Kisalföld logö

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 2°C | 8°C Még több cikk.

Megmaradhat az otthonuk

Kétszer ad, ki gyorsan ad – tartja a mondás. Az egyházaskeszői Dankó család az utolsó pillanatban lépett fel a Jóakarat hídjára.

A Jóakarat hídja Veszprém megyébe is elért. A családfő balesete miatt „dőlt össze" náluk a világ. Dankóék idén nyáron Borsodból költöztek a Pápa közeli faluba, a jobb élet reményében. Nyolc év albérlet után hiteleket vállaltak, hogy saját otthonuk legyen, ahol nevelhetik három-, illetve kilencéves lányukat.

– Megvettük a házat, gyorsan megszerettük Egyházaskeszőt. Újítgattuk az épületet, örültek a gyerekek és mi is. Július végén azonban a férjemet baleset érte, a lába sérült meg. Kiesett a munkából. Szerencsére a napokban sikerült új helyet találnia Győrben. Sajnos nekem nem volt szerencsém a munkahelyemmel, ahol pedig kedvező fizetést ígértek. Kénytelen voltam eljönni, most a helyi önkormányzatnál dolgozom, határozott idejű szerződéssel.

Dankó Jánosné hálás olvasóinknak, hogy a gyors segítség kihúzta őket a gödörből.
Dankó Jánosné hálás olvasóinknak, hogy a gyors segítség kihúzta őket a gödörből.


Dankó Jánosné még hozzátette: a decembert nem tudta, hogyan élték volna túl, ha a Kisalföld alapítványa nem siet a segítségükre. Fennállt a veszély: a két ünnep között felmondják hitelszerződéseiket, esedékessé válik a kétmillió forint megfizetése és akkor dobra kerül a házuk. Ahol lehet, spórolnak: egy szobába költöztek, hogy kevesebbet kelljen fűteniük, a fürdőszobában csak este, fürdéskor gyújtanak be. Olvasóink nevében 150 ezer forintot adtunk át az édesanyának, így a decemberi bajokat áthidalhatják. Januártól pedig már a családfő keresetével egyenesbe jöhetnek.

– Nagyon hálás vagyok az alapítvány támogatóinak. És szégyellem is magam, hogy csak így tudjuk megoldani a gondjainkat – jegyezte meg Dankóné. A fiatalasszony szívesen vállalna még otthon végezhető munkát, hogy bevételeiket kiegészíthessék. Sok mindenhez ért: jártas a pénzügyekben, mivel mérlegképes könyvelő. Emellett számítástechnikai programozó, szoftverüzemeltető, számviteli ügyintéző. De szívesen fogadna fizikai munkát, összeszerelést, csomagolást is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kérdéses a beledi Csernobil is

Az új beledi testület a minap számos helyi beruházás körülményeit tárgyalta. A polgármester szerint… Tovább olvasom