Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -4°C | 4°C

Még egy szoba kellene az oviban

Felülvizsgáltatta óvodája működését a város önkormányzata. Mint kiderült, az emelkedő gyereklétszám még egy csoport kialakítását tenné indokolttá az intézményben.
A csornai képviselő-testület februárban rendelte el megmaradt intézményeinek működési felülvizsgálatát. A költségvetési hiány csökkentése volt a cél. Korábban döntöttek már a Szociális és Gyermekjóléti Központ átszervezéséről, a hétfői ülésen pedig az óvodáról tárgyaltak.
 
Az ülésre készült jelentés leszögezi: az óvodai csoportokba legkevesebb 13, legfeljebb 25 gyermek járhat. A csornai intézmény 2011 óta 9 csoporttal és 225 fős férőhellyel működik.

A következő tanévre szóló beiratkozások szerint a gyereklétszám 220 lesz, ami csaknem eléri a maximális kapacitást. A tapasztalat viszont az, hogy nyáron még emelkedik a beíratottak száma. A Szent István téri oviba most 175 férőhelyre 180 gyerek jut, ami – és a beíratás eredménye – indokolttá tenné egy újabb csoportszoba kialakítását. A szomszédos bölcsődében lenne olyan helyiség, mely egy ajtó megnyitásával és némi átalakítással megfelelő lenne.

A Szent István téri nagycsoportosok már nem találkoznak a pedagógiai asszisztensekkel, akik Csornán is munkába állnak szeptembertől.
A Szent István téri nagycsoportosok már nem találkoznak a pedagógiai asszisztensekkel, akik Csornán is munkába állnak szeptembertől.

A képviselő-testület most úgy döntött, hogy a két intézmény vezetője egyeztessen a lehetőségekről. Addig is a testület engedélyezte az óvodának, hogy húsz százalékkal eltérjen a maximálisan engedélyezett létszámtól.

Szeptember elsejétől azonban nemcsak a gyerekek lesznek többen, hanem az óvodai alkalmazottak is. A köznevelési törvény előírásai szerint kell áttekinteni a dolgozói létszámot. Az óvónői gárda nem változik Csornán, de szükség lesz pedagógiai asszisztensre és pszichológusra is. Előbbiből hármat vesznek fel. Óvodapszichológust jelenleg nem alkalmaz az intézmény, a feladatot az Arany János-iskolával kötendő megállapodás alapján láttatnák el.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Múzeum: a csúcshoz képest fele csak a látogató

A kapuvári Rábaközi Múzeum fénykorában 1500 látogatót fogadott évente, ez a szám 2010-ben alig a… Tovább olvasom