Kisalföld logö

2017. 04. 26. szerda - Ervin 12°C | 21°C Még több cikk.

Már az Alföldről hozzák a böllérmájnak valót

A böllérmáj eredete a Körösök mellé vezet, ám igazi diadalmenete Kapuváron, a Gulyás Csárdában teljesedett ki. A vendéglő fénykorában naponta kétszáz átutazót és négyszáz menüst fogadott.

Noha a böllérmáj a Körösök vidékéről származik, mégis Kapuvár egyik védjegyévé vált. Az étel meghonosítását az egykori Gulyás Csárda vezetőjének, Orbán Józsefnek tulajdonítják. A már épületként sem létező vendéglő mindennapjairól Kapui Pál egykori pincér mesélt a Kisalföldnek.
 
– A Gulyás nem csak a kapuváriak körében volt népszerű, töretlen hírét Nyíregyházától Szegedig, Budapesttől Pécsig vitték a hozzánk betérő utazók – kezdte a történetet Kapui Pál, aki – Orbán József jobbkezeként – 1976 novemberétől 1983 augusztusáig erősítette a Gulyás Csárda csapatát.

A Gulyás Csárda egykori gárdája, középen Orbán Józseffel.
A Gulyás Csárda egykori gárdája, középen Orbán Józseffel.

Elmondta, a vendéglő rendszeresen helyet adott a város nagyobb fogadásainak, politikai és kulturális rendezvényeinek. – Színvonalát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy kilencen dolgoztak a konyhán, két irodista intézte a papírmunkát. A felszolgálókkal együtt 20–22 embert alkalmazott a vendéglő – mondta az egykori pincér. A Gulyásban naponta kétszáz átutazót és négyszáz rendszeresen ott menüző helyi vendéget szolgáltak ki. A menüzők között a város szinte minden hivatalnoka, az ipari iskola tanulói, a rendőrség és a városközponti cégek dolgozói is jelen voltak. Sőt, a helyi iparosok rendszeresen jártak a Gulyásba, naponta fél tíz és fél tizenegy között zónapörköltre, kisfröccsel.

– Az átutazók között természetesen a böllérmáj volt a sláger, a kapuvári szelettel és a rábaréti birkapaprikással együtt. Utóbbi ételt 1981-ben a helyi felszolgálók találták ki.

A Gulyás Csárda, ma már épületként sem létezik.
A Gulyás Csárda, ma már épületként sem létezik.

Nem így a híres böllérmájat, melyet a kapuvári hagyomány eredeti, helyi éteknek tart, pedig a gyökereit a Körösök mellett kell keresni.

– Az ötvenes évek elején, amikor a bacongyártás Szegedről ide került, az ottani hentesek ide jártak betanítani a kapuváriakat. Egyikük hozta magával a velős máj ötletét – mesélte Kapui Pál. A Gulyás Csárda élén Orbán Józsefnek is a fülébe jutott az ötlet. Ám ő már továbbgondolta azt és elnevezte böllérmájnak. Kapuváron a húsgyár miatt könnyű volt mindig friss alapanyagból elkészíteni az ételt, melyet újdonságként kifejezetten ehhez beszerzett ovális tálban, friss helyi kenyérrel szolgáltak fel a Gulyásban.

Neves vendégek – Kalocsay Miklós BM-tiszt, Berkes András író és Szirtes Ádám színész – szignói.
Neves vendégek – Kalocsay Miklós BM-tiszt, Berkes András író és Szirtes Ádám színész – szignói.

– Nem volt olyan átutazó, akár neves személyiség, akinek először ne a böllérmáj ugrott volna be a vendéglőben – mondta Kapui Pál, aki évekig gyűjtötte is a híres látogatók aláírásait. Az étterembe az akkori idők szinte minden politikusa benézett, de számos író, színész visszajáró vendége volt a Gulyásnak.


Idén is lesz Böllérmáj Fesztivál


A város védjegyének is számító étket az idei Böllérmáj Fesztiválon február 23-án húsz-huszonöt csapat fogja elkészíteni. Kapui Pál a tavalyi győztes csapatot erősítette. Elmondta, az idei fesztiválra az ország számos városából – többek közt Bajáról – várnak csapatokat. A rendezvényre dr. Havasiné dr. Orbán Máriát, a neves vendéglős lányát is várják a szervezők. Egyikük, Tóth István keserűen jegyezte meg: a böllérmáj hazájában, Kapuváron jelenleg nem tud elég májat és velőt beszerezni. A fesztivál teljes alapanyagkészletét az Alföldről hozzák ide.

Olvasóink írták

  • 2. Reális 2013. február 08. 22:08
    „Ebben a városban idén nincs mit ünnepelni!A lázas munkahelyteremtésnek és az önvizsgálatnak van helye!”
  • 1. kishektor 2013. február 06. 18:31
    „Nagyon örülök ennek a cikknek hisz helyi történelmünk egy szeletéről számol be de a tényszerűség megkövetel tőlem egy apró megjegyzést .
    A Húsgyárban a bacon /mármint félsertés formában / gyártása 1948 ban kezdődött, majd a politikai helyzet miatt egy pár év szünet után folytatódott. A gyártás irányítását, betanítását a budapesti illetőségű Mózer Károly bácsi végezte. Szegedi hentesek soha nem jártak Kapuváron a bacon gyártás betanítása kapcsán ,hisz ott sohasem volt ilyen termékgyártás ! / Az évezred végén úgy lett neki, hogy elvitték - hatalommal- tőlünk ! /
    Kapui Palinak igaza lehet abban, hogy szegedi emberektől ered a Böllérmáj mert az tény, hogy a Kendergyárhoz jártak szegedi emberek, hisz a Kendergyár központja abban az időben Szegeden volt .
    Gratulálok a cikkhez. üdv.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kis változás a képviselői vagyonnyilatkozatokban

Összehasonlítva a tavalyi bevallásokkal, hét számjegyű összeggel mindössze ketten tudták növelni megtakarításaikat. Tovább olvasom