Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

MSZP: Intenzív kampányt folytattak Csornán

Békét és fejlődést ígérnek A kampány tapasztalatairól és az esélyekről tartott sajtótájékoztatót a Magyar Szocialista Párt Csornán Papp József és Kertész Károly részvételével.
Kertész Károly képviselőjelölt elmondta: intenzív kampányt folytattak, a sajtó, szórólapok és rengeteg személyes beszélgetés során megismertették városfejlesztő programjukat a csornaiakkal. Kiemelkedő eseménye volt a kampánynak Medgyessy Péter miniszterelnök látogatása. Tapasztalataik szerint elképzeléseiket rendkívül jól fogadták az emberek.
Szerinte nagy lehetőségeket jelent Csornának, hogy polgármestere ország gyűlési képviselőként a legfontosabb döntések részese, azonnali információkkal rendelkezik a lehetőségekről, kiterjedt kapcsolatrendszere segíti a tervek megvalósítását. Papp József polgármesterjelölt arról beszélt, hogy a következő ciklusban békét és fejlődést hoznak Csornának. Személyes tapasztalatai és a csornaiak visszajelzései is megerősítik, hogy mindkettőre nagy szükség van. Elmondta: a program megvalósításához a polgármester önmagában nem elég, olyan képviselő-testületre van szükség, aki tud és akar is együtt dolgozni a polgármesterrel.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az SZDSZ békességet szeretne

Lehet-e béke városunkban?" címmel rendezett fórumot a Szabad Demokraták Szövetségének csornai… Tovább olvasom