Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Megfelelőnek bizonyult a vízminőség

A felújítási munkálatok elhúzódása miatt csak június kilencedikén nyit ki a csornai strand.
A változékony időjárás erősen befolyásolta a csornai strandfürdő idei szezonkezdetét. A medencék és a környezet felújítása miatt néhány hetet késett a nyitás, de Tábithné Kőhalmi Dóra, az üzemeltető Kerti Park Kft. munkatársa szerint június kilencedikén végre megnyitják a kapukat a vendégek előtt. Az üzemeltető cég képviselője elmondta: a parkosításra és a medencék felújítására, festésére már közel kétmillió forintot költöttek.

– Az elmúlt évi vízminőségi problémák megoldódni látszanak, az előzetes mérések szerint megfelelő a mért minta minősége – mondta Tábithné Kőhalmi Dóra.

A további fejlesztésekről szólva hozzátette: ebben az évben az előírt felújítási munkákon kívül nem terveznek nagyobb rekonstrukciót, hiszen az idény végeztével vélhetően elindul az új látványfürdő beruházása. Idén azonban a szolgáltatások szintjének növelésével is csábítják a vendégeket, ezenfelül hétvégente kulturális programokat szerveznek a fürdő területére. Az első ilyen programot már a nyitás másnapjára tervezik.

A belépőjegyek árai

A felnőtt napijegy ára 750 forint, a diák- és nyugdíjasbelépőért hatszáz forintot kérnek. A gyermekjegy négyszázötven forint, de hatéves kor alatt ingyenes. A felnőttbérletet hatezer-ötszázért, a gyermeket ötezerért adják. Az úszójegyért délután hat órától kettőszázötven forintot kell fizetni. A csornai strand naponta reggel kilenctől este hét óráig várja a vendégeket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kitelepítettekre emlékeztek

A Győrsövényházról 1946 májusában kitelepített félezer németre emlékeztek a helybeliek a hétvégén. Az évfordulója alkalmából megrendezett eseményre megteltek a padsorok. Elhangzott: a fiatalok felelőssége, hogy a szomorú történet ne merüljön feledésbe – és ne ismétlődhessen meg. A családokat, barátátokat szétszakító tragédiának tudható be, hogy már csak kevesen tudnak németül a faluban. Tovább olvasom