Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 4°C | 8°C Még több cikk.

Milliárdok kellenének, százmilliók juthatnak

A beledi testület minap fogadta el a kisváros ötéves gazdasági programját, melynek megvalósításához milliárdok kellenének. A polgármester úgy véli: jó, ha néhány százmillió jut Belednek. A városi rang nem jelent egyben több pénzt is.
Beled képviselő-testülete a minap fogadta el a város ötéves gazdasági tervét. A polgármester lapunknak kijelentette, a tervek megvalósításához milliárdos nagyságrendű forrásra lenne szükség. Realitásnak az látszik azonban, hogy a legégetőbb feladatokra néhány százmillió forintot lehet megpályázni, illetve elnyerni.

Major Jenő bízik abban, hogy a pályázatok elbírálásánál fontos lehet az, hogy egy városi rangú településnek városias kinézetűnek is kell lennie.

– Beled 2009 óta város, ám ez külsőleg nem nagyon mutatkozik meg. Értve ezalatt a település központját vagy akár a középületeinket – fogalmazott a polgármester. Major Jenő hangoztatta: a gazdasági terv foglalkozik a fejlesztendő intézményekkel, ezeknek nem egy épülete több mint három évtizede jelentősebb felújítás nélkül áll. – Talán a tornacsarnok és az iskola egy részén látszik a fejlesztések nyoma, azonban sajnos az óvodán nem annyira, pedig erre több mint 65 millió forintot költött a város – mondta Major Jenő.

A polgármester szerint egy városi rangú településnek városias kinézetűnek is kell lennie.
A polgármester szerint egy városi rangú településnek városias kinézetűnek is kell lennie.

A terv kitér az egészségügyi centrumra is. Itt a gyógyszertár mellett rendelők és lakások vannak. Az utóbbiak bevételt hozó volta miatt lehet fontos az épület felújítása. – Itt kell megjegyezni, a két év múlva lejáró gyógyszertári bérleti szerződés megújításakor figyelembe vesszük a város igényét a hét végi gyógyszertári ügyeletre is – mondta.

– A gazdasági terv egyik legnagyobb tétele a kastély, csak a tetejére idén 20 milliót fordítunk, a teljes renoválás százmilliós tétele pályázatra vár. Enélkül a jelenlegi kihasználatlanságot sem tudjuk megoldani – tette hozzá Major Jenő.

A városközpont fejlesztési tervei hárommillióból elkészültek, ám ismerve az új uniós pályázati feltételeket, a nagyra törő (például vízi színpad kialakítása) terveken finomítani kell. A polgármester szerint ugyancsak szükséges lenne az ifjúsági ház (több mint 30 éves) és többek közt az óvoda fejlesztése is.

– A megyei közgyűlés elnökének tájékoztatóján elhangzott: az eddig köztudatban lévő, 30 milliárdot meghaladó összeg helyett mintegy 23 milliárd jut a megyei jogú városokon kívüli településeknek. Ebből a keretből várjuk a remélt sikeres pályázatok esetén a néhány százmilliós forrást – mondta a polgármester. Úgy véli, a lakosságnak nyújtott szolgáltatások mellett a városi rangnak a település arculatában látszódnia kell.

Major Jenő lapunknak kijelentette, ha a gazdasági terv egyharmada megvalósulhat a pályázatokkal, akkor akár elégedettek is lehetnének. Hangoztatta, természetesen elsőbbsége van a megvásárolt ipari terület fejlesztésének. – Enélkül hiába épül mellénk az M86-os és hiába várjuk a befektetőket – hangoztatta Beled polgármestere. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A temetkezési tételek, a bölcsődei díjak emelkednek Kapuváron

Rendőrségi beszámolóval, temetői díjak emelésével és újabb közbeszerzés indításával zajlott a kapuvári képviselő-testület ülése. Tovább olvasom