Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 6°C Még több cikk.

Minden beadott pályázat nyert Rábaközben

Harmincöt pályázatra mintegy nyolcvanötmillió forintot oszt szét a rábaközi LEADER-csoport, a Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület. Minden beadott pályázat nyert. A kapuvári térség aktívabb volt a csornainál.

– Megszületett a döntés: a képzés, az oktatás és a marketingeszközök javítására beadott harmincöt pályázatra mintegy nyolcvanötmillió forintot fizet ki a munkaszervezet – mondta Horváth Árpád Mihály, a Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület munkaszervezetének vezetője. Hangsúlyozta, a LEADER-programba beadott pályázatok közül minden, a jogosultsági kritériumoknak megfelelően beadott munka nyert ebben a körben.

Kiemelte, a pályázatok száma alapján a kapuvári térség jóval aktívabbnak bizonyult a csornainál. Ezt ellensúlyozza némileg, hogy a tervek zöme a Rábaköz egészére fejti ki hatását. Ennek ellenére fontos a csornai térség pályázói aktivitásának növelése.

– A beadott utófinanszírozású pályázatokat két éven belül meg is kell valósítani, az újabb kör pályázatait pedig 2013-ig lehet beadni – jelentette ki a munkaszervezet projektmenedzsere. Magyar Attila hozzátette, a következőkben beadott projektekre még több mint 300 millió forintot tudnak szétosztani.

Rábaközi gazdanapok: Az idei program 1,8 milliót nyert.
Rábaközi gazdanapok: Az idei program 1,8 milliót nyert.

A legutóbb elbírált pályázatok szervesen illeszkednek a helyi vidékfejlesztési stratégiába, melynek legfontosabb elemei a Rábaköz mint térség és a térségi szemlélet népszerűsítése. Ezek nyomán érkeztek be a legutóbbi pályázatok is, melyek között olyan újdonságok is vannak, mint a népi kismesterségek hálózatfejlesztése (beledi önkormányzat, 1 millió forint), a falusi turizmus erősítése (Kapuvár–beledi kistérség 1 millió), vagy a rábaközi túraajánló honlap készítése (Vitnyéd 4x4 Sportegyesület, 1,5 millió).

A beadott anyagokban meghatározó arányban szerepelnek a különböző rendezvényekre vonatkozó igények.

– Az idén már ötödször megtartandó Sás utcai fesztivál programjának fejlesztésére fordítjuk a most megnyert 1,8 millió forintot – mondta Tóth István, a rendezvény ötletgazdája. Kijelentette, a város egyik meghatározó civil programjává magát kinövő fesztivál rendezésébe már pályázati forrásokat is be kellett vonni, hiszen kinőtték a helyi kereteket.
Hasonlóan rendezvényfejlesztésre nyert forrásokat a vitnyédi önkormányzat (Sajtfesztivál, 1,4 millió), a páli önkormányzat (Perecfesztivál, 1,8 millió), a Hang-Tér-Kép Egyesület (Malom Fesztivál Kapuvár, 1,8 millió), valamint a beledi és a vásárosfalui önkormányzat is (Pünkösdi Fesztivál, 1,8, Vé-fesztivál, 1,7 millió).

Új szereplő a pályázók között a csornai Szárazfa Népzenei Egyesület. Molnár Erika egyesületi titkár elmondta, az idei évben havonta lebonyolítandó táncházi és népi mesterségekről szóló programjaikhoz kaptak mintegy 1,9 millió forintot.

A legnagyobb összeget, valamivel több mint 16 millió forintot a Virágzó Vidékért Egyesület nyerte. Ahogy az elnök, Kálmánné Kovács Henrietta elmondta, a pályázati forrásból az egész Rábaközre kiterjedő növényvédelmi előre jelző rendszert telepítenek, hét mérőállomással.

Olvasóink írták

  • 5. magyarattila 2011. január 06. 18:01
    „Kedves hozzászólók

    Az arányokat nem igazán mutatja jól ha csak az egyes településekről benyújtott pályázatok darabszáma lenne feltüntetve. A pályázatot benyújtó szervezet székhelye ugyanis nem minden esetben ugyanaz, mint a projekt megvalósítási helye, illetve számos olyan pályázat van, amely térségi hatású programot valósít meg (pl. Rábaköz gasztronómiáját bemutató DVD készítése). Aztán a projektméret is árnyalja a képet, hiszen az egyik csornai pályázat egymaga akkora támogatást kap, mint nyolc Beled környékéről érkezett pályázat.

    De tény, hogy Csorna térsége ebben a körben kevésbé volt aktív, mint Kapuvár vagy akár Beled térsége. Mivel valóban lehetőség volt az összes pályázat támogatására, ami a jogosultsági és formai kritériumoknak megfelelt, ezért csak és kizárólag a pályázatot benyújtók aktivitásán múlik a helyzet és nem azon, hogy valaki nem képviselt megfelelően érdekeket vagy éppen maga felé hajolt a keze.

    Természetesen több szempontból értékeltük a helyzetet és - jóllehet minden információ mindenki számára egyformán rendelkezésre áll, és az Egyesület munkaszervezete a pályázó székhelyétől függetlenül ugyanazt a szintű technikai segítségnyújtást biztosítja - a következő időszakban a kevésbé aktív térségekben nagyobb súlyt fektetünk a projektgenerálásra.

    Kérdésekre szívesen válaszolunk akár telefonos, akár személyes megkeresésekre és természetesen a következő időszakban is tartunk fórumokat, tájékoztató rendezvényeket.

    üdvözlettel
    Magyar Attila”
  • 4. kukszi 2011. január 06. 15:32
    „Virágzó Vidékért Egyesület,aki nyerte a16 milliót az Csornai,de ehhez az önkormányzatnak semmi köze nincs.
    Csornai önkormányzat nem pályázik őneki ezek az aprópénzek nem kellenek.
    Vannak ám Csornán is jól felkészült szakemberek,csak az önkormányzat őket semmibe veszi.
    Valószínű, nem is tudja kik azok,pedig érdemes lenne segítségüket kérni,szerintem ingyen és bérmentve segítenének.”
  • 3. Kisangyalom 2011. január 05. 19:08
    „Vagy épp Turi polgármester úr, akinek képviselnie kellene Csornát a Leader Egyesület elnökségében, nos, hogy is fogalmazzak finoman... ...nemigen jár az elnökség üléseire, így nincs, aki képviselje a várost és annak érdekeit.”
  • 2. rick_ 2011. január 05. 17:03
    „Mivel azt írják minden megfelelően beadott pályázat nyert, ezért akármilyen szégyenletes lehet az arány, nem hibáztatható érte senki. Ha valaki nem ad be semmit, az nyilván nem is nyerhet. Sajnos sok más esetben tapasztalható, hogy a kapuváriak aktívabbak és jobban kihasználják a kínálkozó lehetőségeket, mint Csorna.”
  • 1. hajracsorna 2011. január 05. 15:24
    „Nem merték leírni, hogy pontosan hány csornai (Csorna környéki), illetve hány kapuvári (Kapuvár környéki) pályázó nyert? Gondolom azért mert az arány szégyenletes. Ez miért van így? A kapuváriak keze netán maguk felé hajlik? (Ha jól tudom, Kapuváron van a székhely, és a munkatársak is kapuváriak). Csak úgy kérdeztem, hátha valaki tudja a választ.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dukai Regina elvarázsolta David Guettát - videó

A kapuvári származású modell sikeréről a világ egyik legismertebb bulvárlapja, az angol "The Sun" is… Tovább olvasom