Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Mégis lesz áram a kapuvári húsgyárban - fotók

A kapuvári húsgyár felszámolója jelezte, a cég technikai személyzetének foglalkoztatására elfogyott a keret. A szükséges energiaellátást a városháza tárgyalásokkal biztosítja.
Pénteken este az egyik internetes közösségi portálon szervezték meg találkozójukat a kapuvári húsgyár egykori dolgozói.

A sötétben a zuhogó eső ellenére is többen jelentek meg a főbejárat előtt és egy-egy gyertya meggyújtásával jelezték, a több mint egy éve zajló felszámolási eljárás ellenére sem érzik azt, hogy temetni kellene a Rábaköz legnagyobb múlttal rendelkező gyárát. A kapuváriak gyertyagyújtását egy, az elmúlt héten felröppent hír is alátámasztani látszott, miszerint a felszámoló cég úgymond kivonult Kapuvárról, magára hagyva a szerencsétlen sorsú üzemet.

Jendrolovics Pál, a cég felszámolóbiztosa a Kisalföld kérdésére hangoztatta: a hír, miszerint a felszámoló cég úgymond kivonult Kapuvárról, magára hagyva a szerencsétlen sorsú üzemet, igaz is, meg nem is. – Tény, hogy az üzemeltetésre-értékesítésre kiírt pályázat harmadik fordulója is eredménytelen lett, érdeklődő több is volt, ám pályázó egy sem – mondta a felszámoló. Hangsúlyozta azonban: a felszámolási eljárás befejezésének év végéig tartó meghosszabbítása még némi reményre adhat okot amellett, hogy a baconüzem gépeinek beharangozott eladása sem valósult meg. Utóbbi a kapuváriak szerint amúgy is inkább szerencse, mint tragédia, hiszen a helyiek nem tettek le a gyár teljes értékű üzemeléséről, ami a bacon gépei nélkül elképzelhetetlen lenne.

Gyertyát gyújtottak a kapuvári gyár dolgozói: azonban még nem kell temetni az üzemet.
Gyertyát gyújtottak a kapuvári gyár dolgozói: azonban még nem kell temetni az üzemet.

A felszámoló azonban a Kisalföldnek azt is elmondta: amennyiben a gyár egészére nem találnak vevőt, úgy a legkönnyebben értékesíthető és a gyárról leválasztható vagyonelemeket adnák el, így a víztornyot a hozzá tartozó telekkel, a fűtőművet vagy a gyár melletti utat.

– Azt hangsúlyoznom kell, a bontási szándékkal érkezőket ez idáig nem fogadtuk szívesen az értékesítési tárgyalásokon – mondta Jendrolovics Pál, hozzátette azonban, a gyár ammóniakészletét már leeresztették, a veszélyes hulladékot elszállították. – Sajnos ezt követően a műszaki állományt is el kellett küldenünk, további foglalkoztatásukra nincs keret a felszámolási eljárásban – jelentette ki a biztos. Ehhez kapcsolódó hírre indulhatott el a kapuváriak pénteki akciója, miszerint a felszámolóbiztos szerint a gyár energiaellátására sincs elég pénz, így kikapcsolják a világítást.

Gyertyagyújtás a kapuvári húsgyárért


A kapuvári városháza azonban idejében lépett. Hámori György polgármester elmondta, sajnos későn jutott tudomásukra az, hogy gond lehet az áramellátással, ám az E.ON munkatársainak és a Nemzeti Reorganizációs Kft.-nek köszönhetően a szolgáltató továbbra is biztosítja a húsgyár áramellátását. – Nemcsak a biztonságtechnika miatt dolgoztunk az ügyön, de a gyári víztorony tetején a több mint 150 idős ember segítését végző házi jelzőrendszer antennájának energiaellátása is csak így biztosított – mondta Kapuvár polgármestere. Hámori György kijelentette: a városnak továbbra is fontos kérdés a húsgyár sorsa, természetesen nem tettek le annak további üzemeltetéséről.

Utóbbival kapcsolatban Jendrolovics Pál kiemelte, egyelőre a gyárat hitelező bankok „sem nagyon csipkedték magukat", annak ellenére, hogy átvéve a vagyont az egész gyárat bérbe tudnák adni, akár a sertéstartó gazdáknak is.

Olvasóink írták

  • 2. levente0304 2013. október 17. 19:36
    „Én ugylátom ez a Jendrolovics Pál nem igazán töri magát, hogy befektetőt találjon.”
  • 1. Olasznagyfröccs 2013. október 14. 22:13
    „Áram van, akkor minden van!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tanműhelyt épít az utánpótlásért

A szakember-utánpótlás biztosítására és a jelenlegi szakembergárda képzésére tanműhelyt épít a… Tovább olvasom