Kisalföld logö

2018. 01. 22. hétfő - Vince, Artúr -7°C | 2°C Még több cikk.

Mézeshetek emléke: páncélosvonulástól a virágcsokorig

A kapuvári Kapui Pál feleségével 45 év után tért vissza abba a balatoni szállodába, ahol a magyar csapatok csehszlovákiai bevonulását élték át.
Az évfordulón új vezetőként felbukkant az akkori igazgató gyermeke is.

– A fővárosi Gundel étterem munkatársaként gyakran küldtek bennünket a hatvanas években külső helyszínekre. Így számos ismerőst találtunk 1968 augusztusában egy balatoni szállodában is, ahol feleségemmel mézesheteinket töltöttük – kezdte majd fél évszázados történetét Kapui Pál, a Kapuvári Bográcsos Egyesület vezetője. A több évtizedet vendéglősként ledolgozó Kapui Pál elmondta, a balatoni szállodában megismerkedtek egymással a szakmabeliek, így az akkori igazgatóval is szóba elegyedtek.

– A beszélgetésekből nem maradhatott ki akkoriban a politika sem, hiszen 1968. augusztus 21-ét írtunk. Másnap a magyar csapatok is bevonultak Csehszlovákiába. Az előző napokban nem egy páncéloskonvojt láttunk elvonulni az ablakok alatt – mesélte Kapui Pál. – A Balaton-part szinte teljesen kiürült, a rádióból pedig más sem szólt, mint az, hogy a szovjet csapatok vigyázzák hazánk biztonságát – mesélte. Hozzátette, nem nagyon bíztak a rádiós ígéretekben, gyorsan szedték a sátorfájukat és utaztak haza. – Attól féltünk, megismétlődik 1956, és mi nem vagyunk szeretteink közelében – tette hozzá.
A rádióból más sem szólt, mint az, hogy a szovjet csapatok vigyázzák hazánk biztonságát.

Kapui Pál feleségével 45 évvel ezelőtt... ...és napjainkban ugyanazon a lépcsőn.
Kapui Pál feleségével 45 évvel ezelőtt... ...és napjainkban ugyanazon a lépcsőn.


Negyvenöt évvel később Kapui Pál feleségével ismét ellátogatott ugyanabba a balatoni szállodába.

– Házasságunk 45. évfordulóját megtudták a hotel vezetői is, akik virágcsokorral köszöntöttek bennünket – mondta Kapui Pál. Akkor derült ki, hogy a szálloda jelenlegi igazgatója az egykori vezető leánya.

Olvasóink írták

  • 1. WeiseÖdenburg 2013. szeptember 16. 15:14
    „Gratulálok szép idő együtt ebben az érték vesztett világban szolgáljon példaként a fiatalok számára.
    Csak a humor kedvéért; Kapui uram,mintha jobban fésült lenne egy cseppet 2013-ban!
    Hosszú életet,jó egészséget és sok szerencsét kívánok; A cikkhez hozzászóló : WeiseÖdenburg”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Markotabödöge: segítség helyben az iskolakezdéshez

Támogatást kaptak az önkormányzattól a helyi diákok. Tovább olvasom