Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Megszépült a hivatal és a kultúrház

Sopronnémetiben átadták a több mint tízmillió forintból felújított kultúrházat és polgármesteri hivatalt. Régi tervét valósította meg a sopronnémeti önkormányzat: felújította kultúrházát és polgármesteri hivatalát.
A munkálatok tíz és fél millió forintba kerültek. Bognár Sándor polgármester elmondta: régi álom vált valóra a rekonstrukciós munkával. A százéves épület 1999-ben kezdődő felújítására 2001-ben kaptak támogatást a megyei területfejlesztési tanácstól, csaknem ötmillió forintot, a fennmaradó összeget a községi költségvetésből fedezték.

A renoválás után a tervek szerint még kicserélik a polgármesteri hivatal és kultúrház berendezéseit. Ivanics Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke azt hangsúlyozta, hogy céljuk a kistelepülések meg erősítése, ami viszont nem valósulhatna meg a helybeliek kitartása, felelőssége és áldozatvállalása nélkül. A nemzetiszínű szalag átvágása után Selmeczi Diána evangélikus lelkész megáldotta, Gréger Tibor kanonok pedig felszentelte a megszépült épületet.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kapuvári polgármesterjelöltek egy asztalon

Meglátni a jelenben a jövő csíráit Kapuvár négy polgármesterjelöltje – dr. Biró PéterTovább olvasom