Kisalföld logö

2017. 04. 26. szerda - Ervin 12°C | 21°C Még több cikk.

Milliókat költenek a közterületekre

Dénesfa - Közterületeit szépíti, parkosítja tavasszal a dénesfai önkormányzat. Készül az új szabadidőpark is, melyre eddig kétmillió forintot költött a falu.
Az utóbbi években jelentősen gyarapodott a dénesfai önkormányzat ingatlanállománya. Vásároltak és ajándékba is kaptak családi házat a helyiek. Erről a Kisalföld is többször beszámolt.

A közelmúltban két romos épületet bontatott le az önkormányzat, helyüket parkosítják.
– Az egyik épület bontását az a négygyermekes, Pest megyei család vállalta, amely ajándékba kapott építési telket a faluban az önkormányzattól. A még használható építési anyagot kapták meg cserébe – újságolta most a Kisalföldnek Takács Lajos. – A postahivatal melletti ingatlan „kétutcás", azaz gyakorlatilag két házhelyet hoztunk a bontással létre. Az egyikre egyébként már vásárló is jelentkezett.

Erre a területre eddig kétmillió forintot költöttünk – mondta Takács Lajos dénesfai polgármester.
Erre a területre eddig kétmillió forintot költöttünk – mondta Takács Lajos dénesfai polgármester.

Lebontották a dénesfaiak azt a házat is, melyet egy német családtól kapott a falu annak idején ajándékba. Helyére parkot álmodtak a helyiek és már a kialakítását is megkezdték. A telek hátsó részét a focipályához csatolták.

Kozák László és Molnár László, az önkormányzat munkatársai a parkosításon dolgoztak.
Kozák László és Molnár László, az önkormányzat munkatársai a parkosításon dolgoztak.

– Közösségi célra szántuk az ajándék házhelyet, szomszédságában ugyanis egy szabadidőparkot hoztunk létre. Azon a részen a parkosítást már elvégeztük, közel ötszázezer forintot költöttünk a tereprendezésre, örökzöldek kiültetésére. Az önkormányzat saját erőből finanszírozta a beruházást. A munkával az is célunk volt, hogy a község központjában lévő, kihasználatlan, bozóttal benőtt területet „élővé tegyük". Az új parkot, ahol focipálya, röplabdapálya és többek között a nyugdíjasklub tagjai által épített kerti sütő is található, szintén az önkormányzat tetette rendbe. Erre eddig kétmillió forintot fordítottunk. Feltöltettük, füvesítettük, és már táborozóink is voltak. Győri középiskolások az érettségi szünetben töltöttek nálunk két napot.

Olvasóink írták

  • 5. xyxv 2008. június 07. 19:19
    „Ez az LAJOOOOSSSSS! Tényleg szép a falu a kastélypark pedig gyönyörü!
    üdv 1 átutazó!”
  • 4. Olvasó** 2008. június 05. 22:40
    „A Polgármester úrnak!
    Nem tudom ki az,akinek köszönettel tartozunk azért mert gondozzák édesanyám testvéreinek (Horváth Józsika és Horváth János ) a sírját,de hálásak vagyunk a segítségükért. Köszönjük.”
  • 3. Olvasó** 2008. június 05. 22:32
    „Sajnos már csak egy évben egyszer megyek Dénesfára az édesanyámmal,hogy a temetőben nyugvó testvéreire koszorút vigyünk. Gyermekként minden szünidőt szeretett nagyszüleimnél töltöttem ,ami számomra nagy öröm volt és sok -sok év távlatából is sokat gondolok azokra a nyarakra, a kedves dénesfai emberekre ,a búcsura, a templomra, a majorra ,a tejcsarnokra,a kulturházra, a kastélyra és még sok minden másra,ami az évek hosszú sora alatt egyre szebb lett . Igazán büszkék lehetnek az ott élők arra,hogy ezt az összetartó kis falucska lakóinak köszönhetik.Édesanyám is csak ámul és bámul,mert évről évre látja,hogy változik a szülőfaluja .Gratulálok és további sok sikert kívánok az ott élőknek!”
  • 2. Taxi 2008. május 29. 16:10
    „Kedves Barátom!
    Az Önkormányzatok pénzügyi helyzete nagyban függ a mindenkori kormányzat politikai meglátásától. Sajnos jelenlegi kormányzatunk vidékpolitikája tapasztalataim szerint nem éppen előnyösek a kistelepülések számára. Lásd posta, iskola, közművek (csatorna támogatása) stb. Meggyőződésem, hogy a vidék problémái nem a jelenlegi kormányzat működése alatt kezdődtek, henem már a 70-es 80-as években amikor is a mostaniak "jogelődjeik" irányítottak. Mindezektől függetlenül azoknak akik vidéken illetve kistelepüléseken maradtak azt kell elosztani amit a jelenlegiektől kapunk és azokra a célokra amit helyben fontosnak tartunk. Dénesfán mind a képviselő-testület mind a lakosság részéről van igény arra, hogy környezetünket szebbé, élhetőbbé tegyük. Ezt leginkább úgy érhetjük el ha a természeti adottságainkat kihasználva (kastélypark, angol kert, Répce-köz) illetve azokkal párhuzamosan a lehető legrendezettebb zöld területeket hozunk létre. A (panelrengeteget) előbb létre lehet hozni, mint egy 100 éves tölgyet felnevelni. Önkormányzatunknak sajnos nincs más lehetősége a lakosság közhangulatának javítására mint az előzőekben leírtak szerint ténykedni. A gratulációdat köszönöm jólesett. Igen, igazad van Beledben is és sok más településen is élhetnének azzal a pozitív lehetőséggel amit egy parkosítás, azáltal környezetünk szebbé tétele tud nyújtani, és ehhez még egy polgármesternek sem kell a zsebébe nyúlnia (Igaz szabadidejének nagy részét eltöltheti ezeken a helyeken azok kialakításakor munkával, és a megvalósulás után saját örömére). Köszi az észrevételt!
    Üdv: TAXI”
  • 1. Dénesfai 2008. május 29. 12:28
    „Taxi, miből van a pénz parkosításra? Mindig a jelenlegi kormányt mocskolod, gondolom nem a saját zsebedbe nyúltál bele.Mindettől függetlenül gratulálok, hogy így rendezteted Dénesfát. Kérlek tanítsd meg fő polgármesterasszonyotokat is Beleden mert iszonyat ahogy kinéz és a mi gyermekeink ott tanulnak és járnak iskolába.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csornán nem feleltek meg az intézményvezető-jelöltek

Csorna - Három intézményének élére keresett, egyikre sem talált vezetőt a képviselő-testület… Tovább olvasom