Kisalföld logö

2018. 07. 18. szerda - Frigyes 18°C | 26°C Még több cikk.

Még nem ismert a nyitás dátuma

A csornai Tesco áruház 2007 első negyedévében nyit. A cég száz dolgozónak ad munkát, a vásárlók 30 ezer termék közül válogathatnak.
Továbbra is gőzerővel dolgoznak a szakemberek a csornai Tesco áruház épületén. A korábbi hírek még arról szóltak, hogy a kivitelezést a tavalyi év végére befejezik, de a Tesco Global Zrt. PR-osztályától most kapott információ szerint az üzlet megnyitása az idei esztendő első negyedévében várható.

Szökendi Kozima, a Tesco PR-szakértője érdeklődésünkre úgy tájékoztatott, hogy ennél pontosabb dátumot egyelőre nem tudnak mondani.
– Az épületet tekintve a munkák nagy részével elkészültünk. Több kisebb munka van még hátra, például festés, villanyszerelés – tudtuk meg Szökendi Kozimától.

A PR-szakértő hozzátette: az áruház alkalmazottjainak száma száz körül alakul. A dolgozók mintegy harminc százaléka már belépett, ők a nyitásig különböző tréningeken vesznek részt. A többi munkatársat folyamatosan veszi fel a cég, továbbra is várják a jelentkezőket.
Az áruház várhatóan mindennap reggel hat órától este tíz óráig tart majd nyitva és mintegy harmincezerféle terméket kínál a vásárlóknak. Az eladótéren kívül található bérüzletsoron 8–10 üzlethelyiséget alakítanak ki.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Papp: mennyi az annyi Csornán?

Sajtóvita robbant ki lapunkban Csorna költségvetési hiányának mértékéről. LegutóbbGyopáros Alpár… Tovább olvasom