Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 2°C

Mélyrepülés vagy alaptalan pletykák

Rossz gazdálkodása, kifogásolható szakmai munkája miatt bírálta Varga Géza képviselő a testület előtt a kapuvári kórház vezetését. Dr. Ballagi Farkas szerint ezek a kritikák minden alapot nélkülöznek.
A kapuvári önkormányzat képviselő-testületének legutóbbi ülésén Varga Géza súlyos vádakat fogalmazott meg a városi kórház működésével, gazdálkodásával, szakmai munkájával kapcsolatban. A képviselő annak kapcsán kritizált, hogy az intézmény vezetője, dr. Ballagi Farkas gép-műszer beszerzésükhöz szándéknyilatkozatot kért a testülettől. Legfőbb problémaként említette, hogy a kórház gazdálkodása nem kielégítő, önállóan nem tud előrelépni, és rendszerint az önkormányzathoz fordulnak, ha pénzre van szükségük. A szakmai munkáról szólva kijelentette, hogy az intézmény évek óta mélyrepülésben van.

„Vannak jó szakemberek, orvosok, nővérek a kórházban, de mégis mindig történik valami rossz húzás, ami szakmailag, anyagilag lefelé húzza a kórházat. Az intézmény elvesztette betegkörét, amit nehéz lesz visszaszerezni, ezért rendet kell csinálni, hiszen nagyon sok kapuvári beteg dönt úgy, más városban gyógyíttatja magát."

Varga Géza szerint a kórház vezetésének nincs koncepciója az intézmény jövőjét illetően és annak „a régi fénye" is megkopott. A felvetésekről dr. Ballagi Farkas igazgató főorvos véleményét kérdeztük, aki elöljáróban megjegyezte: nem is annyira vádaknak, inkább vagdalkozásnak tartja Varga képviselő gondolatait.

Varga Géza már akkor is tévedett, amikor azt vetette a szemünkre, hogy nem pályázunk saját erőből és a város támogatását kérjük – cáfolta a kritikákat a főorvos. – A kórház ugyanis önkormányzati intézmény, és mint ilyen, önállóan eleve nem is pályázhat a törvények szerint. A saját erőről meg annyit, hogy ilyennel nem is rendelkezünk, hiszen a betegforgalom után járó bevételünket, amelyet az Országos Egészségbiztosítá-

si Pénztár utal számunkra, kizárólag a működtetésre fordíthatjuk, tehát elsősorban a betegekre

és a dolgozókra. Egyéb bevételeink például bérebédeltetésből és a külföldi, illetve magánbetegektől származnak, de ez elenyésző összeg, melyet szintén a kórházra, például az épületekre költünk.

„A képviselőt régi sérelmek vezették"

Dr. Ballagi Farkas elmondta: a gazdálkodásukra tett megjegyzések már csak azért sem állják meg a helyüket, mivel tevékenységüket kormánymeghatalmazott felügyeli. Erre azért van szükség, mivel a Lumniczer-kórház egy konszolidációs programban vesz részt. Az igazgató főorvos azt sem érti, hogy Varga Géza mi alapján beszélt lesújtóan az intézmény szakmai munkájáról.

– Tény, hogy szabad orvos- és intézményválasztás van. Természetes, hogy a betegek egy része vándorol, így hozzánk is sokan jönnek más körzetekből. Ettől függetlenül szakmai mutatóink pozitívak, ágykihasználtságunk például több mint 80 százalékos. Nem értem, a képviselő úr miért beszél mélyrepülésről, hiszen éppen egy hullámvölgyből lábaltunk ki 1995-ben, amikor a bezárás fenyegette a kórházat – reagált dr. Ballagi Farkas.

Varga Géza esetleg pletykákból szerezheti információit, hiszen elenyésző a panaszok száma."

– A képviselő hiányolta a kórház jövőjével kapcsolatos koncepciónkat is, pedig ötéves programunkat éppen idén tavasszal mutattam be a képviselő-testületnek, melyet el is fogadtak, ráadásul a konszolidációs programhoz is hasonló időszakra kértek programot, melyet szakmai kollégiumok, megyei szakfőorvosok véleményeztek és támasztottak alá. Azt hiszem, Varga Gézát régi sérelmei vezették akkor, amikor a testületi ülésen hozzászólásában alaptalanul kritizálta a kórház működését – tette hozzá az igazgató főorvos.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hitelfelvételre kényszerül a kapuvári önkormányzat

Hődíjat emeltek és válságstábot hoztak létre a kapuvári önkormányzati képviselők a testület… Tovább olvasom