Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 13°C Még több cikk.

Megvan a bankkártyatolvaj

Eredményesen dolgoztak a csornai rendőrök. A Kisalföld segítségével elkapták a bankkártyatolvajt.
A Csornai Rendőrkapitányság kérésére közöltünk egy fényképet, amelyen egy bankkártyalopás feltételezett elkövetője volt látható. A rendőrök felhívása eredményes volt, még aznap azonosították a hölgyet, aki ellen megindították az eljárást.

– Még nyáron történt, hogy több csornai bejelentést kaptunk, mindet ellenőriztük, közülük számos jelzést vonatkozott ugyanarra a személyre – tájékoztatott Döbröntei Sándor. – Megállapítottuk, hogy egy győri nőről van szó, akit azóta kihallgattunk és vádemelési javaslattal továbbadtuk az ügyet a Győri Városi Ügyészségnek. Az elkövető korábban már több, hasonló jellegű bűncselekmény miatt került a hatóság látókörébe. A hölgy gyakorlatilag ebből tartotta fenn magát. Körzetünkben is többször megfordult, a köz- és egészségügyi intézmények voltak kedvelt célpontjai. Döbröntei Sándor szerint a sikeres nyomozásban nagy szerepe volt a lakossági bejelentéseknek, amiért köszönet jár.

Szintén nemrégiben, az elkövetéstől számított két héten belül kézre került a „páli fosztogató" is. A falu búcsújának napján két családi házat is hívatlanul keresett fel és műszaki cikkeket, arany ékszereket lopott el. A két helyen összesen több mint félmillió forintos kárt okozott.
– Nem profi elkövetőre utaltak a nyomok és a módszer sem. Széles körben kezdtük meg a nyomozást és eljutottunk egy Szombathely melletti kisközségbe, ahol rátaláltunk a tettesre. Az arany ékszerek jó részét lefoglaltuk a vasi megyeszékhely három zálogházában. A műszaki cikkeket egyelőre keressük, illetve vizsgáljuk, hogy ennek a személynek lehet-e köze más bűncselekményekhez – mondta Döbröntei alezredes.

Nem sokáig örült zsákmányának az a tolvaj sem, aki a jobaházi szociális otthon egy raktárhelyiségéből lopott el csaknem kétszázezer forint értékű gumiabroncsokat és felniket, valamint színesfémet és elektromotort. Szintén a lakosság segítségével derült ki, hogy az egyik szomszédos településen élő család tagjai a „ludasak". Az ellopott értékek nagy részét lefoglalták és vissza is adták a tulajdonosnak, az elkövetők ellen megindult az eljárás.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Decemberre ötven új hely

1300 négyzetméteres gondozási egységgel bővül Pásztoriban a Felnőttkorú Fogyatékosok Otthona. Tovább olvasom