Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 8°C Még több cikk.

Lesz-e pénz a Rábaköz szépére ?

A Rábaközi Napok keretében idén negyedszer is megrendezik a „ Rábaköz szépe ” választást. A mondat végére a pont helyett azonban a kérdőjel dukálna, hiszen a szervezők szerint egyelőre a pénzhiány miatt kétséges, hogy megvalósítható-e a program.
(illusztráció)
Füzi Ernő, a „ Rábaköz szépe " választás főszervezője keserűen panaszolta, hogy sehogy sem akar összejönni annyi pénz, amellyel biztosítani tudnák az esemény lebonyolítását. „ Két szervezőtársammal együtt a szükséges anyagiak érdekében minden alkalmat megragadunk " – mondta Füzi Ernő. – Megkeressük a helybeli vállalkozókat, cégeket, hogy szponzorálják a rendezvényt. Tavaly nagy sikere volt a „ Rábaköz szépe " választásnak és a műsorok is nagy tetszést arattak. Szeretnénk, ha ez a hagyomány nem szakadna meg, hiszen amúgy is kevés olyan esemény van a környéken, ahol minden korosztály jól érezheti magát és kikapcsolódhat, a csornai pedig ilyen lenne.
A meghívandók névsora alapján igazán színvonalasnak ígérkezik a program. Ha minden jól megy, itt lesz a Fiesta és az Éden együttes, Borbás Erika a Győri Nemzeti Színházból, bemutatkozik Johny Palmer hip-hop show-ja. Lesz breakbemutató, fellépnek az Erika C tánciskola növendékei, valamint hastánc- és lézershow is szórakoztatja majd az érdeklődőket. Az ovisokat rajzversennyel várják a szervezők.
– A rendezvény költségének csak egy része áll rendelkezésünkre. Várjuk a szponzorok felajánlásait, akik adományaikkal, támogatásukkal hozzájárulnak a csornai „ Rábaköz szépe " választás sikeréhez. Úgy döntöttünk, hogy ha nem jön össze a szükséges pénz, akkor is megrendezzük a választást, de sajnos engednünk kell a színvonalból és néhány fellépő meghívását le kell mondanunk. Ebben az esetben arra is rákényszerülünk, hogy belépődíjat szedjünk, igaz, ennek mértéke minimális lesz – mondta befejezésül Füzi Ernő.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szülőhely vonzásában

Babóton a minapi falunapon mutatták be a település történetét feldolgozó könyvet, s egy új, szilárd… Tovább olvasom