Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 23°C Még több cikk.

Megasztár: Andris nem került a döntőbe

Szabó Andris kedden Budapesten a Megasztár 5. középdöntője után a zsűri döntése alapján nem folytathatja a versenyt.

A fővárosi Vígszínházban zajlottak az egyik kereskedelmi televízió tehetségkutató műsora, a Megasztár 5. középdöntői. Itt lépett fel kedden a bősárkányi Szabó Andris is. A Honfoglalást énekelte, s noha a zsűriből Mester Tamás megdicsérte szép, tiszta hangját, azt a tanácsot kapta, hogy várja meg, míg átesik a mutáláson. Most nem folytathatta a versenyt, nem jutott a döntőbe, de jövőre visszavárják a vetélkedőbe.

Szabó Andris. Fotó: Kisalföld-archívum.
Szabó Andris. Fotó: Kisalföld-archívum.

Olvasóink írták

  • 14. Tavaszanyó 2010. augusztus 10. 08:19
    „Kedves Jerry! Hozzászólásom nem Andris ellen szólt. Mint írtam nekem is tetszik a hangja, pedig nem vagyok zenei szakértő, sőt egy kedves kisfiú akinek van célja és nem azon kesereg, hogy sajnos a sors nem adta meg neki a látást. Én arra céloztam, hogy talán szerencsésebb ha ilyen fiatalon nem került bele ebbe az őrületbe, ami sajnos csak az sms szavazásokon múlik.”
  • 13. Jerry 2010. augusztus 10. 06:55
    „Tavaszanyó,a mega kiírása szerint nincs alsó korhatár, ami tényleg nagy hiba.Ebben az esetben viszont nincs joga a mester meleg tomikának elküldeni valakit csak azért mert nem mutált még a hangja.Honnan tudja a meleg tomi ,hogy jövőre mutálni fog?Talán ezen a téren van tapasztalata a kisfiuk terén?Ez a verseny arról szól, hogy ki hogyan tud énekleni, és nem arról, hogy lát e vagy sem, vagy menyi ídős.Andris tud énekleni, ezért lenne helye a versenyben.Vagy épen ezért nincs?Az eddigi "győzteseket " hallgatva/karamel,királyviki, ruzsamagdi, gáspárlajcsi stb / tényleg nincs ott helye.A szakértő zsűri/friderikusz sómen,eszementenikő,melegmester tamás véleményére meg nem kell adni.Presser kilóg a sorból, nem is tudom,hogy került oda.Egyébként ő tudtommal irt is számot Andrisnak, megasztaron kívül.Benkő László meg ért annyira a zenéhez, hogy meglássa a valakiben a tehetséget, megasztaros tv felhajtás nélkül is.”
  • 12. Tavaszanyó 2010. augusztus 09. 08:32
    „Korhatárhoz kellene kötni a Megasztárt, nem hiszem, hogy egy 12 éves gyerek és egy 30 éves felnőtt egyenlő esélyekkel versenyezhet. Más hang, más előadásmód. Nem is egészséges két ennyire különböző korosztályt együtt versenyeztetni. Legyen a 18 év alattiaknak is egy Megasztár. Nekem tetszik Andris hangja, de sajnáltam volna ha csalódás éri, vagy esetleg a továbbjutásokba csak a "vaksága" jutatta volna előnyhöz. Mester Tamásnak igazat adok, néhány év múlva felnőtt előadóként nagyon sikeres lehet!”
  • 11. Jerry 2010. augusztus 09. 06:47
    „krieghofnyuszi szerinted a ruzsamagdi elég erős volt?Akkor hallgasd meg Andris előadásában Máté Péter néhány számát és veszd össze a kishegyesi előadásával.Egyébként nem a szülők erőltették Andrist az éneklésre, hanem az ő választása volt.Mivel neki a kerékpározás, fára mászás, focizás némi nehézségbe ütközik, a gyerekkora elég korlátozott. Egyébként nem egyedi eset a zenetörténetben, hogy valaki ilyen fiatalon énekeljen, és sikeres legyen.Persze nem Magyarországon.Talán ha nem vidéki lenne, akkor lenne esélye mint a lüszinek, vagy ha vietnami volna.,esetleg kisebbségi származású, még akkor is, ha nem tehetséges,mint azt már bizonyították a mega eddigi nyertesei?Esetleg ha külföldről hazatelepült lenne,sikeres nővérrel a háta mögött?Ő azonban csak egy vidéki vak kisfiú,aki szeret és tud is énekelni.Az a baj, hogy még nem mutál a hangja?Miért, jövőre majd fog mutálni? A mester meleg tamás véleményével megint bebizonyította, hogy a zenei pályára nem a hangja, hanem papája pénze segítette. Olyan érzésem van, hogy a megára megint megvan már a kijelölt győztes, az ügyeletes közönség kedvenc,akinek nagy konkurencia lenne egy vidéki vak kisfiú,aki magával tudja ragadni, a közönséget.Ezt a tv nem kockáztatta meg,ezért inkább elküldték. Andrisnak már megjelent néhány sikeres cd-je, amivel pl mester meleg tamás nem dicsekedhet,ahogy a mega futtatott sztárocskái sem.Ő még lehet és lesz is megasztár a tv nélkül is, de mi lett volna a mega eddigi "nyerteseivel" a tv nélkül?”
  • 10. krieghofnyuszi 2010. augusztus 07. 19:53
    „És húznék egy alsó korhatárt a jelentkezésre. Bár az a szülő sem normális,aki a 8-10-12 éves gyerekét azért nevezi be,hogy a csemete utána eltartsa a családot...”
  • 9. krieghofnyuszi 2010. augusztus 07. 19:51
    „Szerintem Andris gyenge egy megasztár produkcuóba.És talán neki jobb,hogy nem került be.
    Még gyerek,akinek tanulásra van szüksége,és a gyerekkorára. Nem arra,hogy a fővárosban jópofizzon.
    Amúgy meg ha a T.zsűri így döntött el kell fogadni.
    Ha sms szavazásra bocsátották volna,akkor sem hiszem,hogy bekerül...”
  • 8. Nooormális? 2010. augusztus 07. 18:07
    „Igen, fogalmazhattam volna máshogy is, de hát mint tudjuk a tények makacs dolgok...
    Másrészt, talán azok is elgondolkodnak a dolgon, akik sértőnek érzik a hsz.-emet.”
  • 7. lászló8 2010. augusztus 07. 15:40
    „Nooormális!
    Elnézést,kicsit indulatból írtam,de úgy érzem,ha igazad is van,akkor sem illik ilyet írni,mert nagyon sok embert megsérthetsz vele!”
  • 6. Nooormális? 2010. augusztus 07. 12:51
    „lászló8!

    Kifejtenéd bővebben? Miért vagyok utolsó tróger?
    Hallottam ezt a kisfiút többször énekelni. Bármelyik általános iskolában van legalább három-négy gyerek aki ennyire tehetséges.
    Vagy az a bajod, hogy azt írtam, hogy vak és nem valami liberális ostobaságot, hogy nemlátó vagy valami más hülyeséget?
    Minősíteni, majd érvelni!...
    Egyébként az a véleményem, hogy rendkívüli felelőtlenségről tettek tanúbizonyságot azok, akik Andrist "sztárolták". (Benkő Lászlóval az élen.)”
  • 5. Dörgés 2010. augusztus 07. 11:43
    „Igen, esélyt sem adtak neki.”
  • 4. lászló8 2010. augusztus 07. 10:55
    „Nooormális?Minek a végére a kérdőjel?Te ne vagy normális,hanem egy undorító utolsó tróger vagy!!!”
  • 3. omm 2010. augusztus 07. 10:52
    „1. Persze, és simán szégyelhetné magát a zsűri/az ország/a magyarság, hogy nem Ő nyerte meg mindjárt, mi?”
  • 2. Nooormális? 2010. augusztus 06. 19:02
    „Még szerencse!
    Legyünk objektívek!
    Ha ez a kisfiú nem lenne vak, soha nem lett volna ilyen "népszerű".”
  • 1. Dörgés 2010. augusztus 06. 18:01
    „Hát a zsűri, szégyellheti magát. Most él és most van akarata a próbákhoz. És az élethez is. Lehet, most megfosztották tőle.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyáron is az iskolában – hangulatos programokkal

Másodszor rendezték meg Rábapordányban az iskolában a napközis tábort. Tovább olvasom