Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 24°C Még több cikk.

Mindig tudnak valami újat mutatni a másiknak a testvérfalvak

A határon túli magyar és az anyaországi települések testvérkapcsolata nem fásul el. Mindig lehet újat kitalálni, mindig kötődnek új barátságok. Jó példát mutatott erre a napokban Dénesfa.

Erdélyi csoportot látott vendégül a napokban a dénesfai önkormányzat. „Boldog szívvel jövünk, mert látjuk, hogy szívesen várnak bennünket" – fogalmazta meg az ákosfalvai csoport vezetője. Mint kiderült, a jó kapcsolatban mindig vannak új lehetőségek.

Erdélyi csoport: Az ákosfalvai küldöttség Dénesfa nevezetességeivel, így a Cziráky-kastéllyal is megismerkedett.
Erdélyi csoport: Az ákosfalvai küldöttség Dénesfa nevezetességeivel, így a Cziráky-kastéllyal is megismerkedett.

Józsa Gabriella, az ottani iskola vezetője a Kisalföldnek elmondta: intézményüknek a beledi iskolával van szoros kapcsolata. Mostani kirándulásuk célpontja Bécs volt, ám ha már erre jártak, meglátogatták dél-rábaközi barátaikat is.

– Huszonnégy felnőtt és huszonöt gyerek utazott Magyarországra. Úgy gondoltuk, kiválóbb szállást nem is találhatnánk, mint a dénesfai önkormányzat szállóját. Barátaink örömmel fogadtak bennünket és felajánlották segítségüket – mondta az iskolaigazgató. Kérésünkre felidézte: a Dél-Rábaköz, illetve Ákosfalva és a hozzá tartozó nyolc falu kapcsolata több mint tíz évvel ezelőtt, az 1990-es évek végén kezdődött. Akkor a gödöllői Magyar Polgármesterek Világtalálkozóján ismerkedtek meg egymással a települések vezetői. Az első beszélgetések után (2000) már az első küldöttség el is utazott Erdélybe. Azóta minden évben egyszer-kétszer találkoznak. Az ákosfalvai pedagógusok kifejtették: leginkább a gyerekek látják hasznát a kapcsolatnak.

– A gyerekek között szinte azonnal barátságok kötődtek, melyek azóta is élnek. A belediek, dénesfaiak, edveiek, vásárosfaluiak mindig érezhető örömmel várják csoportunkat – fogalmazott Józsa Gabriella.

– És persze mi is hasonló érzésekkel fogadjuk az ő látogatásukat. Sok gyerek máskülönben nem is jutna el Magyarországra, ez az egyetlen lehetőségük az anyaországi kapcsolatra. Megható az a szeretet, amivel fogadnak bennünket. Most, Dénesfán is körülvettek bennünket, mindennel elláttak, amire csak szükség volt. Családias hangulatban telik a néhány napos látogatás.

Az erdélyiek vendéglátásáról a Dénesfáért Egyesület tagjai gondoskodtak. Készítették a reggelit, vacsorát, és induláskor még útra való szendvicseket is csomagoltak. Lelkesen, önként, tényleg barátságból és a vendégek iránti szeretetből.

– Örülünk, hogy vendégül láthatjuk őket. Nagyon kedves emberek és a gyerekek is tisztelettudóak, jól neveltek – fejtette ki az egyesület vezetője, Simon Vilmosné. – Reméljük, jól érezték magukat nálunk és máskor is visszatérnek. Egyesületünk egyébként minden helyi megmozdulásban igyekszik részt venni, de szívünknek különösen kedves, amikor ilyen vendégeink vannak.


Kodó Edina Henrietta másodszor, György Renáta Tünde először járt Magyarországon. Tapasztalataik azonban ugyanazok. Mint mondták, sok barátjuk van a beledi iskolából és bíznak benne, hogy a diákévek után is megmarad a kapcsolat. Takács Lajos házigazda polgármester még megjegyezte: akadnak, akik nem érdeklődnek Erdély iránt. Ám a többségben erős érzések vannak a határontúliak iránt. – Dénesfán és a környékbeli falvakban legalábbis így látom. És ami a legfontosabb, ezt az érzést a gyerekeknek is továbbadjuk. Emiatt aztán nem is válik unalmassá a kapcsolat, nem lehet kimeríteni, mindig tudunk újat mutatni a másiknak" – tette hozzá.

Olvasóink írták

  • 1. jani1961 2012. április 23. 11:29
    „Isten hozott Benneteket!
    Jókívánság , áldás új életetekre:
    Aki ezt simán elolvassa és megérti, az tud még magyarul! - élj Miként a kalucsnira tapadó agyagos sár ölelő karjaiból kibontakozó kocsikerék csikorgása által felébresztett tanyai kuvaszkutya bundájába kapaszkodó kullancsbogár szemeiből kicsorduló könnycseppekben visszatükröződő régi rablólovagvár felvonóhídjából kiálló rozsdás vasszögek összetartják annak alkotórészeit, azonképpen tartson bennünket is össze a barátság és a szeretet; valamint a falon függő ingaóra ingájától kettészelt pipafüst szemet maró mivoltától prüszkölő kandúrmacska bajuszától megcsiklandozott katicabogár szárnyáról visszatükröződő napsugár heve által egy ócska kalapon megolvasztott zsírfoltok erősítik annak anyagát, azonképpen erősítsen bennünket az Isten - testileg és lelkileg - a jövendőre; valamint a kegyetlenül hamis zene utolsó akkordjainál elájuló leányka lármás sóhajától megreszketett gyertyaláng fényénél silabizáló diák mandzsettájáért lamentáló háziasszony ölében csipegő kiscsibék csipogására kotkodácsoló tyúk által szertekapált vakondtúrásra hull a mindeneket megtermékenyítő májusi eső, azonképpen hulljon a mi fejünkre is a Gondviselés jótékony, hitet, reménységet és szeretetet megtartó áldása!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nincs hír az államosításról

A rehabilitációs részlegek fejlesztésére kap pénzt a csornai Margit Kórház. 120 millió forintból a… Tovább olvasom