Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 9°C Még több cikk.

Már az általános iskolások kipróbálják a drogokat

Csorna - A helyi középiskolások 26 százaléka már kipróbált valamilyen kábítószert, három százalékuk pedig rendszeres fogyasztó. A rendőrség ellenőrzésekkel, előadásokkal próbálja visszaszorítani a drogfogyasztást.
Drogterjesztőket és -fogyasztókat kerestek legutóbbi akciójukon a csornai rendőrök. A vizsgált vendéglátóhelyeken azonban nem találtak kábítószerre utaló nyomot. (Kisalföld, 2007. október 18.) Kiss József csornai rendőrkapitány azért leszögezte: nem lehet kijelenteni, hogy a városban nincs jelen a drog.

Kiss alezredes elmondta: idén felmérés készült a csornai és a környékbeli általános iskolákban, illetve a középiskolákban a drogfogyasztással kapcsolatban. A fiatalok sajnos már általános iskolás korban kipróbálják a tiltott szereket.

Név nélkül válaszolhattak a feltett kérdésekre az iskolások. A városi általános iskolásoknak hét százaléka próbált már ki illegális szert saját bevallása alapján. Többször próbálta ki négy százalékuk, de rendszeres fogyasztónak senki nem vallotta magát. A vidéki iskolások négy százaléka már fogyasztott, két százalék többször is, rendszeresen használó nem volt. A középiskolásoknál rosszabb a helyzet. Huszonhat százalékuk már fogyasztott drogot, három százalékuk pedig rendszeres fogyasztónak tartja magát.

– Ezek az adatok jórészt megegyeznek a 2001-ben mértekkel, a helyzet tehát nem romlott – közölte Kiss József. – A rendőrség előadásokkal, a DADA-program folytatásával igyekszik visszaszorítani a kábítószer-fogyasztást. A kapitányság egy erre szakosodott munkatársa rendszeresen, a korosztályoknak megfelelően tart felvilágosító rendezvényeket. Tudomásunk szerint eseti jelleggel előfordulnak városunkban gyenge drogok, mint a marihuána, a speed, az ecstasy. Nagymértékű fogyasztásról nincs szó.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sokan neveztek a Ki mit tud?-ra

Csorna - Lezárult a nevezés a második csornai Ki mit tud? versenyre. Idén kétszer annyian szeretnék… Tovább olvasom