Kisalföld logö

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 2°C Még több cikk.

Már márciusi állapotban az almafák

Az időjárás az elmúlt hetekben kedvezően alakult, voltak hűvösebb éjszakák és a nappali hőmérséklet sem melegedett fel túlzottan.
Az elmúlt hetek időjárása kedvező hatással volt a gyümölcsösökre. Egy hónappal ezelőtt Horváth László mihályi termelő még arról beszélt, hogy tart a fagyoktól, a lehűléstől, ami komoly károkat okozhatott volna az ültetvényeken. Most már bizakodóbb.

– Az időjárás az elmúlt hetekben kedvezően alakult, voltak hűvösebb éjszakák és a nappali hőmérséklet sem melegedett fel túlzottan. Úgy is mondhatnám, egy kicsit „fékezett" a természet, nem haladt sokat előre az almák, körték fejlődése – vázolta a helyzetet Horváth László. – A körtéknél a pikkelylevelek kezdenek megnyílni, azaz az életfolyamatok működnek.

„ Most már bízunk benne, hogy tartós hideg nem lesz, a gyengébb, néhány fokos éjszakai fagyok nem tesznek kárt."

– Előfordult már persze olyan, hogy kemény mínuszok, húsz-huszonöt fokos hidegek voltak február közepén, végén, ami aztán a termés jó részét tönkretette. A Horváth-kertészetben jelenleg az almafákat metszik.
– A régiek azt tartották, hogy ez a munka lombhullástól rügyfakadásig tart. Az újabb elméletek szerint ez megdőlt, hiszen nyári zöldmetszésről beszélnek, zöld állapotú hajtásválogatásról, az erősebben fejlődő fák visszatöréséről. Átvettük a nyugati technológiákat, igaz, a nyári metszés kényelmesebb is. A fák megfelelő szintbeállítását azonban most kell elvégezni, a hajtó-termő egyensúlyt most kell beállítani. Kialakítjuk a fák vázágait, koronaágait, és a belső termőfelületet. Ennek szinten tartása miatt szabályozzuk a rügymennyiséget – jegyezte meg a gazda.
Horváth László beszélt a bodzaültetvényről is. Mint mondta, már látszanak az úgynevezett „egérfüles" egyedek, ami a gyümölcsösben egy életfolyamat állapota.

– Ilyenkor már pici levelek nyílnak ki, eztán jön a virágzás, majd a termésfejlődési szakaszok. Az egérfüles állapot sem általános, nem mindegyik fa ilyen. Az időjárás most március közepének felel meg, tehát a fák állapota is ilyennek látszik, az almák is rügyesednek. Ez ellen természetesen nem tudunk tenni, az időjárásban csak bízni tudunk, de befolyásolni nem.

A piacról, a várható alakulásáról Horváth László elmondta: először termés legyen, utána gondolkodnak az értékesítésen.

– Annyira kiszolgáltatottak vagyunk az időjárásnak, hogy csak akkor beszélhetünk piacról, ha betakarított termés is van. Addig viszont még nagyon sokszor alszik kint az ültetvény, elviheti a varasodás, vagy elverheti a jég. Előzetes felmérés persze lehetséges, érdeklődés is van, ami a tavalyi minimális termés ismeretében nem meglepő. A minőség sem volt fényes tavaly, tavasszal sokat esett az eső, aki nem tudott időben védekezni, annak igencsak selejtes lett a termése. A biotermesztésben még nehezebb a védelem, a költségek emelkednek, amit ki kell termelni. Egy éve az ipari almát 17 forintért vették át, amiből nem lehet hasznot elérni. Megoldás lehet, ha a gazda maga dolgozza fel a termést, de ismerve a mai viszonyokat, a termelők nehéz helyzetét, nem hiszem, hogy sokan belevágnak. Ez óriási beruházás lenne az előírások miatt, a magyar termelő ezt már nem tudja vállalni, legalábbis kevesen – tette hozzá Horváth László.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Életbiztosítását is feladta a római téglákért

Rugli Dezső további érdekességekkel is szolgált a tégla történetéről. Eszerint már a római korban is drága építőanyagnak számított, előállítása a légiók katonaságának feladata volt. A középkori téglákra jellemző, hogy felületüket nem egyenesen képezték ki, hanem göröngyösen, hogy a habarcs jól tartson. A középkorban a török támadások adtak lendületet a téglagyártásnak. Tovább olvasom