Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Mikor lesznek rendben az utcák ?

Vargyas Mihályt négy éve választották meg Kapuváron önkormányzati képviselőnek. Sokszor úgy érzi, társai akadályozzák munkájában: javaslatait leszavazták, kéréseit nem hallgatták meg. Most úgy döntött, a nyilvánosság elé tárja sérelmeit.
Vargyas Mihály
– Amikor annak idején megválasztottak, legfőbb célom az volt, hogy körzetem útjait rendbe tetessem. Azért tartottam fontosnak ezt a feladatot, mivel a lakosság közvetlenül érzi az utak, járdák állapotának hibáit. Hiába érveltem azonban a testületi üléseken, a kezek úgy emelkedtek a magasba, mintha vezényszó hangzott volna el. Mindig leszavaztak – mondta a képviselő.

Mindenki ellene

Vargyas Mihály azt is nehezményezi, hogy képviselőtársai közül többen soha nem szólaltak fel az üléseken, ám ellene mindig egyhangúlag szavaztak.
– Januárban arról döntött a testület, hogy idén huszonhárom utca burkolatcseréjét végzik el. Én tartózkodtam a szavazásnál, nem véletlenül. Előzőleg ugyanis terepbejáráson állítottuk fel a fontossági sorrendet, ám az előterjesztésben már meglepődve olvastam, hogy teljesen más koncepciót tártak elénk. Egyébként már az is mesébe illő álom, hogy huszonhárom utca és két parkoló készül el. 1999-ben hat utcára negyvenmillió forintot költött a város, egy évvel később tíz utca ötvennégy és fél millióba került, míg 2001-ben tizenhat utcára fordítottunk majdnem nyolcvanmillió forintot. Ezek után józan paraszti ésszel belegondolva adódik a kérdés: idén hatvanmillióból hogyan tesznek rendbe huszonhárom utcát és még két parkolót ? Istennek adjunk hálát, ha fele elkészül – hangzik az érvelés.
Vargyas képviselő azt fájlalja, hogy a végleges programban az ő körzete háttérbe szorult és véleménye szerint, mire arra kerülne a sor, elfogy a pénz.

Egyetlen méter sem

– Csak megjegyzésként mondom el, hogy az elmúlt ciklusban minden képviselő utcáját készre, vagy legalább felében megcsinálták, egyedül az én utcámban nem készült el egyetlen méter sem, pedig a város szívében van – emlékeztetett a városatya.
– A februári testületi ülésen képviselő úr megszólította az alpolgármester urat is, közölve vele a lakosság véleményét – vetettük közbe.
– Sokan megkerestek engem azzal, hogy minek nekünk díszburkolat a városban, mikor még az utcáink sincsenek rendben. Tehát ne ezen gondolkodjon az alpolgármester úr, hanem azon, hogy Kapuváron mikor készül el minden utca. Bár az övét már megcsinálták.
– Az ülésen szóba került az állattartásról szóló rendelet is.

Az állattartók tiltakoznak

– Hatályba lépett az új rendelet januártól, ami ellen az állattartók tiltakoznak, és ahogy hallom, aláírásgyűjtést is kezdeményeznek. Mindenki a munkahely-teremtésről beszél mifelénk, ugyanakkor ilyen előírásokkal akadályozzák az állatokkal foglalkozókat és a mezőgazdaságból élőket.
– Mi lehetne ön szerint a megoldás ?
– Először is területet kellett volna biztosítani a gazdálkodóknak, művelés alól kivonni a földeket, de az sok pénzbe kerül, ki fizeti meg ? És az építkezésekhez ki biztosítja a költségeket ? Az a tizenhét képviselő, aki az állattartás ellen szavazott, kinek a földjét akarja elvenni ? Kapuvár lakosainak többsége állattartó, állatszerető idős ember. Sajnos, hátralévő idejüket ilyen rendeletekkel rövidíti meg a városvezetés – zárta mondandóját Vargyas Mihály kapuvári önkormányzati képviselő.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hagymások: jó hírek nélkül

Hagyományos szakmai napját tartotta a minap Bősárkányban a Hagyma Terméktanács, ahol bemutatkoztak… Tovább olvasom