Kisalföld logö

2017. 10. 18. szerda - Lukács 12°C | 23°C Még több cikk.

Miniszteriális tanoda lett a Csukás

Minisztériumi fenntartásba került a csornai Csukás-iskola. Gazdaságilag önálló lett az intézmény, a kollégium a győri tankerületé, de a város működteti.


A Vidékfejlesztési Minisztérium lett a csornai Csukás-középiskola fenntartója. Az intézmény kollégiuma a győri tankerületnél maradt, de a helyi önkormányzat működteti. A szakmai munkát ezek a változások nem érintik – jelentette ki Perlaki Sándor igazgató.

– A kollégium mindig is szerves része volt az iskolának és az marad ezután is – fogalmazott az intézményvezető. – Annak ellenére, hogy más-más fenntartóhoz tartozunk, továbbra is korrekt együttműködésre számítok. Mivel a kollégium és az iskola közös közműhálózaton működik, a csornai önkormányzattal egy megállapodás alapján számolunk majd el.

A Csukásban 370 diák tanul. Az intézményt a szaktárca működteti.
A Csukásban 370 diák tanul. Az intézményt a szaktárca működteti.

Az iskolában az új közoktatási szabályok szerint vannak változások. A gépésztechnikus-képzés négy plusz egyéves, a mezőgazdasági gépész szakiskolai képzés pedig hároméves rendszerben működik szeptember elsejétől. Viszont a gyér érdeklődés miatt megszűnik a lótenyésztő- és a dísznövénykertész-képzés a Csukásban. Iskolánkban jelenleg háromszázhetven diák tanul. Jelentős változás intézményünk életében, hogy a fenntartóváltással önálló gazdálkodásra kaptunk lehetőséget. Ehhez egy gazdasági egységet állítottunk fel.

Perlaki Sándor hozzátette: az iskola tangazdaságának élén vezetőváltás történt nyáron. Török Imre irányításával művelik a 150 hektáros birtokot.
– Természetesen az új helyzetet, a gazdasági önállóságot valamennyiünknek meg kell szoknunk. Úgy érzem, a folyamatok beindultak és különösebb fennakadás nélkül működnek. Legfontosabb persze az, hogy a Csukástól eddig is elvárt szakmai színvonalon tegyük a dolgunkat, hogy a magyar mezőgazdasági képzés egyik meghatározó iskolája maradhassunk – tette hozzá a Kisalföld érdeklődésére Perlaki Sándor.

Olvasóink írták

  • 2. erzsi001 2013. október 14. 16:29
    „Legjobb középsuli,de csak volt, amikor még felvételi lehetett bekerülni.

    Manapság meg újság hirdetéssel lehet a diákokat össze toborozni ?????? Hová lett a színvonal????”
  • 1. Axl.Bundy 2013. október 12. 13:09
    „A legjobb középsuli!
    (Egy volt Csukásos.)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egészségnap a Hunyadi-iskolában

A tizennyolcadik Egészségnapot rendezi meg szombaton a Csornai Nőegylet. Tovább olvasom