Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Megkéstek a parlagfű irtásával

Barbacs - Parlagfű miatt büntették meg Vági Róbert barbacsi gazdálkodót és több helybelit. Elismeri, hogy volt a gyomból a birtokán, de szerinte az időjárás miatt sem tudtak védekezni.
Parlagfű elleni védekezés elmulasztása miatt megbüntették a Barbacson gazdálkodó Vági Róbertet. Befizeti a harmincezer forintos büntetést, és nem vitatja: a növény- és talajvédelmi igazgatóság a törvény szerint járt el. Mindössze több toleranciát várna el.

– Augusztus közepére végeztünk a betakarítással és megkezdtük a földek tárcsázását – magyarázta a Kisalföldnek, miért is nem ért egyet a büntetéssel. – Augusztus 17-re végeztünk a százötven hektáron a tarlómunkával. Ezután csapadékos napok jöttek, és néhány napra mi is elutaztunk itthonról. Augusztus 25-én, szombaton jöttünk haza, hétfőn nekiálltunk a tárcsázásnak. Kedden ellenőrizték a területet, gondolom, délelőtt, és mi még aznap elmunkáltuk a táblát. Pénteken személyesen is megkerestek, és figyelmeztettek, hogy végezzem el a kötelező védekezést, mert elrendelik a közérdekű kaszálást.

Vági Róbert hozzátette: felesleges volt a figyelmeztetés, hiszen amúgy is megtette volna. Mint mondta, azóta megint csak nem lehet dolgozni, a sok csapadék miatt. A parlagfűnek viszont tulajdonsága, hogy alkalmazkodik a zord időjáráshoz is és nő.

– Amelyik túlélte a tárcsázást, képes naponta tíz centit növekedni. Nem tagadom, valóban láthatta a hatóság ellenőre a parlagfüvet, de azt is láthatta, hogy nem elhanyagolt területről van szó. A törvényt én is megnéztem, nem köteles figyelmeztetni a hivatal, hanem egyből küldheti a számlát. Én most szégyellem magam, hogy ilyen esett meg velem, és azt hiszem, a többi, megbüntetett barbacsi gazdatársam is így van vele. A törvényt kellene módosítani és egy kicsit belátóbbnak lenni. Tudom, hogy milyen veszélyes a parlagfű, a családomban is van allergiás. Éppen ezért irtom, nemcsak a saját birtokomon, de az önkormányzati utak mentén is. Ezért kérjük, hogy vegyék figyelembe ezután az agrotechnológiai lehetőségeket is.

Cs. Kovács Attila
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kevesebb is több a bezárásnál

Olvasói SMS - Turi György polgármester reagál olvasónk kérdésére. Tovább olvasom