Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Mizser: Akár az egész falut leaszfaltozhattuk volna

A rábasebesi önkormányzat 2013-ban nem gondolkodik nagy beruházásokban. Csak kisebb, saját erőből elvégezhető feladatokat tűztek ki maguk elé a község vezetői. A 80 lelkes kisközség polgármestere, Mizser Edit arra számít, jó gazdaként támogatás járna nekik.

– Természetesen lenne mire költenünk a pénzt, hiszen tennivaló akadna – fogalmazott Mizser Edit polgármester. – Attól félek azonban, hogy anyagi helyzetünk még a korábbi évekhez képest is kedvezőtlenebb lesz. Néhány évvel ezelőtt sikerült például rendbe tennünk a temetőnket. Kicseréltük a kerítést, felújíttattuk a nagykeresztet, parkosítottunk a sírkertben. A templom előtti keresztet az egyházközség renováltatta, így a falu főtere igazán szép lett. Idén már csak kisebb karbantartásokra futja, mint a faluház kerítésének javítása. Arra azonban számítok, hogy a felelősen, hitel nélkül gazdálkodó önkormányzatoknak valamilyen kárpótlást nyújt majd a kormány.

A polgármester úgy véli, hogy a hitelek átvállalása előtt vizsgálni kellett volna, melyik település mire vett fel kölcsönt.

– Ha a gyerekek étkeztetésére vagy az idősek ellátására fordították a pénzt, úgy természetesen elfogadható a dolog. Ám sokan talán felesleges beruházásokra vettek fel hitelt. Minden falunak a saját lehetőségei szerint kellett volna a javakkal bánnia. Mi így tettünk, de lehet, hogy rosszul döntöttünk. Tavaly nem mertünk belevágni az útfelújításba, mert nem akartuk adósságba vinni a községet. Utólag viszont azt is mondhatnám, hogy akár az egész falut leaszfaltozhattuk volna. Sőt, meg kellett volna vennünk az üresen álló kastélyszállót is, hiszen hitelünket most levennék a vállunkról. Emiatt gondolom úgy, hogy a hozzánk hasonló önkormányzatoknak jár külön támogatás – jegyezte meg a rábasebesi polgármester.

Ha kapnának ilyen támogatást, azt az utak javítására fordítanák a sebesiek. Mizser Edit elmondta: a községháza előtti szakaszra, illetve a községbe vezető útra férne rá a burkolat erősítése.

– Önerőből ezekre nem leszünk képesek. Úgy meg főleg nem, ha a gépjárműadó jó részét, valamint a személyi jövedelemadót is elvonják tőlünk – tette hozzá.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kórház továbbra is adósa a Csornahőnek

Az önkormányzat nem engedi el a kórház Csornahő felé fennálló kamattartozását. Tovább olvasom