Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Major Jenő beledi polgármesterjelölt: ˝Átlátható, ügyfélbarát

A független színekben induló Major Jenő átláthatóbb közéletet és eredményesebben elköltött közpénzeket szeretne.
– Hat ciklusban vállalt képviselőséget, ebből kettőben a pénzügyi bizottság vezetőjeként segítette a helyi közéletet. Mi volt a motiváció, hogy ennyi év politikai szereplés után – függetlenként – a polgármesteri széket célozza meg Beledben?

– A rendszerváltás óta folyamatosan érdekel a közélet. Már a jelenlegi ciklus kezdete előtt is többen megkerestek azzal, hogy ne csak a testületben dolgozzak, hanem polgármesterként szolgáljam a várost. Ennek napjainkra értek meg a feltételei. Vallom, hogy a pártok eljátszották az emberek bizalmát, a településeken személyekre kellene szavazni, akiknek a szavazók ismerik a múltját, a munkáját, az elhivatottságát, így lehet hiteles jelöltekre adni a voksunkat.

– Melyek azok a témák, melyeken feltétlenül változtatna a beledi közéletben?

– Vesszőparipám a közpénzek elköltése. Az adófizetők és adott esetben az állam is elvárja, hogy a befolyt adókból vagy akár a pályázatokból megvalósuló beruházásokban átláthatóbb legyen a pénzek elköltése. Egy jó példa erre a beledi óvoda, ahol véleményem szerint nem látható a ráköltött 70 millió forint. Azt gondolom, meg kell követelni, hogy a kifizetett millióknak nagyobb (és alkalomadtán szakmaibb) látszatuk legyen.

Major Jenő: A polgármesteri hivatal dolga, hogy szolgáltasson.
Major Jenő: A polgármesteri hivatal dolga, hogy szolgáltasson.


– Minden választáson visszatérő téma a munkahelyteremtés, melyben természetesen nem az önkormányzat, hanem a vállalkozások az érintettebbek. Mit tervez e téren Beledben?

– Az önkormányzat is létrehoz munkahelyeket, elég csak a közhasznúakra gondolni. Itt azonban ismét nem látom a ráfordított pénz hatását. Az emberek természetesen örülnek ennek a lehetőségnek is, ám meg kell követelnünk, hogy a munkájuk eredménye jobban látható legyen Beledben, melyről az a véleményem, hogy húsz éve ennél szebb településünk volt. A helyi vállalkozásokat pedig jobban meg kell becsülni, hiszen ők fizetik be a helyi adókat. Fontos, hogy további munkahelyek jöjjenek a városba a kis- és középvállalkozói szektorból.

– Beled a várossá válással egyre több feladatot kapott. Elégedett-e a hivatal működésével, amennyiben szükséges, hol változtatna?

– Nyitottabb, átláthatóbb polgármesteri hivatalt szeretnék, ahol a belediek egyre több ügyüket tudják elintézni, igazán ügyfélbarát módon. Ehhez a hivatal szakembergárdája adott, nekik kell a feladataikat – szolgáltató hivatalhoz híven – jól teljesíteni.

– Röviden: milyen várost szeretne megválasztása esetén?

– Azok legyünk, akiknek hirdetjük magunkat, lakosság- és vállalkozóbarát várost szeretnék megvalósítani, mely tartja kivívott régiós szerepét.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az ellenzék jelöltjei Kapuváron és Beleden

A Magyar Szocialista Párt Kapuváron minden körzetben indít önkormányzati képviselőjelölteket Tovább olvasom