Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Megyei MSZP: Húsbavágó kérdések Kapuváron

Kapuvár polgármestere és országgyűlési képviselője nem kért állami segítséget a Kapuvári Húsgyár ügyében? Az MSZP Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Szövetség Elnökségének közleménye.

Néhány napja a sajtóban bejelentették, hogy állami és önkormányzati milliárdokból megmentenek három húsipari céget. Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára azt mondta, hogy mind a három - pápai, gyulai, és kaposvári - húsüzem esetében egyaránt megnyugtató megoldás született.

Az elmúlt hetekben többször is egyeztetett a pápai, a gyulai és a kaposvári húsipari cég stabilizálásának lehetőségeiről a helyi önkormányzati vezetőkkel és országgyűlési képviselőkkel. Sajtóhírek szerint Kaposvár 3,5 milliárdot, Gyula 1,8 milliárdot, Pápa 1,5 milliárd forintot kapott. A kormány hibás gazdaságpolitikája miatt csődhelyzetbe jutott társaságok kisegítése most ennyibe került az adófizetőknek.

Miért nincs szó a Kapuvári Hús Zrt-ről és a Kapuvári Bacon Kft-ről és a 400 volt dolgozóról? Kapuvár polgármestere és országgyűlési képviselője nem kért állami segítséget? Ivanics Ferenc képviselő a szeptemberi demonstráción még azzal próbálta megnyugtatni a munkájukat féltő dolgozókat, hogy a kormány nemzetstratégiai szempontból kiemelt jelentőségű vállalattá minősítette a két kapuvári céget, és ezzel megvédi a kapuvári munkahelyeket, és biztosítja a cég további működését. Ez csak üres szöveg volt, azóta elindult a felszámolás, a dolgozókat elbocsátották.

A kapuvári önkormányzat erejéből csak a Fő téri húsbolt megnyitására futotta, amit saját cégén keresztül pályázat nélkül tett meg azzal az indokkal, hogy "enyhíti a húshiányt". A több száz elbocsátott dolgozón ez nem segít, ők csak kétségbeesetten nézik, hogy máshol állami milliárdokból kisegítették a csőd közeli húsipari cégeket.

Felszólítjuk Kapuvár kormánypárti politikusait, hogy mellébeszélés helyett több száz család nyomasztó gondjainak megoldásával foglalkozzanak!

Magyar Szocialista Párt, Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Szövetség Elnöksége

Olvasóink írták

  • 16. antistar 2013. január 06. 10:52
    „9.Fürgeszarvas 2013.01.04. 18:57
    Azért mert a többség úgy akarja!”
  • 15. reális 2013. január 05. 18:39
    „Cukorgyártás biztos,hogy lesz, Ivanics Ferenc képviselő Úr ígéretet adott az új gyár megépítéséhez! Bízni kell, a húsgyárat is megmenti! Tudjuk jól ők őszintén megmondják és megadják a segítséget.”
  • 14. kmmk 2013. január 05. 13:58
    „Egy maganceg altal felhalmozott 7 milliardnyi adossagot, ne az allam fizesse mar ki. Az mar aztan tenyleg vicc lenne.

    Zetoros
    Ha a tulajdonosok nem azt akartak volna, hogy minel rovidebb ido alatt minel tobb penzt kihuzni a cegbol, akkor meg most is lenne. Ok egyszeruen kabzsik, nem a hosszu tavu ceg mukodesben erdekeltek.”
  • 13. Valaki 2013. január 05. 11:18
    „Reális, szerinted reális az el qrt 65 évet 2 év alatt helyrehozni? :)))”
  • 12. Reális 2013. január 05. 10:02
    „Bebizonyosodott,hogy sem a vörös,sem a narancssárga út nem járható!SAJNOS!”
  • 11. Zetoros 2013. január 04. 22:04
    „Már 400ft/kg a sertés ára. A húsgyár bezárása után esni kezdet a sertés ára.Nincs konkurencia annyit adnak a sertésért amennyit akarnak.Kell a térségnek a Kapuvári húsgyár.”
  • 10. pacalpöri 2013. január 04. 21:18
    „???”
  • 9. Fürgeszarvas 2013. január 04. 18:57
    „8. levente0304 2013.01.04. 16:46

    Miért ?”
  • 8. levente0304 2013. január 04. 16:46
    „Az MSZP jobban teszi ha hallgat, és laposkuszásban elhúz......))))”
  • 7. Fürgeszarvas 2013. január 04. 08:06
    „6.Karcsika

    Talán a jelennel és az elmúlt két évvel kellene foglalkozni ! Már elég ciki "elmútnyócévezni",mert emezek két év alatt leamortizálták az országot !
    Ha nem lennének azok a "gonosz multik" , már lassan ennivalónk sem lenne !”
  • 6. Karcsika 2013. január 04. 07:50
    „5
    Te ugye az MSZP-ől írsz?
    Ha valakik elku..t valamit, az nem a FIDESZ volt.
    Az MSZP idegen érdekekért harcol. Bankok, multik, metéltek.”
  • 5. Fürgeszarvas 2013. január 04. 05:05
    „Hajrá Fidesz ! Csak a Fidesz ! Ezt is megcsináltuk !
    Van még valami,amit el lehet qurni( ? ) mert akkor még ahhoz is hozzányúlunk és "segítünk" a zembereken !”
  • 4. Figyelő2012 2013. január 03. 22:39
    „Talán elsőre azt érdemes megnézni a húspiac kinek a kezükben van.
    Aztán meg is lesz hamar a megoldás.
    Aztán ha nincs elég sertés, mert a tenyésztők nem tenyésztenek, mert nem éri meg, akkor mit vág le a gyár?
    Hiszen csak akkor éri meg működtetni, ha van elég feldolgozandó árú.

    SiLA
    A külföldi befektetők azért vettek gyárakat, hogy cukor kvótához jussanak.
    Persze, hogy ne legyen ez gyanús, ezért sokat még fejlesztettek is.
    Majd a gyártás, amivel többet lehetett gyártani, hiszen a cukor kvóta ezt eredményezte, külföldre vitték.

    Azt gondolom erről az egészről, hogy a politikai elitet jól megvezették.
    Az egészre gondolok.
    Aztán jött a nagy hoppon maradás.
    Amúgy tudomásom szerint a cukor kvótát az EU újra akarja osztani, hiszen erre rájöttek ők is...

    Remélem rövid időn belül helyre áll a húsipar is, és lesz majd még cukor gyártás is.”
  • 3. SiLa 2013. január 03. 20:02
    „Az mszp-sek miért nem kiabáltak, mikor az ország cukorgyártását tették tönkre(mezőgazdaság+gyárak).”
  • 2. Arpadfiai25 2013. január 03. 17:34
    „Kérlek fogjátok már fel,hogy a kapuvári gyárban olyan termelés folyt ami másnak igencsak bökte a szemét!
    A gyár a 2003-as "bukását" követően is meg tudta mutatni,hogy a 0-ról kezdve is meg tud élni és ez bökte sokaknak a szemét. Énszerintem itt most nem számít,hogy ki meg milyen párt... Mert azok úgyis csak maguknak gyűjtenek úgysem ezt ígérte egyik se.Ezt a gyárat már régóta támadták és most nagyon úgy néz ki,hogy sikerült legyőzni.
    Viszont ha ebből a helyzetből is fel áll (amit sokan szeretnénk) talán de csak talán most már meg kegyelmeznek neki.
    A technológia ehhez ott van a dolgozókba akik most munkát keresnek csak észre kéne venni és ki kéne használni. Ha mégse ez is csak a munkanélküliséget növeli és sokaknak nem számít,hogy a vagongyár és a cukorgyár után bezár még egy gyár mely csak öregbítette a környék hírnevét és emberek százainak biztosított munkát és jövőt!”
  • 1. embertelen 2013. január 03. 15:16
    „Nem tudom, hogy mit kavar megint itt az mszp, hisz Orbán és Ivanics Ferenc megígérte, hogy megmentik a kapuvári húsgyárat.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rábaköz 2012: húsgyári capriccio a Rábaközben

Az idei év a kapuvári húsgyár híreitől volt hangos a Rábaközben. Az üzem leállása körüli hercehurca… Tovább olvasom