Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 8°C

Megfiatalodott gépjárműpark

A Csornai Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságon az elmúlt évben a műszaki fejlesztések terén jelentős előrelépés történt.
A csornai tűzoltóság elmúlt évi munkáját összegezte a Kisalföldnek a parancsnok, Rácz Imre alezredes. Kiderült, hogy a tűzoltóknak tavaly 249 esetben kellett kivonulniuk, ez az előző évihez, sőt, az utolsó évek átlagához is csökkenést jelent.

Rácz alezredes szerint a korábbi évek tendenciája most is érvényesült, hisz amíg a tűzesetek száma (105) csökkent, addig a műszaki mentések száma (94) növekedett. Más egységeknek 50 esetben nyújtottak segítséget a csornai tűzoltók.

– A nyári betakarítást is beleértve nagy kiterjedésű, jelentős anyagi kárral járó tűzesetről nem tudok beszámolni – jelentette ki a parancsnok.

– Viszont annál több súlyos közlekedési balesetnél kellett feszítővágó berendezéssel beavatkoznunk a 85-ös és a 86-os főutakon. Az elmúlt évben, csakúgy, mint korábban, a műszaki mentéseink több mint 60 százalékát tették ki a közúti balesetek.

Rácz Imre elmondta: a fejlesztéseket tekintve eredményesnek mondható a 2006-os esztendő. Kicserélték a magasból mentőt. Igaz, hogy ugyanolyan IFA DL 30-as típusra, mint a korábbi volt, de ez lényegesen fiatalabb és jobb műszaki állapotú, mint az elődje volt. A gyorsbeavatkozó gépkocsit egy Fiat Ducato váltotta. Ezeket a fejlesztéseket a saját költségvetésük terhére valósították meg. Ezenkívül realizálódott a 2003-ban benyújtott pályázat és kaptak egy Renault Kerax típusú vízszállítót, aminek önrészét a fenntartó csornai önkormányzat biztosította a működési területük településeivel együtt. Így a parancsnokság gépjárműállományának átlagéletkora a felére csökkent.

– A tűzvédelmi hatósági ellenőrzéseinket az éves ütemterv szerint végrehajtottuk – tette hozzá az alezredes. – Szakhatósági ügyintézésünk folyamatos volt, az ügyek száma közel azonos az egy évvel korábbival. Az ügyintézési határidőket betartottuk, az állampolgároktól negatív észrevétel nem érkezett.

– A feladatainkat az előző évivel azonos állománytábla szerinti létszámmal hajtottuk végre. Év közben hárman távoztak a parancsnokságról, három embert pedig augusztusban felvettünk. Fontos, hogy a munkatársak közül senki sem szenvedett szolgálati balesetet, és fegyelmi határozatot sem kellett kiszabni.

Rácz Imre a gazdálkodás kapcsán megjegyezte, hogy a központi költségvetés által a dologi és személyi kiadásokra adott pénz nem emelkedik. Ugyanakkor a közüzemi díjak és az energiahordozók árának, valamint az állomány személyi juttatásainak növekedése a csornai tűzoltó-parancsnokságot sem kerülte el. Ennek ellenére az egész évi következetes, ésszerű és takarékos gazdálkodás eredményeként az anyagi helyzetük stabil.

A jövőről megtudtuk, hogy pályázat benyújtását tervezik egy középkategóriás gépjárműfecskendőre. Ezenkívül az idei év jelentős feladata lesz még az állomány védőruha-ellátottságának javítása, mivel a régebbi Sattler típusú védőruhák elhasználódtak, így azok cseréje elengedhetetlen lesz.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A divatszakmáktól a hiányszakmákig

Miközben folyamatos az iskolai szakmunkásképzés, egyes cégek éppen a hozzáértő szakemberek hiányára panaszkodnak. Pedig a képzett szakmunkásokra szükségük lenne a termelőágazatoknak. Hogy miért vannak mégis kevesen, annak – a hozzáértők szerint – sokféle oka lehet. Maguk az érintettek – mármint a fiatalok – az első helyen, vagy az első helyek egyikén a korlátozott kereseti lehetőséget említik. Tovább olvasom