Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 22°C Még több cikk.

Még keresik a gázoló kamionost

Még keresik a rendőrök azt a kamiont, amely idén márciusban gázolt halálra egy 23 éves fiatalembert.
A gázolás helyszíne.
Egyelőre kézzelfogható eredmény nélkül keresik a rendőrök azt a kamiont, amely idén márciusban gázolt halálra egy szilsárkányi fiatalembert. A jármű vezetője segítségnyújtás nélkül hajtott tovább.

A megyei rendőr-főkapitányság közlekedési osztálya még vizsgálódik a márciusi, cserbenhagyásos szilsárkányi halálos baleset kapcsán, ám eddig nem sikerült a cserbenhagyó kamionos nyomára bukkanni.
Mint azt a Kisalföld megírta (2005. március 21.), március 20-án, vasárnap hajnalban a falu közepén egy kamion a parkolóban eddig tisztázatlan körülmények között gázolta halálra a helybeli 23 éves Jandó Zoltánt.

A jármű vezetője ahelyett, hogy megpróbált volna segíteni áldozatán, egyszerűen kihúzta a testet a kerekek alól és továbbhajtott. A helyszínelés során olyan nyomokat rögzítettek a rendőrök, amelyek alapján a jármű és vezetője is azonosítható lehetne. A nyomozás első napjaiban egy hajléktalan férfi jelentkezett szemtanúként, de ellentmondásos információkkal szolgált a rendőröknek. A kapitányság munkatársai tovább keresik azt az autóst is, aki a baleset estéjén fordult meg a szilsárkányi parkolóban.

A helyiek szerint izgatottan érdeklődött a gázolás körülményeiről, majd rövid idő múlva elhajtott a helyszínről.Kocsis Tünde alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense a Kisalföldnek elmondta: egyelőre konkrét eredmény nélkül, de nyomoznak a cserbenhagyó kamionos után. A szakértői vélemény behatárolta a kamion típusát, ez alapján a nyilvántartásból ellenőrzik a szóba jöhető járműveket. A rendőrök továbbra is kérik, ha valaki a balesettel, vagy a szerelvénnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a kapitányságon.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aláírások a forgalom- csökkentésért

Meglehetősen ingerültek Csornán a 86-os főút Bartók Béla úti szakaszának lakói. Szerintük már-már elviselhetetlen környezetükben a járműforgalom, közben pedig bevásárlóközpontot építenek a Csukás-szakközépiskola volt sportpályáján. Meggyőződésük, hogy emiatt még több jármű közlekedik az úton, és a tervezett forgalmirend-változás is hátrányosan érinti az utcabelieket. Tovább olvasom