Kisalföld logö

2018. 08. 15. szerda - Mária 19°C | 28°C Még több cikk.

Mára semmi ellopnivaló nem maradt

Árpás - Tavaly a számítógépeit, most fűnyíróit lopták el az árpási önkormányzatnak. A községnek összesen közel egymillió forintos a kára, amit szűkös költségvetéséből nem tud pótolni. A polgármester azt mondja: most már megnyugodhatnak, mert semmi ellopnivalójuk nem maradt.
Rájár a rúd az árpási önkormányzatra, ismét meglopták a települést. Ezúttal fűnyírókat vittek el a raktárból, a kár több százezer forint. A községi költségvetésből nem tudják pótolni az eszközöket, ezért most a régi, feljavított gépekkel tartják rendben a közterületeket. Tavaly év végén a falu közigazgatása bénult meg, miután ismeretlenek a polgármesteri hivatal számítógépeit tulajdonították el.

Már nincs mit ellopni az önkormányzattól- monta Szabó András polgármester
Már nincs mit ellopni az önkormányzattól- monta Szabó András polgármester

– Valakik azt gondolhatják, gazdagok vagyunk és nem jelent gondot új számítógépeket, vagy most éppen fűnyírókat vásárolni – fakadt ki Szabó András, a kisközség polgármestere. – Az egyik kasza alig volt egyéves, profi, nagy teljesítményű gép. Helyettük újakat kellene beszereznünk több százezer forintért. Ezt sajnos nem tudjuk megtenni. Az már csak a ráadás, hogy húsz liter üzemanyagot is magukkal vittek a tolvajok.

Az árpásiak a községi műhelyben, önkormányzati épületben tárolták a masinákat. Azt törték fel az ismeretlenek. Nagy gondot okoztak a településnek, hiszen már csak a régi, hibás, rossz állapotú fűnyíróik maradtak meg. Munka viszont van bőven, hiszen a zöldterület jelentős Árpáson.

Az önkormányzati dolgozók most a régi, feljavított gépekkel dolgoznak – képünkön Németh Béláné.
Az önkormányzati dolgozók most a régi, feljavított gépekkel dolgoznak – képünkön Németh Béláné.

– Igyekeztünk környezetünket rendben tartani, ezért a fűnyírók szinte állandó szolgálatban voltak. A házak előtt is mi nyírtuk a füvet, ezzel is próbáltuk a helyiek válláról levenni a terheket. Sajnos, a lopás után igencsak meg kell gondolnunk, hogy hol állunk neki a munkának. Mondhatom, hogy pechesek vagyunk, hiszen egy éven belül közel egymillió forintos kárt okoztak a falunak a tolvajok. Ezután persze már megnyugodhatunk, hiszen gyakorlatilag semmink nem maradt, amit érdemes lenne ellopni tőlünk – fogalmazott a polgármester.

Tavaly decemberben az árpási polgármesteri hivatalba törtek be ismeretlenek. Mindkét számítógépet ellopták, rajtuk az összes, településsel kapcsolatos adattal. Akkor rövid időre gyakorlatilag megbénult a közigazgatás a településen. A kárt tetézte, hogy eltűnt a faxgép és a hifiberendezés is.

Olvasóink írták

  • 3. d. 2008. augusztus 31. 20:11
    „Egy kis tüzifa / kas/ csak maradt még,jön a tél :DDDDD”
  • 2. amit lehet 2008. augusztus 30. 19:27
    „Majd aztat mink tuggyuk, hogy mit lehet még evinnyi. Assziszi a polgarmester, elijeszt bennünket?”
  • 1. Kolompár Orbán 2008. augusztus 29. 10:45
    „Dehogynem maradt! Majd a fiúk körülnéznek!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szeptembertől emelkedik a hődíj

Kapuvár - A kapuvári önkormányzat működési hiánya alig hetvenmillió forintra csökkent. A… Tovább olvasom