Kisalföld logö

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 5°C | 21°C Még több cikk.

Milliókat keres az áramszolgáltató

Néhány beköltözővel, s 1,7 milliós áramdíjhátralékkal vág neki az év második felének az egyedi községháza. Két új buszfordulót is kap a falu pályázati forrásból.

– Néhány kollégámmal ellentétben viszonylag elégedetten vágok neki az év második felének. Még úgy is, hogy a közelgő októberi választások előtt is nyitott számomra a folytatás kérdése – kezdte Vadosné Varga Katalin, az Egyedért két évtizede – ebből 12 éve polgármesterként – dolgozó településvezető. A rábaközi vezető kifejtette: igazán van mindenük, az intézményektől kezdve a papon és orvoson át a postáig és a benzinkútig. Sőt, ahogy hozzátette, még működő tejcsarnokkal is büszkélkedhet Egyed. Ennek ellenére a napjainkban 551 lelkes község létszáma nem nagyon akar gyarapodni: az utóbbi fél évben két beköltöző családdal tudtak csak számolni.

Molnár Gyuláné: Nagy könnyebbséget jelent a sűrű utazásban az épülő buszmegálló.
Molnár Gyuláné: Nagy könnyebbséget jelent a sűrű utazásban az épülő buszmegálló.

– A feladatfinanszírozott költségvetés mellett vannak olyan feladatok, amiket a magunk erejéből oldunk meg. Éppen ezért a fokozott takarékosságra törekszünk – fogalmazott a község vezetője. Ahogy Vadosné Varga Katalin megjegyezte, a helyi civil szervezetek és az újonnan alakult Egyedért Egyesület különféle rendezvényeket szerveznek a lakosság megelégedésére (a lovasnap a Rábamenti Lovasklub helyi tagjai, a nyárbúcsúztató, gyermeknap, húsvéti ünnepség pedig az Egyedért Egyesület nevéhez fűződik). A hivatal a téli ünnepkörben a falukarácsonyt rendezi.

Hányan élnek Egyeden?
551
lakója van a községnek napjainkban.
A helyi sportegyesület vezetője komoly szerepet vállal a község sportpályájának és környékének fejlesztésében is.

– Hiába azonban a takarékosság, az áramszolgáltató két évre visszamenőleg 1,7 millió forintos áramfogyasztást keres rajtunk (ez hasonló az egyik közeli falu, Kisbabot esetéhez), melynek jogosságát természetesen vitatjuk. Komoly levelezésben állunk ez ügyben a szolgáltatóval – mondta a polgármester. Vadosné Varga Katalin utóbbival kapcsolatban hozzátette, a község a mai napig fizeti a kiszabott áramszámlát, ennek fényében érthetetlen a szolgáltató magatartása.

Az idei év legnagyobb helyi beruházása a pályázati forrásból épülő két buszöböl, ahol ottjártunkkor éppen dolgoztak a szakemberek. Nemcsak a polgármester fűz nagy reményeket a buszmegállók kialakításához, a helyiek is örömmel vették tudomásul, hogy sűrű utazásaikhoz végre méltó körülmények között szállhatnak fel az autóbuszokra. Ahogy az egyik környékbeli lakó, Molnár Gyuláné megjegyezte, hetente többször kénytelen Csornára utazni, legalább az utazás első lépései rendezett körülmények között történnek a felújított megállóban.




 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Utat mutatnak az önállóbb élet felé

A kapuvári fogyatékossággal élők napközi otthonában azért dolgoznak, hogy az ellátottak önállósága… Tovább olvasom