Kisalföld logö

2018. 05. 27. vasárnap - Hella 16°C | 26°C Még több cikk.

Mindketten megtagadták a vallomástételt

Szabadlábon védekezhet a szilsárkányi takarékszövetkezet kirablásával gyanúsított férfi és nő – közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön.
Kocsis Tünde alezredes szerint a szükséges nyomozati lépések után szabadlábra helyezték a páros férfi tagját is, aki a gyanú szerint fegyverrel fenyegetőzve szerezte meg zsákmányát a pénzintézetből.

Mint ismert, a Rábaközi Takarékszövetkezetet tavaly december 15-én érte támadás Szilsárkányban; a rabló gázpisztolyával négyszer lőtt és több mint kétmillió forintot vitt el.

Feltételezett tettestársa, aki a gyanú szerint az autót vezette, amellyel elmenekültek, december végén, a férfi pedig egy hete jelentkezett a rendőrségen; mindketten megtagadták a vallomástételt.

Olvasóink írták

  • 2. sziszifusz 2011. január 15. 10:42
    „Éljen a magyar igazságszolgáltatás- fegyveres rabló szabadlábon és pro kontra - politikai attitüdből -kéz és lábbilincsben,hetente,havonta ismételve a híradóban mutogatva mint egy vásári majom - pl. -hogy ne politizáljak - a Geréb Ágnes!Nevetséges ország.Nem Balkán - középkor.Igazságszolgáltatás=egyenest politikai megrendelés.”
  • 1. Csetneky 2011. január 13. 21:12
    „Fegyveres rablással szabadlábon védekezhet. Ez vicc? Mert ha nem, akkor komoly problémák vannak bizonyos helyeken.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dugó Csornánál a 85-ösön: elkóborolt ló miatt volt rossz a vasúti fényjelző

Portálunk információi szerint hosszú percekig nem jelzett a 85-ös főutat keresztező vasúti átjáró… Tovább olvasom