Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 9°C | 11°C Még több cikk.

Lemondott Zöld Péter

Lemondott Szilsárkány polgármestere. Zöld Péter betegsége miatt nem tudja a közügyeket vállalni, energiáit gyógyulására kívánja fordítani.
Benyújtotta lemondását Zöld Péter szilsárkányi polgármester. Egészségügyi okok miatt döntött így. A Kisalföldnek elmondta, egyelőre vizsgálják, de úgy néz ki, kezelések várnak rá. Zöld Péter a múlt héten értesítette a helyi önkormányzatot lemondásáról.

Zöld Péter betegsége miatt mondott le tisztségéről.
Zöld Péter betegsége miatt mondott le tisztségéről.

– Most jól érzem magam, különböző vizsgálatokon vagyok már túl, az eredményre várok – mondta hogylétét tudakoló kérdésünkre.
– Szeretnék teljes energiámmal a gyógyulásomra koncentrálni, emiatt a közügyek most nem férnek bele az életembe. Orvosaim javaslatára sokat pihenek, olvasok, megpróbálok odafigyelni és vigyázni magamra. Sétálgatok a kertemben, kisebb fizikai munkákat is elvégzek a ház körül.
Zöld Péter faluja dolgain túl számos más, jó ügy mellett is kiállt. Ilyen például a kolozsvári, Házsongárdi temető pusztuló magyar sírjainak védelme. A Csornai Kistérségi Társulással együttműködve országos gyűjtést kezdeményezett erre a célra.

– Gondolkodtam sokat, hogy mi lesz ezekkel a kezdeményezésekkel. Találni kellene valakit, aki átveszi tőlem az intézkedést, értékeli és felkarolja az ügyeket. Neki szívesen segítenék a továbbiakban is – jegyezte meg.

Zöld Pétert a szilsárkányiak először 1991-ben időközi választáson bízták meg a falu vezetésével. 1994-ig töltötte be a tisztséget, majd nyolc év kihagyás után, 2002-ben ismét ő kapott bizalmat a helyiektől, ahogy 2006-ban és 2010-ben is. Számos önkormányzati eredménye mellett arra büszke, hogy az elmúlt években „felébresztették" és megőrizték a szilsárkányiak identitását. Számos civil szervezet alakult és a közösség egyre összetartóbb. Összefogással állították fel például a községben Wass Albert erdélyi származású író mellszobrát is.

Olvasóink írták

  • 10. Nooormális? 2012. augusztus 26. 10:24
    „Apáczai Csere János,
    Szenczi Molnár Albert,
    Dsida Jenő,
    Reményik Sándor,
    Szilágyi Domokos,
    Vásárhelyi Géza,
    Kós Károly
    Csak pár név azok közül, akik a Házsongárdi temetőben nyugszanak.
    Főleg rájuk gondoltam, amikor a hozzászólást írtam, na és Wass Albertre, akinek néhány regényét szívesen a figyelmedbe ajánlom.
    Kard és kasza
    A funtineli boszorkány
    A kastély árnyékában
    Mire a fák megnőnek
    Farkasverem
    Elvész a nyom
    Ember az országút szélén
    Átoksori kísértetek, és még folytathatnám.
    Természetesen sok mindenben igazad van, az a bizonyos "füstölgő" kocsma szörnyű, bár nekem a régi temető jobban tetszett, amíg nem nyúltak hozzá. Van ott eltemetve egy rokonunk, ezért minden évben néhányszor elutazunk Szilsárkányba. Érdekes módon nekem mindig a Házsongárdi temetőt juttatta eszembe. :)
    Egyébként meg ne higgye senki, hogy az önkormányzati munka olyan egyszerű, volt alkalmam belekóstolni, Pétert is innen ismerem.
    Ja, a Csík zenekart én is szeretem, a Kárpátia is rendben volna, kár, hogy zenélni nem tudnak és olyan "fahangú" énekesük van.”
  • 9. papirusz92 2012. augusztus 25. 14:50
    „8!!
    Nem személyeskedésnek szántam, bár te annak vetted. Jobbulást Péternek!
    De ahogy olvasom soraid vagy a közeli szomszédságában laksz vagy egy csendes kis mellékutcában!
    Én is jól ismerem.
    A bunyós Pityuról meg csak annyit én Kárpátiát, Csík zenekart hallgatok, bár a Postás Józsit is volt szerencsém látni, - erre is van valakiknek igénye, és nem kell azért senkit bántani - akit ugye ugyanúgy ő hozott el.
    Pénzt meg gondolom erre a szoborra adtak meg a Házsongárdi temetőre. A saját falubeli temető meg évtizedekig az enyészeté volt, most meg pár lelkiismeretes helybéli pénzbeni- és kétkezi adakozásából szépül, ez szerinted nem elég identitás, és a sajátjuk, minden nap látják. Szegény falu másra is tudta volna azt a pénzt használni, ott a fák alatt meg szépen mutat a szobor úgy is.
    Legalább a Fő utcában lett még látnivaló a bazári kirakodó, füstölgő italbolt, meg a gazos házhelyek mellett. Ezekkel semmit sem tudott idáig kezdeni a kedves vezetés.
    Szerinted ez nooormális te kis "bölcs"??!!”
  • 8. Nooormális? 2012. augusztus 24. 22:13
    „1+6!
    Ha nem szóltatok volna, bölcsek maradtatok volna.
    Így viszont csak a műveletlenségeteket fitogtattátok.
    A Wass Albert szobor helyett gondolom jó lett volna egy Bunyós Pityu koncert...
    Bár Postás Józsi azért volt. ::)
    Száz szónak is egy a vége, sose legyen rosszabb polgármesteretek mint Péter. (Személyes jó ismerősöm)”
  • 7. stikli 2012. augusztus 24. 09:00
    „Nagyon j? polg?rmestere volt a falunak!Mielöbbi felépülést ?s j? egészséget kiv?nok neki!!!!”
  • 6. papirusz92 2012. augusztus 23. 14:45
    „Nem is tudtam hogy a szilsárkányiak Erdélyből származnak, az "identitásukat" ezzel tudták felébreszteni?? Ez elég sajnálatraméltó, hogy csak ezzel volt összefogás szerinte. Jó összefogás volt minden évben a falunap ami az idén elmarad "technikai okokból". Wass Albert nem támogatta meg? Pedig az tényleg összefogás volt minden évben az tényleg összehozta a falu apraja-nagyját, és az elszármazottakat is. Nagyon örültünk neki.
    Mire ment el a pénz, arról nem sokat hallani. A búcsúra nem sokat kellett költeni, az már szinte nem is létezik a két bazárossal, meg a körhintával, az tényleg csak pénzkidobás a falubelieknek mindenhol.

    A háza előtt 30-as tábla van kint mellesleg. Ami nem is lenne rossz, ha a falu neve táblára tennék, így a többi lakos is biztonságosabban érezné magát a falujában, nem csak a polgármester úr!”
  • 5. kultura 2012. augusztus 23. 02:05
    „Mielőbbi gyógyulást kívánok.Tevékeny ,szimpatikus ember,sok ilyen kellene.”
  • 4. alekínyó 2012. augusztus 22. 23:34
    „Talán megszűnik a 40-es korlátozás is a háza előtti szakaszon. A rendőrök kedvenc mérőhelye volt. ui: mielőbbi gyógyulást kívánok!”
  • 3. hajracsorna 2012. augusztus 22. 20:43
    „A Jóisten vigyázzon Zöld Péterre!”
  • 2. kukszi 2012. augusztus 22. 15:33
    „Nagyon sajnáljuk, hogy zöld Péter az egészségének megromlása miatt lemondásra kényszerült
    polgármesteri tisztségéről.
    Csornai térség egyik legtevékenyebb polgármestere volt.
    Példás megnyilvánulásai, iránymutatóak voltak kollégái számára.
    Minél előbbi gyógyulást,a közélet vissza vár !!”
  • 1. kerteszb 2012. augusztus 22. 14:06
    „a legnagyobb szükség a szoborra volt... jobbulást!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

XV. Vé Feszt Vásárosfaluban - Teljes program itt

Vásárosfalui Zenei És Kulturális Fesztivál augusztus 24-25. Tovább olvasom