Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Menekülő magyarok

Teherautókkal és gyalog több ezren jöttek 1956. őszén. Az acsalagiak segítettek a határig Acsalagon keresztül 1956 őszén több ezren menekültek a zöldhatár felé a helyiek útmutatásával.
Ezerkilencszázötvenhat októ berében Acsalagon is több ezren vonultak keresztül a zöldhatár felé, hogy új hazát keressenek maguknak. Sokan vannak még a faluban, akik emlékeznek azokra a napokra, amikor teherautók szállították az embereket egészen a község határáig, de gyalogosan is rengetegen tették meg az utat Csorna és Acsalag között.

Tábla a falu közepén: Wien
A hetvenhárom éves, helybeli N. Jóska bácsiban is elevenen élnek a negyvenhat évvel ezelőtti emlékek.
– Hosszú sorokban jöttek Csorna felől a menekülők, ázottan, fáradtan és keresték azokat a helyieket, akik elvezetik őket a határig – idézte fel az eseményeket Jóska bácsi.
– Nálunk, itt a falu közepén felszerelt valaki egy útjelző táblát, rajta a felirattal: Wien. Jó pár csoportot átvezettem én is, általában éjjel indultunk útnak, mivel nappal jár őröztek a határőrök. A tarcsai hídhoz vittük őket, ott aztán az osztrák oldalon várták már őket, teával, étellel a vöröskeresztesek. Jóska bácsi elmondása szerint az ország minden területéről érkeztek menekülők, de azért zömében budapestiek voltak, és inkább fiatalok vágtak neki a nagy útnak. Noha külön fizetséget nem kértek tőlük, nem maradtak hálátlanok, készpénzt adtak és pálinkát. – Ötcsillagos konyakkal honorálták a segítséget, de a pálinkájuk is jófajta volt.

A pénzt közvetlenül a hídnál adták át, mondván, odaát már úgysem lesz rá szükségük – meséli Jóska bácsi. Aztán arról is szól, hogy olyan elvetemült „embercsempészek" is akadtak, akik csak az Acsalag határában csordogáló kanálisig kísérték a szerencsétleneket és a falu fényeit mutatva mondták, hogy az már Ausztria. A becsapott menekülők aztán meglepődve hallották a településen, hogy még mindig magyarul szólnak hozzájuk a szembejövők.

Hazaszökött
– Magam is nekivágtam az útnak és át is értem a határon – folytatta N. József.
– A kismartoni laktanyában voltam néhány hétig, onnan jártunk ki a parasztokhoz dolgozni. Aztán egyszer csak kijelentették, hogy bennünket sehova máshova nem visznek, mint a francia légióba. Már az autók is ott voltak értünk, de én bizony nem vártam meg, hogy felrakjanak, megléptem a kerítésen keresztül és hazajöttem Acsalagra. 1956. november végén aztán az oroszok vették át a határőrzését.

A Hanság-csatorna mentén cirkáltak és nagyon veszélyes volt az átjutás, mert ha valaki közelített feléjük, gondolkodás nélkül lőttek. Jóska bácsi 1957 májusában bűnhődött meg azért, hogy segítette honfitársait elszökni az országból. Egy éjjel az ÁVO zörgetett nála és öt percet adva a felöltözésre, már vitték is Csornára.
– Jól megvertek, megpofoztak, de én nem vallottam nekik sem mit – idézi Jóska.
– Négy hónapra ítéltek végül, Csornán ültem le. – 1956 októberében és még novemberben is nem békés napokat éltünk, az biztos. Voltak, akik meggazdagodtak abból, hogy csoportokat vittek át a zöldhatáron. Nem mondom, én is kaptam pénzt is, mást is, de félre nem tettem belőle egy fillért sem. Inkább elmulattuk a cimborákkal.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ólomkatonák serege

Pici ólomkatonák sorakoznak rendíthetetlenül a kapuvári Rábaközi Művelődési Központ… Tovább olvasom