Kisalföld logö

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 14°C Még több cikk.

Másodszor is perecfesztivál

Szombaton rendezték meg a második Rábaközi Perecfesztivált Páliban, a község önkormányzata és a Régiófókusz Kht. közös szervezésében.

Aki tavaly látta, feleleveníthette az akkor tanultakat, aki nem, az idén kaphatott ízelítőt a rábaközi perec készítésének fortélyaiból erről az ősi, ám ma is kedvelt csemegéről elnevezett fesztiválon.

A megnyitón Áder János, a térség országgyűlési képviselője, Turi György, a Csornai Többcélú Kistérségi Társulás elnöke, Póczik András, Páli polgármestere és Hutflesz Mihály, a Régiófókusz Kht. ügyvezetője köszöntötte az egybegyűlteket.

Póczik András utalt rá, hogy a pályázataik ugyan nem voltak eredményesek, de a kistérségi társulás 500 ezer forinttal járult hozzá a rendezvény sikeréhez. Támogatta a perecfesztivált a megyei és a helyi önkormányzat, egy pénzintézet és több vállalkozó. A megnyitón fellépett a Lakó József vezette Rábaszentmihályi Citerazenekar és az érett férfihangokon megszólaló Páli Dalkör is.

A település sportpályája valódi vásári hangulatot idézett, már csak azért is, mert a területet a Nyugat-Pannon Vásározó Céh sátrai övezték, játszóházzal, kézműves-bemutatókkal. Ott voltak a híres csornai pereckészítők, Rédecsi Imréné leánya, Csepregi Istvánné és Holczer Istvánné. Standjukon szépen formált termetes példányok „mosolyogtak" a látogatókra.

S akit érdekelt, csakúgy, mint egy évvel ezelőtt, ismét végigkövethette a rábaközi perec készítésének mozzanatait, köztük a perecverést. A bemutatót Holczer Istvánné kezdte, aki a tavaly megelégedésre közreműködött „verőlegények", Kozma Gyula és Szalai Árpád segítségét kérte. A két férfiember – miként tették azt a régi világban – a fejsze fokával ütemesen verte a perec tésztáját.

De nemcsak perec, pörkölt is készült a perecfesztiválon, sőt, a farádi Hajszán Péter jóvoltából egy mangalicamalac forgott a sütőben.
Délután további színes programok várták a látogatókat a második Rábaközi Perecfesztiválon.

Haszonits József

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Építik az emlékművet

Épül az 1956-os emlékmű Csornán, a 85-ös főút mellett. A tervek szerint idén október 23-án adják át ünnepélyesen a városnak. A tervet megvalósító Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület elnökétől megtudtuk: továbbra is várnak támogatókat, árusítják a Kőjegyeket, mert valamennyi pénz még hiányzik. Tovább olvasom