Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Lezárták az utolsó artézi kutat is

Csorna - Megszűnt Csornán az utolsó artézivíz-vételi lehetőség is. A vasútállomáson található kutat lezárta a GYSEV Zrt., mivel a víznyerő engedélye lejárt. A helyieknek már hiányzik.

Az utolsó artézi vizet adó kút is elapadt Csornán. Illetve nem is elapadt, elzárták a helyiek elől a vasútállomáson. A Kisalföld információi szerint a kút területe a GYSEV tulajdonában van. A társaság vízjogi engedély hiányában szünetelteti a vízvételt. A szükséges engedélyezési eljárást megindította a GYSEV Zrt.

A csornai artézi kutaknak mindig is jó hírük volt. Még a dalos hagyományok is őrzik emléküket: ˝A csornai Hajas Gyula út / Mellette van az artézi kút, / Akármilyen nagy legyen a sár, / Csornai lány, csornai lány vízért oda jár.˝

Jó ízére, jótékony hatására jellemző, hogy egy, a múlt században a városba kerülő főorvos szerint jobb helyeken ezt a minőséget palackozzák. A helybelieknek évtizedek bizonyították, hogy a csornai víznél nincs jobb. Dombos Rita például még nyaralásukra is vitt magával néhány kannával.

– Mióta a városba költöztünk, csak az artézi vizet isszuk és még főzésnél is ezt használom. Jóízű, egészséges, szennyeződésektől mentes – mondta az asszony. – Tudom, hogy vidékről is sokan járnak ide a kút vizéért. Felháborítónak tartom, hogy ezt a lehetőséget is elveszik tőlünk. A végén még megérjük, hogy valamelyik környékbeli faluba kell kijárnunk vízért, holott elérhető közelségben lenne ez a természeti kincs. Amikor nyaralni megyünk, mindig megtöltöm a kannákat, hogy akkor se kelljen nélkülözni a hazai ízt.

Csornán a vasútin kívül néhány évvel ezelőtt még a Szent István téren és a malom előtt lehetett artézi kútból vizet meríteni. Az utóbbiak aztán elapadtak, a belvárosi kút felújítása szerepel az önkormányzat városrehabilitációs pályázatában.

A bevezetőben említett nótát Bartók Béla 1906-ban gyűjtötte Jobaházán. Tehát akkor már működött a kút. Az első kutak fúratása dr. Kokas Lajosnak, a Margit Kórház alapító főorvosának nevéhez kötődik. Ő 1899-től tevékenykedett a településen. A közegészségügyet érintő számos újítás, fejlesztés fűződik nevéhez, többek között tizenhárom artézi kutat is létesített. 1963-ig a községi vízellátást ezek a közterületi kutak biztosították, ekkor indult meg a vezetékes szolgáltatás. A csornaiak közül sokan azonban annak ellenére, hogy otthonaikba bevezették a vizet, továbbra is az artézi kúthoz jártak. Például Tüske József is, aki néhány nappal ezelőtt meglepődve tapasztalta, hogy elzárták a csapot.
 
Tüske József unokáival, Tamással és Ákossal rendszeresen megmerítette flakonjait az artézi kútnál. Néhány napja hiába mennek ki az állomásra.
Tüske József unokáival, Tamással és Ákossal rendszeresen megmerítette flakonjait az artézi kútnál. Néhány napja hiába mennek ki az állomásra.

– 62 éves vagyok, gyerekkorom óta a csornai artézi vizet iszom. Nemcsak a gyerekeim, de már az unokáim is ezt fogyasztják. Illetve fogyasztanák, ha nem zárták volna el – mondta a portálunknak a nyugdíjas férfi. – Én cukros vagyok, magas a vérnyomásom, ez a víz pedig nagyon jó hatással van mindkét betegségre. Előbb elapadt a belvárosi, aztán a malmi kút, de legalább a vasúton hozzáfértünk a vízhez. Elkeserítő lenne, ha valamilyen megoldást nem találnának az illetékesek. Gyerekkoromból emlékszem még arra, amikor a vasúttársaság a kisperjési vasutasházakhoz innen vezettette ki a vizet, hogy a cég munkatársai is ihassák.

Stöckert Dávid, a GYSEV Zrt. kommunikációs munkatársa a portálunk érdeklődésére elmondta: a vasúttársaság azért döntött a kút lezárása mellett, mivel lejárt a vízjogi engedélye. A szükséges eljárást megindították, ám hogy mikor lehet újra megtölteni a kannákat, Stöckert Dávid nem tudta megmondani. Ez már nem rajtuk múlik, az eljárás idejétől függ. Mindenesetre ők azon lesznek, hogy a helyzet mielőbb rendeződjön – ígérte a kommunikációs munkatárs.


A falvak is őrzik a kincset

A Rábaköz több településén ma is ˝élnek˝ az artézi kutak. Többek között Soboron és Szanyban is.
Bágyogszováton a szováti kútból húsz év után fakasztottak újra vizet a közelmúltban, Árpáson is felújították a víznyerő környezetét. Rábapordányban és Dörben is törekednek rá, hogy a helyiek újra ihassák az artézi vizet.

 

Olvasóink írták

  • 11. judit4 2009. augusztus 24. 14:17
    „Ja, és jó lenne, ha az önkormányzat is megpróbálna sürgősen együttműködést keresni artézi víz ügyben a GySEV-vel,és ütni a vasat, hogy mielőbb működjön újra a kút. Vagy talán nekik nem érdekük? Ők nem a csornaiakat képviselik?”
  • 10. judit4 2009. augusztus 24. 14:11
    „Azt hiszem össze kéne fognunk már magyarok!
    Ébresztő! Már lassan semmink sem marad.
    Az artézi vizünket pedig mielőbb újra a emberek rendelkezésére kell bocsátani, hiszen a legtermészetesebb víz az emberi szervezetnek. Sokaknak emésztőrendszeri, de más panaszai megszűntek a víz fogyasztásával. Csak humbug a laborvizsgálat és ha ki is hoznak valami negatív eredményt, az biztosan valakinek az érdeke, sajnos.
    Azt hiszem túl jó helyen lakunk itt a Kárpát-medencében ezért fáj a foga a területünkre a hazátlanoknak.”
  • 9. lolita 2009. augusztus 22. 12:08
    „Meg valamit elfelejtettem! Petöhazan meg nem zartak el a kutat!”
  • 8. lolita 2009. augusztus 22. 12:05
    „EGYESNEK!Artezi kutiviz mersekelt asvanyi anyagokat tartalmaz,kalcium,magnezium es hidrogen-karbonat ami fogyaszthato ivasra egyik legegeszseges vizünk.”
  • 7. Reális 2009. augusztus 19. 21:56
    „A víz miatt akarják a dávidcsillagosok elfoglalni az országot!”
  • 6. jobbik68 2009. augusztus 19. 13:33
    „Mint a kincseinkre.....”
  • 5. hajracsorna 2009. augusztus 19. 08:08
    „Kedves Mátyásfeketeserege!

    ártézi=artézi
    bizom=bízom
    pappirok=papírok
    belvárosba=belvárosban
    müködne=működne
    kut=kút
    utánnajárni= utána járni
    vízbe=vízben

    Nem zrikálásképp, csak annyi a hibás hsz a fórumon, hogy azt már nem lehet a figyelmetlenség, vagy a billentyűzet rovására írni. Tessék kicsit jobban odafigyelni, mert ez a mi közös anyanyelvünk! Vigyázzunk rá jobban!”
  • 4. jobbik68 2009. augusztus 18. 21:48
    „Nem gondolkodik senki ?? mért zárták el? mert kell bizonyos embereknek, akikről Morvai Krisztina beszél.
    Egyre többen vannak , csak figyelni kell........... és meglátod.
    ingyen víz? minden ingyen, van csak bizonyos emberek rárakták a kezüket . Gondolkodjunk egy kicsit , mi jön adózva ezek után ? levegő , napfény? eső? majd ha kitalálják de az az utsó húzás lenne..”
  • 3. fmoni20 2009. augusztus 18. 18:37
    „Szerintem meg csak az ingyen vizet hiányolják!!! Azért szeretik ennyien, mert ingyen van és nem az otthoni vízszámlát növelik vele!!!”
  • 2. miracle 2009. augusztus 18. 14:34
    „Arról nem szól a fáma, hogy mikor járt le, szerintem nem ma délelőtt, csak alighanem most jutott eszébe valamelyik hatóságnak kutakodni. Javaslom nekik a Magyarország erdeiben található 14615 vízforrás elzárását is, mert egyiknek sincs engedélye, ki tudja mi folyik belőlük.”
  • 1. Mátyásfeketeserege 2009. augusztus 18. 13:07
    „AZért tényleg kár hogy ez az egyetlen ártézi vizet is elzárták. Bizom benne hogy minél elöbb meglesznek a pappirok és újra megnyitják a csapot.
    Pedig a belvárosba is milyen szépen mutatna ha müködne a kut.
    Amúgy az érdekelne hogy hol lehet annak utánnajárni hogy az artézi vízbe milyen ásványi anyagok vannak?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Itthon a négymilliárdos kukoricás csaló

K. Imrét két kommandós és a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ munkatársa "kísérte" haza. Tovább olvasom