Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 18°C Még több cikk.

Májustól költözik több járóbeteg-rendelő

Tervszerűen haladnak a kapuvári kórház beruházásai. A járóbeteg-rendelő átépítése miatt május elejétől több rendelés is átköltözik az egykori gyermekosztály épületébe.

A következő hónaptól folyamatosan adják át a kapuvári kórház területén végzett beruházásokat. Elsőként, várhatóan május 26-tól a ˝Sors-társ˝ kistérségi szociális ellátóközpontot adják át az egykori gimnáziumi kollégium helyén. Ezt követően május végén az új angiológiai központ munkálatai fejeződhetnek be, majd október közepén a járóbeteg-központ készül el.

– Az angiológia átalakítási munkái előrehaladott állapotban vannak, egyes helyszíneket már a héten birtokba vettek a kórház dolgozói – mondta el dr. Benedek Zoltán, az intézmény főigazgatója. A héten átadták a fizikoterápiát (az érrehabilitáció egyik kiegészítő kezelése) és a ˝B˝ épületben több egy-, kétágyas betegszobát, valamint orvosi szobákat.

Jelenleg a ˝B˝ és a ˝C˝ épület földszintjén végeznek átalakítási, építési munkálatokat. A főigazgató hozzátette: az uniós forrásokból megvalósítandó beruházások mellett a kórház saját erőből újíttatta fel a krónikus belgyógyászat vizesblokkjait és a „B" épület nővérállomásait.

A járóbeteg-ellátó központ első ütemének a végén tartanak a kivitelezők. Az átalakítások miatt két háziorvosi rendelőt és a központi háziorvosi ügyeletet egyelőre áthelyezték az egykori gyógyszertár helyére. Ugyanitt kapott helyet a járó betegek fizikoterápiás egysége is.

Dr. Benedek Zoltán tájékoztatása szerint május 3-tól újabb munkaterületet adnak át az építőknek, ezért több rendelés más helyszínre kerül. A rendelési idők nem változnak, egy részük a rendelőintézet más helyszíneire kerül. A többiek – többek közt a foglalkozás-egészségügy, a vérvétel, a nőgyógyászat, a kardiológia és a házi gyermekorvosi rendelés – az egykori gyermekosztály épületébe költöznek. Benedek főigazgató szerint ez a költözés a nyár közepéig tart, aztán az ellátások végső helyükre kerülnek a rendelőintézetben. A kórház udvarán jelenleg szűkösen lehet csak közlekedni, az építkezések miatt a tűzivíz-hálózat vezetékbővítését végzik.

Hámori György polgármester elmondta, a kórház hátsó traktusánál épülő ˝Sors-társ˝ kistérségi szociális központ ünnepi átadása május 26-ra várható. Kijelentette: a kórházi nagyberuházásoknak a hosszúra nyúlt tél nem igazán kedvezett, a kivitelező megpróbálja tartani a határidőket. – Mindenképpen dicséret illeti a kórház vezetését és teljes személyzetét, hiszen az építkezések mellett sincs fennakadás a betegek ellátásában – mondta Hámori György.


Lakossági fórumot tartanak április 28-án

A kapuvári Lumniczer Sándor Kórház-Rendelőintézet felújítási munkálatairól lakossági fórumot tartanak április 28-án, szerdán délután öt órától az intézmény éttermében. A járóbeteg-szakrendelések új rendjéről bővebben a kórházban, valamint a jarobeteg.kapuvar.hu internetes oldalon is informálódhatnak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem voltak bekötve, eljárnak ellenük

A múlt héten a ˝Közbiztonsági háló˝ keretében, a fokozott ellenőrzés ideje alatt nyolcvan személyt… Tovább olvasom