Kisalföld logö

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 3°C | 16°C Még több cikk.

Megszavazták a műfüves pályázatot

Ha az MLSZ is úgy akarja, épülhet műfüves pálya Csornán. A képviselő-testület rendkívüli ülésen döntött úgy, hogy az önkormányzat benyújtja a pályázatot.
Zöld utat kapott a műfüves pálya Csornán. Az önkormányzat benyújtotta a pályázatot a Magyar Labdarúgó Szövetséghez a beruházáshoz. Pénteken este rendkívüli ülésen tárgyalta újra a képviselő-testület a lehetőséget. Családi János, a Csorna Sportegyesület (CSSE) elnöke kérte, hogy beszéljék át ismét a lehetőséget.

A testületi ülésen a sportolók és sportvezetők jelenlétükkel támogatták a beruházást.
A testületi ülésen a sportolók és sportvezetők jelenlétükkel támogatták a beruházást.

A testület hétfői ülésén még úgy döntött, hogy a pályaépítéshez szükséges önerőt, körülbelül negyvenmillió forintot az önkormányzat jelenlegi helyzetében nem tudja biztosítani. (Kisalföld, 2012. március 20.) Még akkor sem, ha ezzel százmillió forintos támogatás érhető el. Az elnök kérésére tehát ismét napirendre vették a témát. Az ülésre szép számmal érkeztek csornai sportolók, sportvezetők, jelezve, hogy kiállnak a műfüves pálya megépítése mellett.

A CSSE időközben összefogást is meghirdetett. Az egyesület azt kérte, a helybeliek lehetőségeik szerint anyagilag is támogassák a fejlesztést. Családi János pénteken bejelentette: az eltelt másfél napban közel egymillió forintos felajánlás érkezett. Az ülésen a Korona Egyesület képviselőinek véleménye nem változott. Azt hangsúlyozták, hogy az önerő túl nagy terhet jelentene az önkormányzatnak. Ráadásul ez olyan befektetés – mondták –, amely nem térül meg.

Családi János indokai között kiemelte: a pályaépítés előre meghirdetett 170 millió forintos költségvetése túlbecsült. Az MLSZ állásfoglalása szerint is olcsóbb lesz a kivitelezés. A sportelnök úgy vélte, Csornán 140 millió forint alatti lesz a beruházás. „Ha az önkormányzat részt vesz a pályázatban és az MLSZ támogatja az igényünket, a szövetség árajánlatot tesz. Ha ekkor a testület úgy dönt, hogy vállalhatatlan az összeg, még mindig vissza lehet lépni" – fogalmazott. Kiss Ottó, a Fidesz–KDNP frakcióvezetője bejelentette: csatlakoznak a CSSE felhívásához és frakciójuk minimum 100 ezer forintot ajánl fel a munkákhoz.

A szavazáskor kiderült: a Korona Egyesület nem támogatta a pályázat benyújtását, a Fidesz–KDNP frakció ismét megszavazta. A független képviselő megváltoztatta hétfői véleményét, igennel voksolt, így hét igen és öt tartózkodás mellett a műfüves pálya mellett döntött a testület. Családi János és Turi György polgármester még pénteken este aláírták a szükséges dokumentumokat és benyújtották Csorna igényét az MLSZ-hez.

Olvasóink írták

38 hozzászólás
12
  • 38. Nózi 2012. április 12. 17:28
    „Irritálóan undorító!”
  • 37. kukszi 2012. április 08. 07:57
    „Kedves Családi János!

    Továbbra is várjuk építő jellegű hozzá szólásaidat minden területen.
    A térség személyed megítélése alapján pozitív, elismerik a munkádat minden területen .
    Csak az építő jellegű kritikákat halljad meg a többit enged el a füled mellett.

    Egy másik dolog ami a ledérrel kapcsolatos,ne engedjétek, hogy ilyen Horváth Árpád típusú munkaszervezeti
    vezetők lejárassák ezt a szervezetet.
    Nézzétek már meg,hogy lett ő HVI vezető és így tovább,a szakmai felkészültséget és a kemény munkát követeljétek meg.”
  • 36. csaladijanos 2012. április 08. 01:18
    „Kedves Jerry!

    A testület kétszer tárgyalta - mindkétszer nyílt ülésen - a pályázat beadását, a Kisalföld is háromszor írt róla, aki akarta a testületi ülésen is elmondhatta a véleményét. Ahogy az e cikkhez tartozó fénykép is mutatja, nagyon sokan személyesen vettek részt a testületi nyílt ülésen, Önnek is ezt kellett volna tennie ha vállalja véleményét a nyilvánosság előtt is. A műfüves pálya meg pont azért épül, hogy minden korosztályú labdarúgó megfelelő minőségű pályán tudjon felkészülni vagy mérkőzéseket játszani. Részemről ehhez a témához hozászolásaimat ezen a fórumon lezárom, de szeretettel várok mindenkit a csornai sportegyesület csapatainak, sportolóinak mérkőzéseire!
    Hajrá Csorna!”
  • 35. Goldman 2012. március 31. 17:32
    „Enyém! a facebookon a Csornai Önkormányzat
    Alakítsuk együtt! Kattanj rá!

    Miért is? Mert látod János ezeknek ahhoz sincs annyi eszük, hogy lefoglalják.
    Jó pénzért eladom....:)”
  • 34. Jerry 2012. március 31. 13:51
    „Tisztelt Családi János

    Nem vitatom tetteit,amiket a városért tett, de nagyom álszent dolognak tartom, hogy itt pl számon kérni a név nélküli hozzászólást, ugyanakkor a városér pénzügyeiről,pl műfüves pályáról az ön részvételével,de lényegében zárt ülésen döntött a testület, kizárva a lakosságot.Akkor miért nem voltak kíváncsiak a lakosok,adófizető polgárok véleményére? Elvégre az ő pénzükről volt szó, az ő városukról.Elhiszem, hogy önnek,mint sportvezetőnek, szívügye a műfüves pálya.Szerintünk,adófizetők szerint viszont vannak ennél fontosabb dolgok is.Nekünk kiküldi a város a sárga csekket az adóról,de nem kérdezi meg, hogy mire fordítsa.Önök,zárt ülésen döntenek róla,és még van képük ahhoz, hogy adományt is kérjenek hozzá.Én gyerek koromra vissza emlékezve még él a kép,mikor kizavartak minket a nagy pályáról, hogy tönkre tesszük a füvet.Tartók tőle, hogy a mai gyerekek is igy járnak a város pénzén készült műfüves pályával.Mellesleg nem tartom valószínűnek, hogy a csornai csapat NBIII ból való feljebb jutásának feltétele épen egy új pálya lenne.Viszont egy rendes játszótér pl elkelne.mert abból bizony hiány van, focipálya meg van több is.”
  • 33. kukszi 2012. március 31. 07:52
    „Ne csüggedj János, ne ad fel, a csornai polgárok elismerik a munkádat.
    Az a befektetés amit a város érdekében teszel valamikor megtérül,csak türelemmel ki kell várni.
    Ellendrukkerek mindig voltak és lesznek,ezeknek az embereknek csak az építő jellegű kritikájukat kell meghallani.
    Igaz az mondás "a leghülyébb embernek is lehet jó meglátása".”
  • 32. Goldman 2012. március 30. 23:45
    „Mindentől függetlenül:
    jelenleg csornának 3 embere van "hatalmi pozicióban" pesten. Meg lehet nézni őket. Az önkormányzati képviselők róluk vesznek példát. Sajnos.
    Családi János: Te leszel a következő polgármester. Miért is? Mert látom a rátermettséget és te vagy az ELSŐ aki ránk figyelt. Ne a nick neveket nézd. Nekem mióta netem van (´99)azóta ezt használom ahol lehet. Amikor ide beregeltem eszembe sem volt irogatni csak kihozta belőlem ez a sok tohonya alak akik a """"""városért""""""? vannak. Megérdemelnék a leváltást.
    Írtad, hogy mellékállásban csinálják. De könyörgöm! Aki nem bírja ne jelentkezzen képviselőnek!”
  • 31. csaladijanos 2012. március 30. 14:52
    „Tisztelt hozzászólok!
    Én nagyon szívesen megvitatom bárkivel a város dolgait személyesen, de amíg álnevek mögé bújva dobálóznak dolgokkal addig nincs értelme a vitának. Azt kívánom Csornának, hogy minden polgára legalább annyit tegyen városáért mint én és akkor majd Kapuvárnak mi leszünk a példaképe!”
  • 30. pacalpöri 2012. március 29. 12:01
    „Ha az egész Csorna műfüves lenne se érné utól Kapuvárt, és nem is fogja!!!”
  • 29. Goldman 2012. március 29. 08:38
    „17. Goldman:
    Biztos nem nekem köszönhető, de aznap délután megjelentek a KPM-esek és elkezdték lapátolni az út mellől a trutyeszt. Azért már ez is valami.”
  • 28. szemi70 2012. március 28. 21:38
    „17.Goldman
    Egyetértek,ott a pont!!!”
  • 27. Nózi 2012. március 28. 13:54
    „Most olvastam, Kapuváron 35 millióból 10.4 milliós önrésszel ki lehet hozni egy műfüves kis pályát! Csornának NAGYOBB kell! Nehogy a szomszéd leelőzzön!!! Megsúgom: már megtette minden téren! Nem a pályával kellene legyőzni!”
  • 26. pacalpöri 2012. március 28. 09:29
    „csaladijanos: hogy a labdarugásba, meg a még nem létező műfüves pályába előrébb tart Csorna.....na hatalmas előny :-(.”
  • 25. Goldman 2012. március 28. 09:25
    „Jerry: "tájékoztató tábla helyén egy égett folt van,a város zászlaja rongyosan lóg az oszlopon" stb...
    Ezek szerint nem csak én veszem észre ezeket.
    Itt volt március 15. Na, azok a gyönyörű szép, tiszta vadiúj zászlók úgy feldobták a villanyoszlopokat és a város látképét, hogy csak na! A virágtartókba mikor kerül virág? Megsúgom: ha valaki éjjelente odacsempész 1-2 darabot.
    Szerintem az illetékesek nem járnak arra vagy annyira el vannak foglalva a teendőik gondolatmenetével, hogy nem veszik észre.
    Régi mondás: nem látja a fától az erdőt.”
  • 24. kukszi 2012. március 28. 07:32
    „Családi Jánosnak igaza van, ezt a pályázati lehetőséget nem szabad kihagyni.
    A sportolás a a felnövő ifjúság egészség állapotának a záloga,tehát ez a befektetés mindenképpen megtérül.
    Amit a Jerri leírt az nagy részben igaz,véleményem szerint a rendetlenség a kosz stb az nem pénz kérdése,az
    a város vezetését minősíti.”
  • 23. Jerry 2012. március 27. 21:57
    „Tisztelt Családi János

    Köszööm hozzászólását, de nem volt meggyöző.Nem hiszem, hogy a csornai sport életnek éppen egy műfűves pálya hiányzik, mikor lám anélkül is az Ön áltla említett "szép" eredményeket érték el.Egy NB III ban szereplő csapatnak azért tulzás egy 40 milliós beruházással műfüves pályát bérelni úgy, hogy előe tudják, ennek ára sosem térül meg.Esetleg,ha a csapat feljut az NBI be,és shosszú sorok kigyóznak jegyért a kapunál,lehetne gondolkodni rajta.Egyébként meg seghogy sem tartom jogosnak,és aváros lakóival szemben tisztességesnek, hogya lakosság meghallgatása nélkül, zárt lésen döntött ilyne kérdésbena vezetés,aztán most meg kuncsorognak itt az adományokért.Én személy szerint sérelmezem, hogya városnak befizetett adomból egy forintot is adjanak a műfűre, mig a kórház gondokkal küzd,a műv ház fűtése felújításra vár, a városban pl a tájékoztató tábla helyén egy égett folt van,a város zászlaja rongyosan lóg az oszlopon,a városi könyvtár udvarát gaz veri fel,és elötte kerülgetni kella galamb ürüléket.Soroljam még? Elöbb ezt kell rendbe tenni a város vezetésének,aztán gondolkodjanak máson.Nem Kapuvárt kell nézni, az még város, hanem a környező falvakat,mert lassan már Csorna azokkal sem lesz egy szinten.”
  • 22. merzsebet 2012. március 27. 19:57
    „Babucika az önerőrész negyven valahány millió.Ha összejönne 10 millió akkor is a többit a városnak kell állni a kötvénypénzből.Ebből ha jól értettem Családi urat 15 év alatt 15 millió forint jönne vissza a városnak,úgy hogy évente "tizen valahány milliót "juttat a város a CSS-ének.Most is megszavazták.
    Az hogy a Fidesz-KDNP felajánlotta a 100 ezret dicséretes,de ne essünk túlzásokba.Mellényzsebből.
    És mint mondták vissza is lehet lépni,ha esetleg megnyeri a CSSE a pályázatot,de azért gyűjtik a pénzt.
    Kapuvár is pályázik egy kisebb műfüves pályára.
    Különben sem értem miért példázódik Csorna a "bezzeg a másik város"-al. Itt sem kolbászból van a kerítés.
    A szomszéd kertje mindig zöldebb effektus?”
  • 21. Nózi 2012. március 27. 19:18
    „Olyan pályázatokat kell megcélozni, amelyik 40 millió Ft önerővel munkahelyeket teremt vagy utakat lehet jobbá tenni! Nem egy műfüves pályát!”
  • 20. babucika3311 2012. március 27. 19:07
    „Tudja valaki, hogy mekkora Csorna város éves költségvetése? És tudja valaki, hogy 40.000.000,-Ft-ból hány új munkahelyet lehet teremteni, hány km utat lehet megépíténi stb...??? Nagyon keveset. Ekkora összeggel olyan beruházáshoz, amiket itt emlegetnek a fórumon, nem is érdemes hozzá kezdeni. Nem akkora hatalmas összeg ez. Már megint mindenki tiszta negatív.
    Feltenném a kérdést: melyik képviselő-csoport ajánlott fel a tiszteletdíjukból a pályázathoz szükséges önerő-részhez?
    Nos akkor ki van a városért?”
  • 19. Nózi 2012. március 27. 14:37
    „Egymillió már megvan? Az tök jó! A többit utalom!!!! Az már nem is olyan sok!”
38 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kezdődik a kapuvári városrehab

Hétfőn kezdődik Kapuvár belvárosának ez év végéig tartó rekonstrukciója - tájékoztatta Hámori György… Tovább olvasom