Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 4°C

Minősült együttes

A néptáncosok országos bemutató színpadán, Pécsváradon lépett fel nemrégiben a Kapuvár néptáncegyüttes. Az öttagú szakmai zsűri értékelése szerint a csoport „ Minősült együttes ” címet kapott.
(illusztráció)
Pécsváradon nemrégiben „ minősült együttessé " lett a kapuvári tánccsoport. Csitei Gábor vezetőtől megtudtuk, hogy az elismerés középkategóriás besorolást jelent. Napjainkban a minősítés pontrendszerben folyik, eltérve a régebbi módszertől, ahol arany, ezüst és bronz fokozatokat osztottak ki.
Ezúttal a szakértő zsűri kiemelten szólt az együttes szakmai munkájáról, valamint a viseletekről. Hangsúlyozták: becsülendő, hogy a kapuváriak az eredeti viseleteket megőrizték és a táncosok tudják azt a színpadon is hordani. A néptáncosok a kapuvári lakodalmast adták elő. A város számára ez erény, mert hosszú ideje őrzi a csoport e hagyományt. A zsűritagok javaslatai alapján már célszerű volna új koreográfiát is készíteni. A vezető elmondta, az együttes a közeljövőben ezen fog dolgozni. Hozzátette: céljuk a helyi hagyományőrző anyagból egy új produkció összeállítása. Szakmai segítséget, írott anyagot, néma- és hangosfilmeket ad a Moharay Elemér Népművészeti Szövetség, a Hagyományok Háza és a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete.

Erdélyben jártak

A pécsváradi fesztivált megelőzően a kapuvári táncosok Erdélybe látogattak el. Szamosújváron egy nemzetközi találkozón szerepeltek. Fellépésükről a Kolozsvári Szabadság című napilap is tudósított, mely szerint az 50 tagú csoport gazdag műsort mutatott be.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyorsvonattal ütközött egy autó

Súlyos, életveszélyes sérüléssel járó közlekedési baleset történt szombaton délután Farádon, a… Tovább olvasom