Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 20°C Még több cikk.

Megindulhat a villamos vontatás a Csorna-Porpác vasúti szakaszon - fotók

A GYSEV Zrt. beruházásában elkészült villamosítás során több mint 50 kilométeren építették ki a felsővezetéket.
„Az átállás a dízelvontatásról nemcsak környezetkímélő, hanem 50 százalékot meghaladó megtakarítást is eredményez a kilométerenkénti energiaköltségekben. A kormány középtávon további mintegy 450 kilométeren tervezi villamosítani a hazai vasútvonalakat" - hangsúlyozta Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára az átadóünnepségen 2015. június 11-én, Csornán.

A GYSEV Zrt. 2012-ben jelentette be, hogy nyertes pályázatának köszönhetően villamosítja a Porpác-Csorna-Mosonszolnok vasútvonalat. A munkálatokat a Csorna és Porpác közötti, több mint 50 kilométeres szakasszal kezdte a kivitelező, ez a teljes vonal közel kétharmada. A projekt keretében több mint 1600 tartóoszlopot állítottak, megtörténtek a felsővezetéki távvezérléshez szükséges fejlesztések, és kiépült a biztosítóberendezési távvezérlő rendszer is.


A villamosítással párhuzamosan a vonal állomásain és egyes megállóhelyein utasforgalmi fejlesztéseket is végrehajtottak: 55 cm magas peronokat, korszerű esőbeállókat és peronvilágítást építettek ki a szakemberek. A szükséges vontatási energiát a csornai transzformátorállomásról biztosítják, melyet felújítottak és jelentősen bővítették kapacitását.

Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára elmondta: „A GYSEV Zrt. folyamatosan fejleszti 2011-ben átvett nyugat-dunántúli vonalait, ennek eredményeként az utasszám is évről évre nő, Szombathely és Rajka között tavaly megközelítette az 1,6 millió főt. A villamosításnak köszönhetően javul a vasút versenyképessége az észak-déli irányú áruszállításban, csökkenhet a kamionforgalom a túlterhelt 86-os számú főúton".

Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: a vasúttársaság a Szombathely-Szentgotthárd szakasz után újabb vasútvonal villamosítását végezte el. „Így újabb szakaszon használhatjuk az új FLIRT motorvonatainkat, a Szombathely-Budapest InterCity közlekedésben villamos mozdonyokkal válthatjuk ki a dízel vontatást a vasi megyeszékhely és Csorna között".

Villamosították a Porpác-Csorna vasútvonalat - az MTI felvételei.

A kivitelezési munkálatokat az MVM OVIT Zrt. által vezetett konzorcium végezte el. „Az MVM OVIT Zrt. stratégiájának megfelelően meghatározó szerepet vállal a magyarországi vasútfejlesztési projektekben, és komplex szolgáltatásokat képes nyújtani a vasútipar számára. Célunk, hogy versenyképességünk növelésével további összetett megbízatások teljesítésére vállalkozhassunk" – mondta Patay László vezérigazgató.

A GYSEV Zrt. uniós forrásokból megvalósult projektjének közel 12 milliárdos összköltségét teljes egészében fejlesztési támogatás fedezi.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vadásznak, gazdának egy az érdeke

Még mindig jelentős, de csökkenő mértékű megyénkben a vadkár a földeken. Gazdálkodók és vadászok… Tovább olvasom