Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Másfél ezernél is többen szavaztak, mint két hete

A csornai körzetben vasárnap mandátumot szerzett Gyopáros Alpár (Fidesz–KDNP) szerint a helyiek világos üzenete az, hogy elegük van a Bajnai-kormányból.


A szocialisták úgy vélik, a 4,64 százalékos eredmény nem tükrözi az MSZP támogatottságát. A Jobbik jelöltje hitelességre és alázatra szólította fel a győztest, akinek gratulált.

Érvényes és eredményes lett az időközi országgyűlési választás Csornán és környékén. A végleges adatok szerint vasárnap 11.373 választópolgár élt jogával és járult az urnákhoz. 1553-al többen, mint két héttel ezelőtt, az első fordulóban. Portálunk a választási nap után a jelölteket arra kérte, hogy értékeljék a voksoláson eléret eredményüket.

Az MSZP jelöltje, Balogh Csaba 4,64 százalékos arányt ért el. Portálunk érdeklődésére úgy fogalmazott, biztos benne, hogy a választás nem tükrözi az MSZP valós támogatottságát.

– A választók nem tartották lényegesnek ezt a szavazást. Mindenki a tavaszi megmérettetéseket tartja fontosnak, igazi tétje ugyanis a jövő évi választásnak lesz. Gratulálok a Fidesz képviselőjelöltjének, örülök, hogy van még egy országgyűlési képviselője a választókörzetnek. Kíváncsian figyelem munkáját a következő öt-hat hónapban, meglátjuk, hogyan tudja beváltani ígéreteit – tudatta.

Takács Krisztián (Jobbik) kifejtette: örül, hogy sikerült képviselőt választani a körzetben és gratulál Gyopáros Alpárnak.

Az adatok összesítésekor kiderült: az 5-ös körzet urnáiba összesen 11.373 szavazat került és érvényes lett a választás.
Az adatok összesítésekor kiderült: az 5-ös körzet urnáiba összesen 11.373 szavazat került és érvényes lett a választás.

– Szeretném megkérni a képviselő urat, hogy hitelesen, tisztelettel és alázattal képviselje a körzetet – foglalta össze gondolatait. – A rendszerváltás legnagyobb vesztese a megyében a Rábaköz lett. Itt a legnagyobb a munkanélküliség, itt a legkevesebb a vállalkozások száma és itt a legtöbb a tennivaló. Én dolgozom tovább, még több emberrel szeretném megismertetni a Jobbik programját és felkészülni a jövő évi választásokra. Ezúton is köszönöm azokat a voksokat, amik a Jobbikot a második legnagyobb erővé emelték a körzetben. Azzal, hogy a csornai körzetbeliek a parlamenti küszöb alá küldték a jelenlegi kormánypárt jelöltjét, kemény és egyértelmű üzenetet küldtek a kormánynak: elég volt.

– A jövőre nézve biztató, hogy a Fideszen kívül egyedül nekem sikerült növelnem a szavazatok számát – mondta el érdeklődésünkre Demjén Mihályné (Civil Mozgalom).

– Az időközi választáson való megmérettetést azért vállaltam, mert egyfajta felkészülésnek éreztem a 2010-es választásokra. Komoly erővel dolgoztunk az elmúlt két hétben, sok segítséget is kaptam, ennek köszönhető, hogy sikerült a támogatottságomat növelni. Úgy érzem, a szavazóim többsége azonban még így is otthon maradt. Különösen Csornán esett vissza a számuk. Ezt  annak tudom be, hogy nem mindenki tudott róla, hogy a második fordulóban is voksolhatnak. A tapasztalatokat leszűrtük és ezek ismeretében várjuk a tavaszi választást – mondta.

A MIÉP jelöltje, Molnár Tivadar szűkszavúan reagált érdeklődésünkre: – A választás második fordulójának egy tétje volt: érvényes lesz-e a választás. A MIÉP ennek érdekében indult el az újabb megmérettetésen. Részvételünk nélkül érvénytelen lett volna a második forduló is – fogalmazott a képviselőjelölt.

A választás győztese, Gyopáros Alpár úgy fogalmazott, hogy a vasárnapi voksolással üzentek a szavazók.

– Az időközi választások tapasztalata az, hogy a második fordulóban kevesebben szavaznak. Vasárnap azonban három százalékkal többen járultak az urnákhoz. Ezt nagyon nagy eredménynek tartom és a jövőre nézve is reményt ad. A helyiek világosan megfogalmazták üzenetüket: elegük van a Bajnai-kormányból, a szocialistákból. Köszönettel tartozom azoknak, akik segítették kampányomat, nélkülük nem sikerült volna. Büszke vagyok a körzet választóira, hiszen itt tettük le az új jövő alapkövét – nyilatkozta a körzet új országgyűlési képviselője.

Olvasóink írták

  • 11. jánosi 2009. november 28. 17:58
    „10.
    No ezzel akár le is zárhatjuk ! Így igaz, minden más csak duma .............”
  • 10. rick 2009. november 28. 12:54
    „9. és 6.

    Szerintem meg a 38183 otthon maradóból 38000 szintén a Gyopárosra szavazott volna, de úgy gondolta meglesz az anélkül is, hogy ő elmenne... Ha valaki mást mond, az hozzon legalább 184 otthonmaradót, aki ettől eltérőt állít. Akkor majd azt mondom, hogy 35000 szavazott volna még rá...

    Nyilván ez sem igaz és az sem amit te írtál...

    Teljesen mindegy, hogy ki miért maradt otthon, mert a kérdés nem mindenféle létező vagy nem létező problémákkal kapcsolatosan meglevő álláspont kifejtésére irányult, hanem arra, hogy a jelöltek közül ki legyen a képviselő. Lehet matekolni az összlakossággal, választási jogosultak számával, csornán élőkkel, távoli rokonokkal, akármivel, de a helyzet akkor is a következő: az érvényben levő, mindenki által megismerhető és mindenkire egyformán vonatkozó demokratikus módon kialakított választójogi szabályozás szerint az a térség országgyűlési képviselője, akire érvényes választás alkalmával az eredményességhez szükséges számú szavazatot leadták. Ez megtörtént. Az érvényes választáson 80% szavazott egy jelöltre, egy másikra 5%. Az lett a képviselő, akire 80% szavazott.

    Aki ezt vitatja, az a szabályt magát vitatja, amihez persze joga van, és természetesen mivel a választójogi törvény demokratikus módon született, demokratikus módon meg is változtatható akár úgy is, hogy a teljes lakosság legalább 80%-a által támogatott ember lehessen csak képviselő és az első nyelvbotlása után automatikusan szűnjön meg a mandátuma és csak újabb 80%-os támogatás esetén lehessen újra képviselő. Ehhez tessék elindulni jelöltnek sok hasonló véleményen levő elvtárssal együtt, tessék parlamenti többséget szerezni, tessék kezdeményezni a választójogi törvény ilyen irányú módosítását, és tessék a szükséges többséggel megszavaztatni. Utána lehet aszerint a szabály szerint számolgatni. Addig felesleges.”
  • 9. Akadékos 2009. november 28. 12:09
    „Szerintem a 38183 embernek tele van a hócipője a kilátástalansággal és a nagyobb része azzal titakozott, hogy nem ment el szavazni. A kilátástalanságot pedig a jelenlegi politikai felszín, és a hozzájuk tartozó sajtó/média sugallja. "Emberek ne fogllkozzatok a politikával, mi majd ezt is megoldjuk helyettetek". Szavazzatok 4 évente "ránk", mi pedig majd szabunk jó irányt, néha egy kis ilyen-olyan adót, de csak akkor, ha nem elég a szétosztani való kassza. Persze csak igazságosan, mi pedig tudjuk mi az igazság, mert mi hirdetjük! Ha "ránk" szavaztok akkor a Ti igazságotok is lesz! Nézzétek a Mónika, Győzike, Viktorka és Gordonka showt. Minél többet nézitek, annál kevésebb hűbérest kell a mozgó urnákkal felkeresnünk a választások napján és annál kisebb költsége lesz a demokráciának. Nem tartunk népszavazást, mert költséges. Már húsz éve sem jött össze a direkt Államfőválasztásra a megfelelő menyiségű szavazat, minek az nektek, mi elintézzük ezt is. Egymás között...”
  • 8. jánosi 2009. november 27. 19:21
    „A kutya ugat a karaván halad !
    Aki elment ( 25.2% ) az döntött ! Aki nem ment el az csak dumálhat, nem élt a jogával !
    Ez így lesz tavasszal is !
    6. -os Én egyszerű ember vagyok : mit gondolt a 38183 otthonmaradó ? ........
    szerintem 38183 félét ..............”
  • 7. barcog 2009. november 26. 05:14
    „Így is lehet magyarázni, hitelessé tenni a "demokráciát", hogy kihangsúlyozzuk TÖÖBBEN MENTEK EL SZAVAZNI, MINT AZ ELSŐRE! PERSZE HA A BÉKA SEGGÉT MÁS SZÖGBŐL NÉZZÜK, VIZSGÁLJUK....
    A 20 éves beidegződés az emberek elhülyítésére ÉS EZÉRT EGYEDÜL A SAJTÓ ÉS MÉDIA PÉNZÉRT MINDENRE HAJLANDÓ, AZ ÚJSÁGÍRÓI ETIKAI KÓDEXET LEJÁRATÓ SZEMÉLYEI A FELELŐSEK. Tisztelet, annak a kevés kivételnek. Igaz azok nem igen kapnak állást a jól fizető lapoknál.
    ÉN MŰSZAKI EMBER VAGYOK ÉS ANNAK HISZEK, AMIT MEGMÉRTEM, TÖBBSZÖR IS ELLENŐRIZTEM.
    A MATEMATIKA NEM HAZUDIK CSAK A POLITIKÁBAN ÉS AZ ILYEN CIKKEK ÍRÓJAINAK FEJSZÁMOLÁSÁBAN!
    75% otthon maradt!!!!!

    Üdv:
    barcog”
  • 6. wily13 2009. november 25. 18:45
    „Az egyszerű embereknek:
    45 287 szavazásra jogosúlból Gyopáros Alpár 7104 szavzatot kapott!
    38 183 szavazó mást gondolt.”
  • 5. FREDDY/S 2009. november 25. 15:40
    „A médiának is tanulni kell, hogy az egyszerű emberek is megérthessék, nemde...”
  • 4. Goldman 2009. november 24. 19:13
    „federik: a vessző jó helyen van.
    Másfél ezerrel többen szavaztak, mint két hete.........így a helyesebb.
    Mit vársz el attól aki ide bepötyögi?”
  • 3. federik 2009. november 24. 18:04
    „Vagyis nem kellene a "mint" elé vessző? (szerintem...)”
  • 2. jánosi 2009. november 24. 17:21
    „Régen egy újságnál volt : olvasó szerkesztő, tördelő szerkesztő, most nincs ? helyes fogalmazás sincs !”
  • 1. lenk 2009. november 24. 17:02
    „"Másfél ezernél is többen szavaztak, mint két hete" Vagyis két hete is másfél ezernél többen szavaztak.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A krimi hónapja a könyvtárban

˝Nyomozzon velünk!˝ jelszóval hirdette meg a krimi hónapját a csornai Martincsevics Károly Városi… Tovább olvasom