepülésre némi sikerélmény, hiszen tavaly komoly takarékossági intézkedéseket kellett bevezetniük. Ezek egyik eleme a körjegyzőség létrehozása Hövejjel és a közös üzemeltetésű óvoda a szomszédos Mihályival. – Az óvoda épületét nemrég újítottuk fel, sajnos egyre fogyó gyermeklétszámmal kell szembesülnünk nap mint nap. Jelenleg huszonöt csöppség jár a kicsinosított intézménybe, ezek egy része Hövejről érkezik Kisfaludra – tette hozzá a polgármester.

A szigorú takarékoskodást az idén is folytatják, ahogy Balogh István hangsúlyozta, a nyolcvanmilliós költségvetés (tíz százalékkal kevesebb a tavalyinál) amúgy sem tesz lehetővé komolyabb fejlesztéseket.

Folytatják a tavaly megkezdett útfelújításokat és ebben az évben némi járdajavításra is jut majd pénz. Ez utóbbira pályázati pénzeket vár a községháza. Vélhetően sor kerül a polgármesteri hivatal irodáinak költöztetésére (maradnak a jelenlegi épületben, csak előbbre költöznek) is.

– Az új munkahelyek reményeink szerint egy kicsit visszafogják az elvándorlást, hisz a jelenlegi 817-es lakosságszám – ha kismértékben is – csökken – reménykedett a kisfaludi elöljáró. A néhány évvel ezelőtti osztrák betelepülési hullám napjainkra lecsengett, annyi kára azonban volt, hogy felverte az ingatlanárakat.

Azt azonban sajnálattal jelentette ki a polgármester, hogy a néhány éve beharangozott szélerőmű-fejlesztések egyelőre nem aktuálisak Kisfalud határában. A beruházó nem kapott áramkvótát, pedig már meglehetős anyagi áldozatot hozott a terv előkészítésére.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négyen maradtak a háromszáz dolgozóból

Kistölgyfamajor - A kistölgyfamajori lengyár egykor háromszáz embernek adott munkát. Napjainkban… Tovább olvasom