Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Magántőkéből csatornáznak

Árpáson a térségben egyedülálló módon, állami támogatás nélkül valósul meg a csatornázás.

A szomjoltó kút

A községháza előtt az öreg artézi kút szakadatlanul „ontja" az éltető vizet. Sokan manapság is ezzel oltják szomjukat a helyiek közül. Igaz, nem korsóban viszik, mint régen, hanem műanyag flakonban. Nem csak a helybeliek kedvelik a kétszáz méteres mélységből feltörő frissítőt. Az Enesén élő falugazdász, Káldy János is szívesen kortyol belőle, ha a Rába menti községbe szólítja a kötelessége.

A rendszer rossz

A posta megszűnése után tágassá vált hivatalban Feller Sándor polgármester végzi napi munkáját.
– Bárcsak lennénk szűkösebben most is, de maradt volna meg a postánk – jegyzi meg az épület átalakításával kapcsolatos felvetésünkre. – Nem a postai dolgozóval van gond, ő tisztességesen végzi a munkáját. Maga a mobilposta-rendszer rossz, ezt a lakosok többsége is így látja. Szomorú, hogy ez ügyben nem egyeztettek velünk, csupán bejelentették a bezárást – tette hozzá.

Próbaüzem jövőre

A csatornázással kapcsolatban a polgármester a Kisalföldnek elmondta: hamarosan a kivitelezők munkához látnak.
– A falubeliek várják a beruházást. Egy kezemen meg tudnám számolni, hányan vannak, akik nem igénylik a csatornát – közölte Feller Sándor. – Nyilván a munka kellemetlenségekkel is jár, ráadásul nálunk nem mindegyik út szilárd burkolatú. Az útjavítás a csatornázást követő időszak feladata lesz. A beruházás állami pénz bevonása nélkül, magánbefektető segítségével valósul meg. Ez újszerű megoldás a térségben. A próbaüzemet jövő nyárra tervezzük.
A nagyberuházás előkészítése mellett a megyei területfejlesztési tanács támogatásával az idén fejezték be Árpáson az orvosi rendelő felújítását, a községháza tetejére új cserép került. Közel harminc jelzőrendszeres házi segítségnyújtó készüléket telepítettek a faluban. Szeretnék megőrizni a múlt emlékeit, ezért elkezdték gyűjteni a helytörténeti dokumentumokat. Az anyagokat a kultúrházban helyezik el.
– Nagyobb terveink nem lehettek, a „takarónk" eddig ért – mondta Feller Sándor.

A turizmus lehetőség

Árpáson 1980-ban zárták be az iskolát, 2000-ben az óvodát, hisz mindössze négy gyerek maradt az intézményben. A kilátások sem biztatóak, mivel évente legfeljebb egy újszülött van. A falu jelenlegi lélekszáma alig haladja meg a kétszázhetvenet.
– Rába-parti település a miénk, ezért az idegenforgalom, a turizmus fellendítésén dolgozunk. Bár én nem látom azt a nagy lehetőséget a falusi turizmus terén, mint amiről az ország vezetői beszélnek – tette hozzá a polgármester, megemlítve azt is, hogy elkészült az ősi falu rendezési terve és ötéves már a falugondnoki szolgálat, mellyel a lakosság – a visszajelzések szerint – elégedett.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mi fér bele még a ciklusba?

A településfejlesztés nem választásfüggő feladat – állítják a rábaközi polgármesterek. Ezért az önkormányzatok az elvégzendő feladatokat sem a jövő őszi megméretés miatt időzítik a ciklus utolsó hónapjaira. Egy év van hátra az újabb helyhatósági választásokig. Ennyi idő áll rendelkezésükre a jelenleg hivatalban lévőknek arra, hogy terveiket, elképzeléseiket megvalósítsák. Tovább olvasom