Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Más iskolákban kezdenek a volt vokisok

Rábaköz - Viszonylag zökkenőmentes volt az iskolakezdés a Rábaközben. Az egykori alapítványi iskolák közül Cirák Mihályival, Osli és Vitnyéd pedig Kapuvárral kötött iskolatársulási szerződést. Az intézmények tanulóinak közel egyharmada bejáró.

A tanévkezdés – kisebb problémáktól eltekintve – zökkenőmentes volt a Rábaközben. A legnagyobb változást a vidéki, alapítványi iskolák megszűnése jelentette. Ez Vitnyédet, Oslit és Cirákot érintette, melyekből az előző kettő Kapuvárral, Cirák pedig Mihályival kötött iskolatársulási szerződést. A gyórói önkormányzat a belediekkel kötötte meg intézményfenntartó társulását (ez utóbbiba – Gyórón kívül – Dénesfa, Edve, Rábakecöl és Vásárosfalu is beletartozik).

A tendencia mindenképpen a társulások felé mutat. Ugyanakkor nő a bejáró tanulók száma, ami jelenleg is megközelíti egy-egy intézmény diákjainak egyharmadát. Az intézményvezetők többsége elmondta: a szabad iskolaválasztás miatt tegnap reggel még nem mindenhol tudtak konkrét létszámokkal szolgálni. A szülők egy része az utolsó pillanatra hagyta a beíratást.

Beleden Borosné Tóth Zsuzsanna, a frissen kinevezett igazgató elmondta: az év eleji feladatok között a bejárás megszervezése is fontos teendő, hiszen a Mikrotérségi Általános Művelődési Központba (ÁMK) nemcsak a társult településekről járnak be tanulók, de többek közt Himodról és például Répceszemeréről is fogadnak diákokat. Az ÁMK-ban idén 336 tanuló kezdte a tanévet, melyből 112 bejáró (Cirákról összesen 21) érkezik járatos vagy iskolabusszal.

Új igazgató Beledben: Borosné Tóth Zsuzsanna
Új igazgató Beledben: Borosné Tóth Zsuzsanna

– A tanévkezdés másik problémája az úgynevezett nem szakrendszerű oktatás bevezetése, melynek lényege, hogy az idei tanévtől az ötödik évfolyamon, majd felmenő rendszerben az 5–6. évfolyamon szervezik meg a tanulók alapvető készségeinek és képességeinek további fejlesztését. Borosné szerint a bevezetéshez a szakminisztérium csak keretet adott, amit a pedagógusoknak kell tartalommal megtölteni, ehhez viszont kevés gyakorlati segítséget kaptak. Az ÁMK-ban a tanárok létszáma csökkent, a nyugdíjba vonulók helyét nem minden esetben töltötték be. – Kisebb gondot okozott, hogy a tankönyvek mellé a kiegészítő nyomtatványok nem érkeztek meg – tette hozzá az igazgató. A beledi ÁMK nem nyert az iskolafelújítási pályázatokon, ezért az intézmény vezetésének egyéb módon kell megoldani a szükséges fejlesztéseket. Borosné szerint mielőbbi megoldást kell találni a tető, a nyílászárók és a konyha felújítására. Ez utóbbi esetében újdonságnak számít, hogy a tanév kezdetétől jegyre adják az ebédet. – Az oktatásban is találkoztak a diákok új tantárggyal, negyediktől bevezettük az angol oktatását – jelentette ki az intézményvezető. Emellett a változatos szakköri kínálat is bővülni fog, kellő számú jelentkező esetén íjászatot és néptáncot is oktatnak a gyermekeknek.

ÁMK Beledben: A „Voki
ÁMK Beledben: A „Voki

– Kapuvárra nyolcvanhat elsős diák iratkozott be a Kapuvári Térségi Iskola (KTI) valamelyik tagintézményébe – mondta el a Kisalföldnek Harmath Lajos igazgató. Összesen 849 tanulóval kezd az intézmény, közel egyötödük bejárós. A társulás után Vitnyéden 25 alsós maradt, Osliban pedig 21, mindkét helyszínen három pedagógussal. Vitnyédről 27-en, Osliból pedig 4-en járnak be a KTI-be (több osli diákot a katolikus iskolába írattak még az előző tanév végén). A beiratkozott elsősöket a KTI vezetése igyekezett úgy elhelyezni, hogy mindenki a közelebbi tagintézménybe járjon. Harmath Lajos tájékoztatása szerint a pedagóguslétszám valamelyest növekedett intézményi szinten. A négy nyugdíjba vonuló mellett a vitnyédiekkel és osliakkal együt 81-re nőtt a pedagóguslétszám.

A mihályi iskolába idén 14 elsőst írattak be, az intézmény tanulói létszáma így 176 lett. A Cirákkal kötött társulás folytán 10 felsős jár át Mihályiba, de fogadnak tanulókat például Vadosfáról és Kisfaludról is. Srágli Dezsőné igazgatónő elmondta, az utaztatást iskolabuszokkal oldották meg az önkormányzatok.

Óvodai hírek

Az iskolán kívül a vitnyédi óvoda is Kapuvárhoz került. A Király-tó Óvoda vezetője, Szanati Jánosné elmondta, formai hibák miatt az óvónők pályázatát megismétlik. Addig a három óvónő és egy dajka határozott idejű szerződéssel látja el feladatát. Az osli tagóvodában két óvónő és egy dajka vigyáz a kicsikre, itt már rendben lezajlott a pályáztatás.

Olvasóink írták

  • 4. miháli :) 2008. szeptember 09. 14:36
    „Kedves akárki, Mari nénike néven.

    Én nem nagyon hiszem, hogy az volnál, akinek írod magad. ha ennyire selejtes lenne a helyesírásod, akkor kb. be sem tudnál lépni a netre. Véleményem szerint csak egyszerűen utálsz valamit, amit nem tudsz feldolgozni. Inkább maradj magadnak és maradj csendben!”
  • 3. vitnyédi 2008. szeptember 05. 12:11
    „Kedves vitnyédi felsősök!
    Sok sikert kívánok nektek az új iskoláitokban!
    De azért szomorú látni a sok buszra váró gyereket! Milyen boldogok voltunk, míg helyben tanulhattatok!”
  • 2. beledi 2008. szeptember 02. 17:53
    „Kedves Marika néni!
    Vagy tedd be a fogsorodat, vagy fogd be a szádat! Vagy mindkettő és ülj csöndben! Kevergesd a holnapi bablevest és ne hablatyolj bele a dologba!
    Puszilom az unokaidat!”
  • 1. Mari nénike 2008. szeptember 02. 17:09
    „Szervusztok gyerekek.Az én unokáim, Beledbe jár nak mert Belediek!! Hallottam gyerekek hogy megindult a suli!!! Ti hát mit akartok miháliba??? HÜLÉK vagytok??????? TUDJÁTOK HOGY EGY FALU???????????????? még kéne beledbe gyerek??!!! nem DE ????????
    Meg az is micsoda egy felfordulás hogy a manapság az ujságirok mekkora egy fasszok. Nmehogy az írák hogy mien fafa a beledi suli. Avval a (10)-gyerekke. Foglalkoznak bocsánaz NÉGY!!!!!!!!!!!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az oktatást is szervezik már az egyesületek

Rábaköz - Kedvelt hobbivá vált napjainkban a lovaglás. A Rábaközben több olyan egyesület is… Tovább olvasom