Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 12°C Még több cikk.

Megújul Kapuvár városközpontja: uniós pályázaton nyert a város

A Nyugat-dunántúli Operatív Program "Városközpontok funkcióbővítő megújítása a nem megyei jogú városokban" című pályázati kiírás első fordulójában újabb település, Kapuvár kapott támogató döntést.

A rábaközi város mellett Szentgotthárd örülhet még. A két projekt együttes támogatási összege 874,3 millió forint, összköltsége 1,1 milliárd forint.

Ebben a pályázati kiírásban korábban is hirdettünk nyerteseket: Bük, Fertőd, Keszthely és Pannonhalma összesen 1,949 milliárd forint uniós támogatást nyert.

A felhívás célja, hogy a fejlesztések révén megújuljanak a városok központi és alközponti, valamint rekreációs területei. Komplex városrehabilitációs eszközök alkalmazásával fejlesztésre kerül az infrastruktúra, megvalósul a funkcióbővítés vagy funkcióerősítés.

A felhívás kiemelt tekintettel van a használaton kívüli, felhagyott épületek, építmények hasznosítására, a műemléki értékek megőrzésére, illetve új építés esetén az építészeti értékek teremtésére.

A városrehabilitáció során a városi életminőséget jobbító közlekedési és környezeti fejlesztéseket, megoldásokat előnyben részesíti. Figyelmet fordít a környezeti fenntarthatóságra, különös tekintettel az energiaracionalizálásra, és a megújuló energiák hasznosítására.


Az uniós pályázat legfontosabb részletei

Projekt címe: A Kapuvári városközpont megújítása a természeti és történelmi értékek megőrzésével

Pályázó neve: Kapuvár Város Önkormányzata
Nyugat-dunántúli Operatív Program, 3.1.1/A-09. - Városközpontok funkcióbővítő megújítása a nem megyei jogú városokban

Projekt bemutatása: A projekt gazdasági-közösségi-közszféra-városi funkciók által összekapcsolt tevékenységek halmaza. Átfogó cél a városközponti funkciók komplex, integrált szemléletű megerősítése, melyet a közterületek megújítása, a zöldfelületek fejlesztése, a közösségi, kulturális funkciók bővítése, az intézmények felújítása és a vállalkozások fejlesztése révén kíván elérni. Megújul egy közigazgatási intézmény (Városháza), két közösségi intézmény (Szent Anna templom és a Rábaközi Művelődési Központ), továbbá a Piac téri üzletekből tizenkilenc darab, valamint egy több éve nem üzemelő étterem megújulása után újranyitás is várható, továbbá a temető fogadóépületének átalakítása is megtörténik. Az Önkormányzat és a magántőke, valamint az egyházi fejlesztés együttműködésében korszerű, élhető városközponti tér jön létre, melyet a zöldfelületek rendezése tesz vonzóbbá a lakosság és az idelátogatók számára.

A projekt során számos különböző funkciót erősítő, illetve bővítő tevékenység megvalósul:
- Gazdasági funkciót tartalmazó tevékenységek:
- a Piac téri tizenkilenc üzlet egységes arculat mentén történő felújítása és akadálymentesítése fog megtörténni.
- a Piactéren lévő, immáron évek óta zárva lévő étterem kerül bővítésre és azt követően újbóli megnyitásra.
- a Jószív Kft. üzemeltetésében levő temető fogadóépületét átépítik, akadálymentesítik, új virágbolt és szociális blokk nyílik benne.
- A közösségi funkciót érintő tevékenységek:
- a Szent Anna templom külső és belső falazat megújítása és a Rábaközi Művelődési Központ épületének korszerűsítése szerepel itt.
- A közszféra funkció bekapcsolása a fejlesztésbe:
- a műemléki épületben helyet foglaló Városháza felújításán keresztül valósul meg. Az épület külső megújítása elengedhetetlen figyelembe véve az energetikahatékonysági elvárásokat és az akadálymentesítési követelményeket.
- A városi funkció többek közt a zöldfelületek megújítását tartalmazza:
- a templom, a városháza, a művelődési ház, a piactér és a temető körüli zöldfelületi rendszereket megújítják. E részek nagysága közel a 16 ezer m2-t.
- a közbiztonság javítását szolgálja az elhelyezni kívánt két új térfigyelő kamera, valamint a 85. főút mentén a gyalogos és közúti forgalom elválasztását jelentő virágládák elhelyezése egészen a temető bejáratáig.
Mindezen túlmenően a civil szervezetekkel összefogva az Önkormányzat két évet átölelő rendezvénysorozattal és bűnmegelőzési akcióprogrammal készül.Első fordulóban nyert támogatást.

Projekt összköltsége: 672 256 524 Ft
Projekt támogatási összege: 528 922 690 Ft
Projekt kezdete: 2010. május
Várható befejezés: 2011. december


Olvasóink írták

  • 8. rick_ 2010. június 08. 22:14
    „2.

    janika, értem én, hogy hosszú volt a cikk és csak foszlányok maradtak meg... :D”
  • 7. rick_ 2010. június 08. 22:13
    „6.

    Az illetékesek ez esetben maguk a helyi vállalkozók. Az önkormányzat kezét köti a közbeszerzési kötelezettség.
    Ha a helyi vállalkozók nem indulnak a meghirdetett eljárásokon, akkor hiába várják a munkát.

    Amúgy megint gratula a szomszédoknak, jó lenne ha kicsit keletebbre is ilyen hírekről olvashatnánk.”
  • 6. Wasd 2010. június 08. 20:05
    „Szép is az ha fejlődik Kapuvár. Már csak azt kellene valahogy megoldani az illetékeseknek, hogy a helyi vállalkozók is kapjanak munkát ebben a nagy felújítás sorozatban, mert ugye az eddigi nagyberuházásokban nem nagyon alkalmaztak helyi vállalkozót, mindet vidéki vállalkozó készítette el.”
  • 5. tber 2010. június 08. 15:31
    „Gratulálok. Egy kérdés valami látványterv vagy hasonló amit láthatunk is nem csak el tudunk képzelni.”
  • 4. KicsiCsíra 2010. június 08. 13:30
    „Örülök.”
  • 3. sivatag66 2010. június 07. 17:36
    „:)”
  • 2. janika 2010. június 07. 17:19
    „Hát ez az "UNIÓS PÁLYÁZAT" jobb mint a lottó meg a toto együtt, sőt már nemcsak a papok nyernek!”
  • 1. TTi 2010. június 07. 12:32
    „Gratulálok hozzá! Jó ilyenről is hallani.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tíz év alatt négymillió euró adomány a megyébe

Kapuvár - A pforzheimi (Németország) Német–Magyar Baráti Társaság tíz év alatt közel… Tovább olvasom