Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Még ˝keresik˝ a fürdőhöz a vizet Csornán

A csornai önkormányzat továbbra is keresi azt a megoldást, mellyel a helyi termálfürdő májusi nyitását biztosíthatják.


Augusztus elsejétől távozik posztjáról dr. Kristóf János, a Csukás-iskola igazgatója. Az intézményvezető nyugdíjba vonul, ezért kérte felmentését, derült ki a csornai képviselő-testület hétfői ülésén. Termálügyben továbbra is keresik a lehetőségeket a városvezetők.

Dr. Kristóf János közalkalmazotti jogviszonyát 2011. március 31-i hatállyal szüntette meg a képviselő-testület. Igazgatói tisztségéről augusztus elsejei határidővel mondott le, pályázattal keresik majd utódját.

Zárt ajtók mögött tárgyaltak a képviselők hétfőn a termálról. Utána Turi György portálunk érdeklődésére elmondta: konkrétumokkal egyelőre nem tud szolgálni. ˝Annak ellenére, hogy az ingatlan a város tulajdona, a kút jogviszonya bonyolult. Elindítottuk a folyamatot és keressük a lehetőséget, hogy termálvízhez jussunk. A célunk, hogy május végére újra fogadhasson vendégeket a fürdő˝ – tájékoztatott a polgármester. A helyzetet az bonyolítja, hogy miközben a strand az önkormányzaté, az üzemeltetéshez szükséges termálkút magánkézben van.

Az ülés további részében elfogadták a Városi Művelődési Központ és Könyvtár munkájáról szóló beszámolót és megállapították az intézmények étkezési nyersanyagnormáját. Háncs Károly itt vetette fel: érdemes lenne a napközi konyha működtetését megpályáztatni akkor is, ha a jelenlegi vállalkozással határozatlan idejű szerződésük van.

Módosították a szemétszállítással kapcsolatos rendeletet is. Eszerint a szolgáltatás díjait hat százalékkal emelték. A plénum tudomásul vette a Jószív kft. tevékenységével foglalkozó tájékoztatót és tagot delegáltak a cég felügyelőbizottságába. A várost Csibi Ferenc képviselheti. Napirenden volt a kórház önkormányzati biztosának jelentése. A tájékoztató szerint az intézménynek jelenleg 204 millió forint az adóssága.

A kórház önkormányzati biztosának jelentése szerint az intézménynek jelenleg 204 millió forint az adóssága.
A testület határozatban is megerősítette: biztosítja a tűzoltóságnak fecskendő beszerzéséhez a szükséges önrészt. Arról is döntöttek, hogy pályázatot nyújtanak be a Csukás-iskola, illetve a Szilágyi Erzsébet Kollégium energiafelhasználásának csökkentésére. Jóváhagyták a település idei közbeszerzési tervét, a közművelődési érdekeltségnövelő pályázat benyújtását, és Nagy Lászlót delegálták a Kapuvári Vízitársulat ellenőrző bizottságába.

 

Olvasóink írták

  • 7. egycsornai 2010. március 27. 06:24
    „nos azt hiszem nem fürdünk idén a strandon. az a bizonyos magánkéz egy osztráké. nem hinném hogy vissza adná a kutat....”
  • 6. balassaz 2010. március 25. 07:22
    „hajracsorna
    http://www.kisalfold.hu/rabakozi_hirek/felmentettek_a_csukas-iskola_igazgatojat/2148097/
    ,,Értő olvasás"? -al olvasd el a cikket okostoji!
    Nézz utána hogy kik kötöttek szerződést a Rekultív Kft-vel, és hogy mikor.
    De ebben a cikkben is le van írva hogy Zárt ajtók mögött
    A harag elvakít.”
  • 5. hajracsorna 2010. március 25. 00:58
    „Te balassaz!

    Hol olvasod te azt, hogy zárt ülésen tárgyalták a szemétszállítást? Értő olvasás, kiskomám!

    Hogy mi indokolja az áremelés? Az, hogy a papjózsi haverod kiadta a cúzer elvtársnak a cehhet. Az. Ezt nyögi Csorna már évek óta. Tán nem kellett volna megszavazni polgármesternek...”
  • 4. GYMS 2010. március 24. 23:18
    „1.!

    Egy köztudottan fideszes iskolaigazgatót "tisztogat" a fideszes önkormányzat? Ugyan már...”
  • 3. sorok_közt 2010. március 24. 21:31
    „persze,hogy emelik ha 25-30 km-re viszik a szemetet! Majd ha a saját pénzükért szállítanák, akkor találnának közelebbi dzsumbujt is a szemétnek...”
  • 2. balassaz 2010. március 24. 19:52
    „Vajon miért zárt ülésen kellett a szemétszállításról tárgyalni? Mi indokolja ezt az áremelést?
    Nem merik nyilvánosan megvitatni?
    Van, aki meg tudja indokolni gazdasági okokkal az emelést, vagy csak a ,,képviselők,, mohósága az ok?
    Ezt a" komók" is meg tudták csinálni, nem különböznek tőlük semmiben sem.”
  • 1. Nózi 2010. március 24. 19:14
    „Nem korai a politikai tisztogatást megkezdeni?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szemétégetéstől gyulladt ki a villanyoszlop

Kapuváron a Széchenyi utca végén égett a villanyoszlop. A tüzet valószínűleg az oszlop melett… Tovább olvasom