Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Megszűnt a sztrájkkészültség

A szakszervezet és a Kapuvári Hús Rt. vezérkara aláírta az idei évre esedékes bérfejlesztésről szóló jegyzőkönyvet.
Bedecs Pál gyárigazgató és Pászli Tibor, a Kapuvári Hús Rt. szakszervezetének képviselője aláírták azt a jegyzőkönyvet, melyben a két fél által kialkudott bérfejlesztést és a szociális juttatások emelésének mértékét öltötték írásba.

– Kapuváron marad továbbra is a munkabéke, a továbbiakban az előttünk álló – nem kis – feladatokra tudunk koncentrálni – mondta Bedecs Pál igazgató. Hozzátette: a négyszázalékos béremelést a kapuvári gyár minden dolgozójának biztosítják, azon felül, hogy az év eleji minimálbér-változásokat már bevezették az üzemben. – A négy százalék már a korrigált bérekre vonatkozik – mondta Bedecs Pál.

– Úgy gondolom, a megállapodás korrekt volt, bár a javadalmazások terén a szakszervezet többet szeretett volna elérni – mondta Pászli Tibor, az érdekképviselet vezetője. Úgy véli, a húsipar jelenlegi helyzete ennél többet nem tesz lehetővé. A kapuvári megállapodásról tájékoztatták az országos sztrájkbizottságot is. Pászli Tibor hozzátette: tudomása szerint az ágazat üzemeinek jó részében megszűnt a sztrájkkészültség, de két húsos cégnél nem jött létre a megegyezés. Ezek közül az egyik a pápai gyár, ahol a vezetés nem tárgyal érdemben a dolgozókkal.

Pászli Tibor elmondta: a négyszázalékos növekményen felül a gyár dolgozói egyéb kedvezményekben is részesülnek. Évente három alkalommal a minimálbér tíz százalékának megfelelő juttatást kapnak a kapuvári dolgozók, amiből kettő időpontban megegyeztek a tárgyaló felek, a harmadik alkalomra szóló juttatást eredményfüggővé tették. A szakszervezeti vezető nagy eredménynek tartja azt is, hogy a dolgozók úgynevezett jóléti keretét is huszonöt százalékkal emelte meg a gyár vezetése. Pászli Tibor végezetül hozzátette: azokkal az üzemekkel, ahol nem sikerül a megegyezés, a továbbiakban is szolidaritást vállalnak a kapuváriak, de ez munkabeszüntetést nem jelent a Kapuvári Hús Rt. üzemében.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kézről kézre adták a Ringa-üdülőt

A kapuvári húsgyár balatongyöröki üdülőjének ügye bírósági szakaszba érkezett. Tovább olvasom